Egy kórházi ágyon ébredtem. Mellettem Betti és JungKook ült, aztán
szanaszéjjel a szobában a többiek.
- Mi történt?! – A fejem hasogatott, és mikor oda akartam nyúlni, észrevettem a kezemen az infúziós tűt. – Úristen… - Gyorsan megmozgattam mindenemet, hogy megtudjam eltört-e valamim. Hál’istenek nem.
- Kiki! Édesem! – ölelt meg Betti. – Annyira aggódtam! – sírta el magát. JungKookie-ra néztem, aki a másik kezemet fogva, az ágyra dőlve aludt.
- Semmi baj! Jól vagyok! Ne sírj! – simogattam meg. – Csak áruld el nekem, hogy mi történt!
- Hát… Az úgy volt, hogy ugye Te kimentél az épületből. Eddig okés?
- Aha.
- És átmentél az úton, de Te szerencsétlen nem néztél körbe! Éppenséggel jött egy kocsi, aki szerencsére úgy-ahogy le tudott fékezni, de így is elütött. Beverted a fejedet, agyrázkódásod lett. JungKook volt a legaranyosabb. Ő volt az, aki elkezdett veszekedni a mentősökkel, hogy Ő márpedig veled akar menni a kocsival. De… Én nem akartam. Így is megbántott téged. Most már szenvedjen Ő is! Aztán pedig mikor beértünk a mi kocsinkkal, akkor már téged elláttak, és olyan édes volt… Elkezdett sírni… Kiki… Szeret téged! Megpuszilt! Mindenben segített! Itt volt melletted!
- De ezt Te is megtetted gondolom. Ergo, ez nem szerelem kérdése, hanem csak szimplán barátság szeretet – sóhajtottam.
- Istenem, de hülye vagy! – csapott a homlokára Anikó. – Elkezdte neked mondani, hogy Ő nem úgy gondolta, bocsáss meg neki, meg hogy nem akarja, hogy elmenj. Mert szeret téged! És ez szerelem!
- Már csak az a kérdés, hogy Te képes vagy-e neki megbocsájtani… Mert erre nem mindenki képes… - húzta el a száját Betti.
- Ezt miért mondod? – pislogtam nagyokat.
- Suga egy idióta! Ő váltig állítja, hogy biztosan már randizni is elhívott engem az a srác! Mondom akkor gondold ezt! Hát ha hülye vagy! – rántotta meg a vállát. Hiába próbált erősnek látszani, láttam rajta, hogy nagyon rosszul esik neki.
- Sajnálom… - simítottam meg a vállát. – És Te?
- RapMonster még nem is szólt hozzám – dörzsölte meg a szemét Anikó. – Rohadt szar érzés. Úgyhogy érezd magad különlegesnek!
- Nem hiszem, hogy… - Hirtelen valaki félbeszakított.
- Kiki – nézett fel rám JungKook. – Hogy érzed magad? – kérdezte félve.
- Jól vagyok – biccentettem.
- Annak örülök… - fújta ki hangosan a levegőt.
- Szóval nem hiszem, hogy nekem most annyira különlegesnek kéne éreznem magamat emiatt. Ha nem történt volna meg ez, szinte biztos vagyok benne, hogy még hozzám sem szólt volna semmit – folytattam. A lányok nagyon rosszalló tekintettel néztek rám, majd JuKo-ra szomorúan. – Ne csináljátok már! – nevettem.
- Tök mindegy Kiki! De ne bánj úgy vele, mint valami szeméttel! – rázta a fejét Betti.
- És Ők hogy bántak velünk? – néztem rájuk csalódottan.
- Jaj, Kiki édes szívem! – jött oda hozzám Jimin, amint Ő is felébredt. – Jól érzed magad? Hozzak neked valamit?
- Igen, jól vagyok köszönöm! Nem, viszont nagyon kedves vagy! – mosolyogtam rá. Jimin mintha csak a bátyám lenne. Mindig Ő volt az, akinek úgy egy nehezebb problémát, amit esetleg JungKook-nak nem mertem elmondani, azt neki elmondhattam.
- Jaj, tudod, hogy a kedvenc hugicámnak bármit! – kócolta össze a hajamat. – Na, és Ti lányok? Hogy vagytok? Nektek hozzak esetleg valamit?
- Mi is megvagyunk, és nem kérünk semmit, de köszi! – mosolyodott el Anikó.
- Rendben! Bármi van, szóljatok! Főleg Te! Hugim! – kacsintott.
- Köszi Bátyus! – vigyorogtam, mint egy retardált.
- Hugi! Jaj, de kis cuki már! – ütögette a kezemet Betti.
- A… - káromkodtam el magamat majdnem, majd gyorsan olaszul kezdtem el mondani a magamét, hogy senki ne értse. – Te állat! Az infúziós tű! – szökött könny a szemembe a fájdalomtól.
- Juj, bocsi, bocsi, bocsi! – kapott a szája elé. – Ne haragudj! Véletlen volt!
- Jól van, nem haragszom, nyugi! – próbáltam visszaállítani a szívverésemet normál tempóra.
- Kiki… - szólt hozzám ismét JungKook.
- Igen? – fordultam felé.
- Kérlek szépen, ne haragudj rám, mert csúnyákat mondtam, és feltételeztem rólad… Nem akartalak megbántani… És legfőképpen nem akarlak elveszíteni! – szorította meg a kezemet. – Egyszerűen előtörtek belőlem az őrző-védő ösztönök, mert akármelyik pillanatban, egy sokkal jobb srác megkaparinthat előlem… Egyszerűen csak félek. Mert tudom, hogy jobbat érdemelsz nálam – Nem tudtam mit mondjak erre. Csak pislogtam rá nagyokat, és gondolkoztam.
- Az Isten szerelmére! – csapott a fejéhez Betti. – Ennél többet már Ő sem tehet! Nem tudja visszaforgatni az időt! Bocsáss má’ meg neki Te nyomi!
- Bízni fogsz bennem? – kérdeztem félve.
- Igen – bólintott.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- De ha még egyszer megbántod Maemi-t! Neked annyi! – húzta össze a szemét Jimin.
- Jimin a kis keménylegény! – vigyorgott Anikó.
- Kemény vagy, mint a kád széle! – nevetett az arany hajú barátnőm.
- Akkor megbocsájtasz? – túrt bele a hajába JungKook.
- Igen! – bólogattam boldogan.
- Ah, köszönöm! – pattant fel, és nyomott egy hosszú puszit a számra.
- Nah, végre! Azt hittem, hogy megint behülyültök! – sóhajtott Betti.
- Mi?! – nézett fel JungKook. – Olyan szemét vagy!
- Nem is! Csak őszinte! – kacsintott.
- Várjatok! Engem mikor fognak kiengedni? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azt mondták, amint felébredsz, azután még az éjszakát itt töltöd, majd hazamehetsz. Addig is itt fogunk téged boldogítani – mosolygott Jimin.
- Jaja, felváltva! – bólogatott Betti.
- Jaj, hagyjátok már! Nagylány vagyok! Elleszek egyedül is! Biztosan van jobb dolgotok, minthogy engem felügyeljetek egész nap.
- Nem-nem! Egy percig sem hagyunk magadra – rázta a fejét a nemrég felébredt Jin.
- De édesek vagytok! – hatódtam meg. Eközben NamJoon is felébredt.
- Kiki! – örült meg nekem, majd Anikó felé fordult, aki csak a földet bámulta. – Ani… - szólította meg, viszont Anikó nem is figyelt rá. – Kijönnél velem légyszi beszélgetni? – Koko csak felállt és kiment. – Ezaz! – suttogta örömmel RapMon. Persze Bettin, JungKookon és rajtam kívül mindenki az ajtóhoz ment hallgatózni. J-Hope volt a közvetítő.
- Most Anikó azt mondja, hogy szarul esett neki… Majd Nam meg, hogy nagyon sajnálja, és hogy reméli, hogy meg tud neki még bocsájtani.
- Anus! MEGBOCSÁJTOTTÁL NEKI! – kiabálta ki Betti.
- Kussoljál már be! – kiabálta vissza.
- Ch, esküszöm kimegyek, és megpofozom – rázta a fejét.
- Pszt! Most nem mondanak semmit… Most csönd van… Biztosan kibékültek! – legyintett J-Hope. Nyitódott az ajtó, Hope gyorsan leült a helyére, majd mintha mi sem történt volna, nézett ki a fejéből. Először Anikó lépett be, majd RapMon, aki mutatta nekünk, hogy minden oké. Ezután RapMonster leült a helyére, Koko követte Őt, és az ölébe ült.
- Betti! Már csak Ti vagytok hátra! – ásítottam.
- Álmos vagy? – döntötte le a fejét mellém JuKo.
- Piszit! – torzítottam el a hangomat gyerekesre.
- Én annak nem fogok megbocsájtani! Főleg úgy, hogy hozzám se szól, a szemkontaktust is kerüli, meg minden. Most már hagyjon békén! – rántotta meg a vállát Tina.
- Suga! – néztem rá fenyegetően.
- Mi van?! – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Kutyának meg tessék, igaz?! – kérdeztük vissza egyszerre JungKook-al, Bettivel és Anikóval.
- Tessék? – variált.
- Most rajtatok a sor, hogy kibéküljetek!
- Én nem tervezek békülést… - túrt bele fekete hajába.
- Akkora egy köcsög vagy! – ültem fel. JungKook azon nyomban felpattant, és visszarántotta a vállamat, hogy fel ne álljak. – Azt hiszed, hogy csak így játszadozhatsz a szívével? Fogalmad sincs, hogy belül mennyire össze lehet törve! Fel nem tudod fogni, hogy mit érezhet ilyenkor! Úgy látszik mintha nem is érdekelné, mi?! Ha nem lenne ennyi ember ebben a szobában, már réges-régen elsírta volna magát! És nem azért mert gyenge! Hanem mert fáj neki! Egy ilyen törékeny lélekkel csak úgy bánni, mint egy darab ronggyal?! Hát hülye vagy, már megbocsáss! Nem tudod, hogy mit veszítettél el! – Betti már az elejétől próbált csitítani, de én csak dumáltam tovább. – Egy kedves, jószívű, érzékeny lányról van szó, akit Te simán birtokolhattál volna! Vagy esetleg birtokolhatnál is még! Innentől már Te döntöd el. El akarod-e veszíteni, és ha igen, akkor számolj azzal, hogy mint barátot is elveszíted, vagy ha nem, akkor rohadt gyorsan kapd össze magad, és kérjél bocsánatot tőle! – fejeztem be.
- Feküdj vissza – suttogta Jimin és JungKook is. Csak sóhajtottam egyet, megráztam a fejemet, majd visszadőltem. Bettire pillantottam, aki csak maga elé bámult, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mondjon.
- Khm – köszörülte meg a torkát Jin. – Akkor most mi elmegyünk, egy valaki itt marad veled!
- Jól van! – mosolyogtam.
- Én majd estére jövök ide hozzád – simította meg a kézfejemet Kookie.
- Akkor maradok én! – jelentette ki Betti. Miután mindenki elment, Miku még mindig szótlan volt. Majd hirtelen… - Köszönöm!
- Ugyan mit? – tűztem el az egyik hajszálamat a fülem mögé.
- Hogy megvédtél. Köszönöm szépen!
- Nincsen mit! Csak már olyan idegesítő volt, hogy elkezdett bunkózni! Pedig egyáltalán nem volt ilyen. Remélem most helyre raktam egy kicsit.
Betti körülbelül másfél, két órát volt velem, majd jött Jimin.
- Yo! Mizújs Hugicám? – integetett, mikor leléptek a többiek. – Hoztam neked mesét!
- Jaj, köszönöm szépen! – nevettem el magamat. Valamilyen unalmas mese volt, aminek már az elején bealudtam. Csak arra keltem fel, mikor már Ő is odatol mellém egy ágyat, hogy Ő aludni akar. – Rendben! – bólogattam értelmesen. Miután sikerült átforgatnia mindent, szinte közvetlen mellettem foglalt helyet.
- Aranyos volt, ahogy megvédted a Bettit – mosolygott rám az oldalán fekve.
- Köszi – sóhajtottam. – Csak már elegem van, hogy szívatja Bettit.
- Igen, azt be kell vallani, hogy most Suga nagyon elszállt magától, de Ő nem ilyen. Csak kell neki adni egy-két pofont, aztán jobb lesz – fogta meg a kezemet. – Tényleg olyan, mintha a húgom lennél.
- Te Babo! Az vagyok! Csak… Ezt kémiailag nem lehet bizonyítani – nevettem el magamat.
- És szerinted Betti meg fog bocsájtani Suga-nak? – nézett félre.
- Nem tudom. Ha bocsánatot kér, akkor talán. De ez attól függ, hogy mikor kér bocsánatot – rántottam meg a vállamat. – Miért?
- Én nem akarom, hogy megbocsásson neki – jelentette ki. – Nem passzolnak össze.
- Te belezúgtál! – lepődtem meg.
- Suga-ba?!?! – lepődött meg még jobban.
- Hülye! – röhögtem. – Nem! Te, Bettibe!
- Kérlek, ne szólj neki erről! Nem akarom, hogy megszakadjon vele a barátságom. És ha Ő boldog, akkor én is az leszek. Csak még egy kicsit összeszedem magamat – kezdett el játszadozni az ujjaimmal.
- Jaj, Jimin – szomorodtam el. – Pedig ha Ő ezt tudná, hogy Te így érzel iránta, biztosan Téged választana. Kedves, aranyos, vicces, helyes és szexi vagy. Téged csak szeretni lehet! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Ezért nincsen barátnőm! – fúrta a párnába az arcát.
- Figyelj! Szeretlek! Csak… Nem úgy mint fiút, hanem mint bátyot. Mert hát… Kookie már megszerezte a szívemet. És másnak már csak barátként, vagy bátyként van hely.
- De cuki vagy! Juj, ezt majd elmesélem a GoldenMaknae-nak!
- Mi?! Miért?! Mit?!
- Én nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire szereted. Na jó, ugyan ez volt, mikor mondja nekünk, hogy ha csak egy lány lenne a Földön, aki nem te vagy, akkor megkeresne téged – mesélte.
- Tényleg ezt mondta? – maradt tátva a szám.
- Ühüm! – bólogatott. – Meg csupa ilyen aranyos, szerelmes dolgokat. Jó érzés az, hogy én végighallgatom mindkettőtöktől, mikor például még nem is jöttetek össze, és hallottam tőle is, hogy mennyire szeret, és hogy kár, hogy Te nem szereted Őt, meg tőled is ugyanezt.
- Úristen! Jimin, most feldobtad a napomat! – vigyorogtam, mint egy retardált. – Köszönöm! Imádlak!
- Jaj, nincsen mit! – legyintett. Hirtelen berontottak a többiek.
- Sziasztok! – köszöntek egyszerre.
- Hey! Féltékeny vagyok ám! – vágott mérges fejet JungKook, amint meglátta, hogy fogjuk egymás kezét.
- Legyél is, mert még elcsaklizom előled! – nevetett. Viszont JuKo csak amolyan „még egy ilyen és meghalsz” tekintettel nézett rá.
- Nyugi Oppa! Nem jönnék össze a bátyámmal! – ütöttem hasba Jimint.
- Akkor oké – kezdtek megenyhülni vonásai.
- Na, és hogy vagy picúr? – ült le mellé NamJoon.
- Jól! Nem is értem, hogy miért nem engednek ki! – hisztiztem.
- Ha hazavinnék, és akármi történne, az nem lenne jó. Inkább vizsgálgassanak, hogy minden oké-e, aztán majd viszünk is, és jót röhögünk ezen az egészen! – mosolygott rám Jin, aki megállt mellettem, és a homlokomra tette a kezét. – Te tűz forró vagy… - Gyorsan RapMon és JungKook is megnézte, majd helyeseltek.
- Jimin, ennyit ér a felügyeleted! – nevette el magát Anikó.
- Jól van na, nem mondta, hogy fáj valamije, vagy ilyesmi – kérte ki magának.
- Mert nincs is semmi bajom! – kiabáltam Jin után, aki rohant hívni egy ápolónőt. – Aish! Egy kis láz miatt – sóhajtottam. Pár perc múlva Jin bejött, egy húsz év körüli sráccal.
- Na, mi történt kisasszony? – mosolygott rám a fiú.
- Semmi, csak ezek a nyomik bepánikoltak! – legyintettem.
- Tényleg? Nekem meg ez az első napom! – ült le mellém arrébb tolva Jimin ágyát, és RapMonstert, majd elkezdett vizsgálni. – Ugye milyen izgi? – vette fel a maszkot is hozzá.
- Egyet kérek, ne öljön meg! – nevettem el magamat.
- Remélem nem fogom összekeverni a gyógyszereket izgalmamban – szívatott tovább. – Igen, tényleg lázad van, elég magas, viszont ez nem a baleset miatt van, csak megfáztál. Ezért most adok be neked ebből az injekcióból, jó? – mosolygott rám.
- Jaj ne! Nem szeretem a tűket! – szorítottam össze a szememet.
- Nem fog fájni, nyugi! – nyugtatott, és kibontotta a baromi nagy tűt.
- A francokat! – maradt tátva a szám. JungKook a másik oldalamra jött, megfogta a kezemet, és erősen megszorította, jelezve, hogy itt van mellettem, nem kell félnem.
- Lazítsd el a kezed! – adta az instrukciókat a doki. Úgy is tettem. Majd míg lefertőtlenítette beszélt hozzám. – Honnan valósi vagy?
- Magyarország – feleltem.
- És hogy-hogy most itt vagy? Miért Dél-Korea mellett döntöttél?
- Ez miatt az idióta miatt! – biccentettem JuKo felé halkan úgy, hogy Ő ne hallja.
- Akkor gondolj erre az idiótára, és meséld el, hogy hogyan és hol találkoztatok! – faggatott tovább, míg én végig a plafont bámultam.
- Hát igazából a barátnőimmel chatruletteztünk, és így találkoztunk vele, a napszemüvegessel, a sapissal, és az alvóval – Majd hirtelen egy szúrást éreztem a kezemen, aminek következtében megszorítottam Oppa kezét.
- Milyen aranyos történet! Szerelem volt első látásra?
- A részemről igen! – sóhajtottam miután megszűnt a fájdalom.
- Na, az jó! Készen is vagy! Ugye milyen egyszerű volt?
- Elszorította a vérkeringést az ujjaimban! – vágott riadt fejet JungKook.
- Szokd meg, mert szülésnél is ez lesz! – vigyorgott.
- Hol van az még?! Addig megedződik! – nevettem.
- Ez a jó hozzáállás kérem szépen! – mutatta fel a hüvelykujját. – Bármi történik, szóljatok! A lázad hamarosan enyhülni fog! Tényleg bármi, hányinger, szédülés, akármi! Rendben? Mindig lesz veled valaki? – kérdezte, majd JuKo felé fordult. – Rád bízhatom? – mosolygott.
- Felváltva vagyunk bent nála. Én csak este jövök! – mosolyodott el féloldalasan.
- Akkor most ki lesz vele? – vonta fel a szemöldökét.
- Én! – jelentkezett NamJoon.
- Aztán meg én! – mondta Jin.
- És utána meg elméletileg én – gondolkozott Anikó.
- Majd én – bólogatott Suga.
- És én! – szólt hozzá J-Hope.
- J-Hope után én! – mutatott peace-t V.
- Végül meg én egészen reggelig, amíg haza nem jöhet velünk – sóhajtott JungKook.
- Akkor ellesztek. Sziasztok! Tényleg bármi! Szóltok! – nézett ránk szigorúan a doki, majd kiment.
- Hát mi megyünk is. Gyógyulgass! – adott egy puszit JungKook. – NamJoon, ha nem vigyázol rá, kiheréllek! – mosolygott rá.
- De édes vagy – nevetett fel Anikó.
- Gondját fogom viselni uram – vágta magát haptákba RapMon, és a többiek kimentek. – Wassupp?
- Semmi különös. És veled wassuppppp?
- Ah, mit szeret Anikó?
- Téged! – vágtam rá egyértelműen.
- Rajtam kívül.
- Virág, süti, csoki, kaja, tánc – soroltam. – De téged a legjobban. Oh, legyél vele mindig kedves, ne bántsd soha! Nem érdemes Suga példáját követned!
- Értem… - bólogatott. Azt az egy órát, míg nálam volt végigbeszéltük, majd jött Jin.
- Szia Kicsilánykám! Hogy érzed magad? – Megfogta a homlokomat. – Jó, nem vagy most lázas – mosolygott rám elbűvölő mosollyal. Nem hiába kapta meg a BTS szépfiúja címet az A.R.M.Y-któl.
- Jól vagyok, köszi! – kacsintottam rá.
- Hoztam neked valamit! – húzott elő a háta mögül egy tábla csokit. – Vagyis a lányok küldték neked, vagyis az egész BTS.
- Oh, köszönöm szépen! De most nincs étvágyam – húztam el a számat.
- Hát jó! Nem unatkozol? – ült le mellém.
- Nem. Mindig van velem valaki, ami jó, mert leköt, és hamar elrepül az idő.
- Haha, pont ezért találtuk ki, hogy itt leszünk veled!
- És nem zavarlak Titeket? Mert biztosan kell mennetek még sok helyre, nem?
- Jaj, lemondhatjuk Őket! Semmi probléma, érted bármit! Igaz, még nem ismerjük annyira egymást, de nem baj – rázta a fejét.
- Köszönöm szépen mindnyájatoknak! – hatódtam meg.
- Jaj, el ne kezdj sírni, mert még megint belázasodsz! – kezdett el legyezgetni.
- Nem! Nem! – dörzsöltem az arcomat. – Csak olyan érdekes most, hogy eddig csak két emberre számíthattam úgy, hogy a közelemben voltak, most pedig még hét emberre, és… Olyan jó érzés… És most még furcsa.
- Mi történt a barátaiddal?
- Csak Betti és Anikó volt nekem! – nevettem kínosan. – Nem voltak barátaim, mert nyomi voltam.
- Oh, ezt sajnálom – vágott szomorú arcot. Vele is elbeszélgettük az időt, majd jött Anikó, aki csak csacsogott, csacsogott és csacsogott. Persze szeretem hallgatni mikor dumál, olyan megnyugtató. Aztán Suga érkezett hozzám. Egy ideig csendben ült előttem egy széken, majd megszólalt.
- Sajnálom – sóhajtotta. – Egésznap azon gondolkoztam, hogy mit kellene mondanom neked. Tényleg elszálltam, talán a hírnév miatt, ezért bántam rosszul Bettivel. Amit már nagyon sajnálok. És tőled is bocsánatot kérnék, és egyben meg is szeretném köszönni. Jól jött, hogy rávilágosítottál mindenre. Meg tudsz bocsájtani?
- Te Babo! Hogy ne tudnék?! – mosolyogtam rá.
- Köszönöm szépen! – állt fel, és megölelt. Amint eltávolodott tőlem pofon vágtam. – Ezt miért kaptam?!
- Hogy ne nőjön meg ismét az ego-d!
- Értem… Köszi…? – nézett érdekesen, majd leült mellém, és beszélgetni kezdtünk mindenről, ami csak az eszünkbe jutott. Aztán jött J-Hope, akivel szintén csak csevegtünk, majd V, aki pedig a BTS-ről kérdezgetett. Majd végre JungKook jött.
- Szia! – mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra. Gyorsan összehúzta az ágyakat, és ráfeküdt.
- Egésznap azt vártam, hogy végre Te is itt legyél! – bújtam hozzá.
- Ne is mondd! Hihetetlenül lassan teltek az órák! – sóhajtotta a hátamat simogatva.
- Nekem pont, hogy gyorsan, mert mindig volt velem valaki, aki szórakoztatott.
- De a nap fénypontja én vagyok! – vigyorgott.
- Pontosan! – bólogattam nevetve. – Egyébként meg álmos vagyok! – ásítottam egy hatalmasat.
- Akkor aludj csak nyugodtan! Reggel majd beszélgetünk többet! – adott egy puszit a homlokomra, és engedte, hogy mély álomba szenderüljek. Viszont az nem volt olyan „mély álomba zuhanás”, ugyanis valamikor hajnali egy körül megébredtem. Gyorsan lehámoztam magamról JuKo karjait, aki erre felébredt természetesen, és rohantam ki a mosdóba hányni.
- Mi történt? – jött be kómásan, majd amint meglátott a wc mellett guggolva, egyből kitágultak a szemei, és hívott orvost. Mire visszaért, még mindig ott dekkoltam, mert minden egyes percben hányni kezdtem.
- Mióta hánysz? – kérdezte a hátamra valamilyen technikákat mérve.
- Pár perce kezdett el – válaszolt helyettem Oppa.
- Értem – bólogatott. - Ez lehet az agyrázkódás egyik tünete, vagy csak a betegség. Figyelj, szédültél is?
- Nem. Csak szimpla hányinger… Az egyensúlyom is megvolt – köhögtem.
- Akkor talán csak a betegség. Reménykedünk benne – sóhajtott. – Figyelj, adok gyógyszert, az talán majd csillapítja a hányásrohamodat. Ha már kicsit jobb lesz, akkor elviszlek kivizsgálásra, hogy azért ne legyen semmi baj.
- Rendben, köszönöm… - sóhajtottam.
- Veszek mintát is! – szólt. Csak bólogattam felálltam, odamentem a csaphoz, kiöblögettem a számat, és kimentem a mosdóból. – Mindjárt adok neked tálat! – kiabálta ki nekem.
- Hogy vagy? – ölelt magához JungKookie.
- Szarul – szorítottam meg a pólóját.
- Ne bújjatok egymáshoz! – szólt ránk, mikor kijött. – Ha fertőző, akkor akár Te is elkaphatod! Mindig a legrosszabb esetet kell nézni, hogy valamilyen durva vírust összeszedtél – Kiment a teremből, majd visszajött egy tolókocsival, egy pohár vízzel és gyógyszerrel, meg egy hányós tálkával. – Először vedd be! Várunk tíz percet, és ha csak kihányod, akkor már viszlek is! – És tényleg úgy lett, hogy bevettem a gyógyszert, két perccel később pedig… Hát kijött. Beleültetett a tolókocsiba, mondta JungKooknak, hogy ne parázzon, semmi baj, és már tolt is a röntgenekhez. Hamar megcsinálták a felvételeket, amit semmi jelentősebb dologra nem utaltak. Úgyhogy visszaküldtek a helyemre, hogy próbáljak meg aludni. Már bent feküdtünk az ágyban Kookie-val.
- Nem tudok visszaaludni… - jelentettem ki. – Félek Oppa…
- Ugyan mitől? Ne félj! – simogatta az arcomat.
- Mi van, ha valamilyen komoly baj? És ha fertőző, és megfertőztelek téged is? – szipogtam.
- Nem! Nincsen semmi bajod, csak valamilyen betegség, amiből két nap múlva meggyógyulsz. Kutya bajod nem lesz! – mosolygott édesen. – Csak ne sírj kérlek! – ölelt magához a fejemet simogatva.
- Sajnálom Oppa! – fújtam ki hangosan a levegőt.
- Minden rendben lesz, nyugi! – csitított. – Éneklek neked, jó?
- Aha, köszi! – bólogattam a mellkasába, erre elkezdett egy szép lassú dalt. Mikor vége lett, sóhajtottam egy nagyot. – Oppa, olyan gyönyörű hangod van!
- Szeretem, mikor nem csak eléneklek egy dalt, hanem át is érzem – kezdte mesélni. – Ezért szoktam rád gondolni, akármikor fellépünk valahol, vagy ilyesmi.
- Szeretlek Oppa! – bújtam még jobban hozzá. – Énekelsz még nekem? – kérleltem.
- Persze! Neked bármit! – suttogta, megpuszilta a homlokomat, és elkezdett énekelni. Nagyon szép volt a szövege, és ahogy előadta is. Úgyhogy már a közepénél elaludtam.
- Mi történt?! – A fejem hasogatott, és mikor oda akartam nyúlni, észrevettem a kezemen az infúziós tűt. – Úristen… - Gyorsan megmozgattam mindenemet, hogy megtudjam eltört-e valamim. Hál’istenek nem.
- Kiki! Édesem! – ölelt meg Betti. – Annyira aggódtam! – sírta el magát. JungKookie-ra néztem, aki a másik kezemet fogva, az ágyra dőlve aludt.
- Semmi baj! Jól vagyok! Ne sírj! – simogattam meg. – Csak áruld el nekem, hogy mi történt!
- Hát… Az úgy volt, hogy ugye Te kimentél az épületből. Eddig okés?
- Aha.
- És átmentél az úton, de Te szerencsétlen nem néztél körbe! Éppenséggel jött egy kocsi, aki szerencsére úgy-ahogy le tudott fékezni, de így is elütött. Beverted a fejedet, agyrázkódásod lett. JungKook volt a legaranyosabb. Ő volt az, aki elkezdett veszekedni a mentősökkel, hogy Ő márpedig veled akar menni a kocsival. De… Én nem akartam. Így is megbántott téged. Most már szenvedjen Ő is! Aztán pedig mikor beértünk a mi kocsinkkal, akkor már téged elláttak, és olyan édes volt… Elkezdett sírni… Kiki… Szeret téged! Megpuszilt! Mindenben segített! Itt volt melletted!
- De ezt Te is megtetted gondolom. Ergo, ez nem szerelem kérdése, hanem csak szimplán barátság szeretet – sóhajtottam.
- Istenem, de hülye vagy! – csapott a homlokára Anikó. – Elkezdte neked mondani, hogy Ő nem úgy gondolta, bocsáss meg neki, meg hogy nem akarja, hogy elmenj. Mert szeret téged! És ez szerelem!
- Már csak az a kérdés, hogy Te képes vagy-e neki megbocsájtani… Mert erre nem mindenki képes… - húzta el a száját Betti.
- Ezt miért mondod? – pislogtam nagyokat.
- Suga egy idióta! Ő váltig állítja, hogy biztosan már randizni is elhívott engem az a srác! Mondom akkor gondold ezt! Hát ha hülye vagy! – rántotta meg a vállát. Hiába próbált erősnek látszani, láttam rajta, hogy nagyon rosszul esik neki.
- Sajnálom… - simítottam meg a vállát. – És Te?
- RapMonster még nem is szólt hozzám – dörzsölte meg a szemét Anikó. – Rohadt szar érzés. Úgyhogy érezd magad különlegesnek!
- Nem hiszem, hogy… - Hirtelen valaki félbeszakított.
- Kiki – nézett fel rám JungKook. – Hogy érzed magad? – kérdezte félve.
- Jól vagyok – biccentettem.
- Annak örülök… - fújta ki hangosan a levegőt.
- Szóval nem hiszem, hogy nekem most annyira különlegesnek kéne éreznem magamat emiatt. Ha nem történt volna meg ez, szinte biztos vagyok benne, hogy még hozzám sem szólt volna semmit – folytattam. A lányok nagyon rosszalló tekintettel néztek rám, majd JuKo-ra szomorúan. – Ne csináljátok már! – nevettem.
- Tök mindegy Kiki! De ne bánj úgy vele, mint valami szeméttel! – rázta a fejét Betti.
- És Ők hogy bántak velünk? – néztem rájuk csalódottan.
- Jaj, Kiki édes szívem! – jött oda hozzám Jimin, amint Ő is felébredt. – Jól érzed magad? Hozzak neked valamit?
- Igen, jól vagyok köszönöm! Nem, viszont nagyon kedves vagy! – mosolyogtam rá. Jimin mintha csak a bátyám lenne. Mindig Ő volt az, akinek úgy egy nehezebb problémát, amit esetleg JungKook-nak nem mertem elmondani, azt neki elmondhattam.
- Jaj, tudod, hogy a kedvenc hugicámnak bármit! – kócolta össze a hajamat. – Na, és Ti lányok? Hogy vagytok? Nektek hozzak esetleg valamit?
- Mi is megvagyunk, és nem kérünk semmit, de köszi! – mosolyodott el Anikó.
- Rendben! Bármi van, szóljatok! Főleg Te! Hugim! – kacsintott.
- Köszi Bátyus! – vigyorogtam, mint egy retardált.
- Hugi! Jaj, de kis cuki már! – ütögette a kezemet Betti.
- A… - káromkodtam el magamat majdnem, majd gyorsan olaszul kezdtem el mondani a magamét, hogy senki ne értse. – Te állat! Az infúziós tű! – szökött könny a szemembe a fájdalomtól.
- Juj, bocsi, bocsi, bocsi! – kapott a szája elé. – Ne haragudj! Véletlen volt!
- Jól van, nem haragszom, nyugi! – próbáltam visszaállítani a szívverésemet normál tempóra.
- Kiki… - szólt hozzám ismét JungKook.
- Igen? – fordultam felé.
- Kérlek szépen, ne haragudj rám, mert csúnyákat mondtam, és feltételeztem rólad… Nem akartalak megbántani… És legfőképpen nem akarlak elveszíteni! – szorította meg a kezemet. – Egyszerűen előtörtek belőlem az őrző-védő ösztönök, mert akármelyik pillanatban, egy sokkal jobb srác megkaparinthat előlem… Egyszerűen csak félek. Mert tudom, hogy jobbat érdemelsz nálam – Nem tudtam mit mondjak erre. Csak pislogtam rá nagyokat, és gondolkoztam.
- Az Isten szerelmére! – csapott a fejéhez Betti. – Ennél többet már Ő sem tehet! Nem tudja visszaforgatni az időt! Bocsáss má’ meg neki Te nyomi!
- Bízni fogsz bennem? – kérdeztem félve.
- Igen – bólintott.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- De ha még egyszer megbántod Maemi-t! Neked annyi! – húzta össze a szemét Jimin.
- Jimin a kis keménylegény! – vigyorgott Anikó.
- Kemény vagy, mint a kád széle! – nevetett az arany hajú barátnőm.
- Akkor megbocsájtasz? – túrt bele a hajába JungKook.
- Igen! – bólogattam boldogan.
- Ah, köszönöm! – pattant fel, és nyomott egy hosszú puszit a számra.
- Nah, végre! Azt hittem, hogy megint behülyültök! – sóhajtott Betti.
- Mi?! – nézett fel JungKook. – Olyan szemét vagy!
- Nem is! Csak őszinte! – kacsintott.
- Várjatok! Engem mikor fognak kiengedni? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azt mondták, amint felébredsz, azután még az éjszakát itt töltöd, majd hazamehetsz. Addig is itt fogunk téged boldogítani – mosolygott Jimin.
- Jaja, felváltva! – bólogatott Betti.
- Jaj, hagyjátok már! Nagylány vagyok! Elleszek egyedül is! Biztosan van jobb dolgotok, minthogy engem felügyeljetek egész nap.
- Nem-nem! Egy percig sem hagyunk magadra – rázta a fejét a nemrég felébredt Jin.
- De édesek vagytok! – hatódtam meg. Eközben NamJoon is felébredt.
- Kiki! – örült meg nekem, majd Anikó felé fordult, aki csak a földet bámulta. – Ani… - szólította meg, viszont Anikó nem is figyelt rá. – Kijönnél velem légyszi beszélgetni? – Koko csak felállt és kiment. – Ezaz! – suttogta örömmel RapMon. Persze Bettin, JungKookon és rajtam kívül mindenki az ajtóhoz ment hallgatózni. J-Hope volt a közvetítő.
- Most Anikó azt mondja, hogy szarul esett neki… Majd Nam meg, hogy nagyon sajnálja, és hogy reméli, hogy meg tud neki még bocsájtani.
- Anus! MEGBOCSÁJTOTTÁL NEKI! – kiabálta ki Betti.
- Kussoljál már be! – kiabálta vissza.
- Ch, esküszöm kimegyek, és megpofozom – rázta a fejét.
- Pszt! Most nem mondanak semmit… Most csönd van… Biztosan kibékültek! – legyintett J-Hope. Nyitódott az ajtó, Hope gyorsan leült a helyére, majd mintha mi sem történt volna, nézett ki a fejéből. Először Anikó lépett be, majd RapMon, aki mutatta nekünk, hogy minden oké. Ezután RapMonster leült a helyére, Koko követte Őt, és az ölébe ült.
- Betti! Már csak Ti vagytok hátra! – ásítottam.
- Álmos vagy? – döntötte le a fejét mellém JuKo.
- Piszit! – torzítottam el a hangomat gyerekesre.
- Én annak nem fogok megbocsájtani! Főleg úgy, hogy hozzám se szól, a szemkontaktust is kerüli, meg minden. Most már hagyjon békén! – rántotta meg a vállát Tina.
- Suga! – néztem rá fenyegetően.
- Mi van?! – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Kutyának meg tessék, igaz?! – kérdeztük vissza egyszerre JungKook-al, Bettivel és Anikóval.
- Tessék? – variált.
- Most rajtatok a sor, hogy kibéküljetek!
- Én nem tervezek békülést… - túrt bele fekete hajába.
- Akkora egy köcsög vagy! – ültem fel. JungKook azon nyomban felpattant, és visszarántotta a vállamat, hogy fel ne álljak. – Azt hiszed, hogy csak így játszadozhatsz a szívével? Fogalmad sincs, hogy belül mennyire össze lehet törve! Fel nem tudod fogni, hogy mit érezhet ilyenkor! Úgy látszik mintha nem is érdekelné, mi?! Ha nem lenne ennyi ember ebben a szobában, már réges-régen elsírta volna magát! És nem azért mert gyenge! Hanem mert fáj neki! Egy ilyen törékeny lélekkel csak úgy bánni, mint egy darab ronggyal?! Hát hülye vagy, már megbocsáss! Nem tudod, hogy mit veszítettél el! – Betti már az elejétől próbált csitítani, de én csak dumáltam tovább. – Egy kedves, jószívű, érzékeny lányról van szó, akit Te simán birtokolhattál volna! Vagy esetleg birtokolhatnál is még! Innentől már Te döntöd el. El akarod-e veszíteni, és ha igen, akkor számolj azzal, hogy mint barátot is elveszíted, vagy ha nem, akkor rohadt gyorsan kapd össze magad, és kérjél bocsánatot tőle! – fejeztem be.
- Feküdj vissza – suttogta Jimin és JungKook is. Csak sóhajtottam egyet, megráztam a fejemet, majd visszadőltem. Bettire pillantottam, aki csak maga elé bámult, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mondjon.
- Khm – köszörülte meg a torkát Jin. – Akkor most mi elmegyünk, egy valaki itt marad veled!
- Jól van! – mosolyogtam.
- Én majd estére jövök ide hozzád – simította meg a kézfejemet Kookie.
- Akkor maradok én! – jelentette ki Betti. Miután mindenki elment, Miku még mindig szótlan volt. Majd hirtelen… - Köszönöm!
- Ugyan mit? – tűztem el az egyik hajszálamat a fülem mögé.
- Hogy megvédtél. Köszönöm szépen!
- Nincsen mit! Csak már olyan idegesítő volt, hogy elkezdett bunkózni! Pedig egyáltalán nem volt ilyen. Remélem most helyre raktam egy kicsit.
Betti körülbelül másfél, két órát volt velem, majd jött Jimin.
- Yo! Mizújs Hugicám? – integetett, mikor leléptek a többiek. – Hoztam neked mesét!
- Jaj, köszönöm szépen! – nevettem el magamat. Valamilyen unalmas mese volt, aminek már az elején bealudtam. Csak arra keltem fel, mikor már Ő is odatol mellém egy ágyat, hogy Ő aludni akar. – Rendben! – bólogattam értelmesen. Miután sikerült átforgatnia mindent, szinte közvetlen mellettem foglalt helyet.
- Aranyos volt, ahogy megvédted a Bettit – mosolygott rám az oldalán fekve.
- Köszi – sóhajtottam. – Csak már elegem van, hogy szívatja Bettit.
- Igen, azt be kell vallani, hogy most Suga nagyon elszállt magától, de Ő nem ilyen. Csak kell neki adni egy-két pofont, aztán jobb lesz – fogta meg a kezemet. – Tényleg olyan, mintha a húgom lennél.
- Te Babo! Az vagyok! Csak… Ezt kémiailag nem lehet bizonyítani – nevettem el magamat.
- És szerinted Betti meg fog bocsájtani Suga-nak? – nézett félre.
- Nem tudom. Ha bocsánatot kér, akkor talán. De ez attól függ, hogy mikor kér bocsánatot – rántottam meg a vállamat. – Miért?
- Én nem akarom, hogy megbocsásson neki – jelentette ki. – Nem passzolnak össze.
- Te belezúgtál! – lepődtem meg.
- Suga-ba?!?! – lepődött meg még jobban.
- Hülye! – röhögtem. – Nem! Te, Bettibe!
- Kérlek, ne szólj neki erről! Nem akarom, hogy megszakadjon vele a barátságom. És ha Ő boldog, akkor én is az leszek. Csak még egy kicsit összeszedem magamat – kezdett el játszadozni az ujjaimmal.
- Jaj, Jimin – szomorodtam el. – Pedig ha Ő ezt tudná, hogy Te így érzel iránta, biztosan Téged választana. Kedves, aranyos, vicces, helyes és szexi vagy. Téged csak szeretni lehet! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Ezért nincsen barátnőm! – fúrta a párnába az arcát.
- Figyelj! Szeretlek! Csak… Nem úgy mint fiút, hanem mint bátyot. Mert hát… Kookie már megszerezte a szívemet. És másnak már csak barátként, vagy bátyként van hely.
- De cuki vagy! Juj, ezt majd elmesélem a GoldenMaknae-nak!
- Mi?! Miért?! Mit?!
- Én nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire szereted. Na jó, ugyan ez volt, mikor mondja nekünk, hogy ha csak egy lány lenne a Földön, aki nem te vagy, akkor megkeresne téged – mesélte.
- Tényleg ezt mondta? – maradt tátva a szám.
- Ühüm! – bólogatott. – Meg csupa ilyen aranyos, szerelmes dolgokat. Jó érzés az, hogy én végighallgatom mindkettőtöktől, mikor például még nem is jöttetek össze, és hallottam tőle is, hogy mennyire szeret, és hogy kár, hogy Te nem szereted Őt, meg tőled is ugyanezt.
- Úristen! Jimin, most feldobtad a napomat! – vigyorogtam, mint egy retardált. – Köszönöm! Imádlak!
- Jaj, nincsen mit! – legyintett. Hirtelen berontottak a többiek.
- Sziasztok! – köszöntek egyszerre.
- Hey! Féltékeny vagyok ám! – vágott mérges fejet JungKook, amint meglátta, hogy fogjuk egymás kezét.
- Legyél is, mert még elcsaklizom előled! – nevetett. Viszont JuKo csak amolyan „még egy ilyen és meghalsz” tekintettel nézett rá.
- Nyugi Oppa! Nem jönnék össze a bátyámmal! – ütöttem hasba Jimint.
- Akkor oké – kezdtek megenyhülni vonásai.
- Na, és hogy vagy picúr? – ült le mellé NamJoon.
- Jól! Nem is értem, hogy miért nem engednek ki! – hisztiztem.
- Ha hazavinnék, és akármi történne, az nem lenne jó. Inkább vizsgálgassanak, hogy minden oké-e, aztán majd viszünk is, és jót röhögünk ezen az egészen! – mosolygott rám Jin, aki megállt mellettem, és a homlokomra tette a kezét. – Te tűz forró vagy… - Gyorsan RapMon és JungKook is megnézte, majd helyeseltek.
- Jimin, ennyit ér a felügyeleted! – nevette el magát Anikó.
- Jól van na, nem mondta, hogy fáj valamije, vagy ilyesmi – kérte ki magának.
- Mert nincs is semmi bajom! – kiabáltam Jin után, aki rohant hívni egy ápolónőt. – Aish! Egy kis láz miatt – sóhajtottam. Pár perc múlva Jin bejött, egy húsz év körüli sráccal.
- Na, mi történt kisasszony? – mosolygott rám a fiú.
- Semmi, csak ezek a nyomik bepánikoltak! – legyintettem.
- Tényleg? Nekem meg ez az első napom! – ült le mellém arrébb tolva Jimin ágyát, és RapMonstert, majd elkezdett vizsgálni. – Ugye milyen izgi? – vette fel a maszkot is hozzá.
- Egyet kérek, ne öljön meg! – nevettem el magamat.
- Remélem nem fogom összekeverni a gyógyszereket izgalmamban – szívatott tovább. – Igen, tényleg lázad van, elég magas, viszont ez nem a baleset miatt van, csak megfáztál. Ezért most adok be neked ebből az injekcióból, jó? – mosolygott rám.
- Jaj ne! Nem szeretem a tűket! – szorítottam össze a szememet.
- Nem fog fájni, nyugi! – nyugtatott, és kibontotta a baromi nagy tűt.
- A francokat! – maradt tátva a szám. JungKook a másik oldalamra jött, megfogta a kezemet, és erősen megszorította, jelezve, hogy itt van mellettem, nem kell félnem.
- Lazítsd el a kezed! – adta az instrukciókat a doki. Úgy is tettem. Majd míg lefertőtlenítette beszélt hozzám. – Honnan valósi vagy?
- Magyarország – feleltem.
- És hogy-hogy most itt vagy? Miért Dél-Korea mellett döntöttél?
- Ez miatt az idióta miatt! – biccentettem JuKo felé halkan úgy, hogy Ő ne hallja.
- Akkor gondolj erre az idiótára, és meséld el, hogy hogyan és hol találkoztatok! – faggatott tovább, míg én végig a plafont bámultam.
- Hát igazából a barátnőimmel chatruletteztünk, és így találkoztunk vele, a napszemüvegessel, a sapissal, és az alvóval – Majd hirtelen egy szúrást éreztem a kezemen, aminek következtében megszorítottam Oppa kezét.
- Milyen aranyos történet! Szerelem volt első látásra?
- A részemről igen! – sóhajtottam miután megszűnt a fájdalom.
- Na, az jó! Készen is vagy! Ugye milyen egyszerű volt?
- Elszorította a vérkeringést az ujjaimban! – vágott riadt fejet JungKook.
- Szokd meg, mert szülésnél is ez lesz! – vigyorgott.
- Hol van az még?! Addig megedződik! – nevettem.
- Ez a jó hozzáállás kérem szépen! – mutatta fel a hüvelykujját. – Bármi történik, szóljatok! A lázad hamarosan enyhülni fog! Tényleg bármi, hányinger, szédülés, akármi! Rendben? Mindig lesz veled valaki? – kérdezte, majd JuKo felé fordult. – Rád bízhatom? – mosolygott.
- Felváltva vagyunk bent nála. Én csak este jövök! – mosolyodott el féloldalasan.
- Akkor most ki lesz vele? – vonta fel a szemöldökét.
- Én! – jelentkezett NamJoon.
- Aztán meg én! – mondta Jin.
- És utána meg elméletileg én – gondolkozott Anikó.
- Majd én – bólogatott Suga.
- És én! – szólt hozzá J-Hope.
- J-Hope után én! – mutatott peace-t V.
- Végül meg én egészen reggelig, amíg haza nem jöhet velünk – sóhajtott JungKook.
- Akkor ellesztek. Sziasztok! Tényleg bármi! Szóltok! – nézett ránk szigorúan a doki, majd kiment.
- Hát mi megyünk is. Gyógyulgass! – adott egy puszit JungKook. – NamJoon, ha nem vigyázol rá, kiheréllek! – mosolygott rá.
- De édes vagy – nevetett fel Anikó.
- Gondját fogom viselni uram – vágta magát haptákba RapMon, és a többiek kimentek. – Wassupp?
- Semmi különös. És veled wassuppppp?
- Ah, mit szeret Anikó?
- Téged! – vágtam rá egyértelműen.
- Rajtam kívül.
- Virág, süti, csoki, kaja, tánc – soroltam. – De téged a legjobban. Oh, legyél vele mindig kedves, ne bántsd soha! Nem érdemes Suga példáját követned!
- Értem… - bólogatott. Azt az egy órát, míg nálam volt végigbeszéltük, majd jött Jin.
- Szia Kicsilánykám! Hogy érzed magad? – Megfogta a homlokomat. – Jó, nem vagy most lázas – mosolygott rám elbűvölő mosollyal. Nem hiába kapta meg a BTS szépfiúja címet az A.R.M.Y-któl.
- Jól vagyok, köszi! – kacsintottam rá.
- Hoztam neked valamit! – húzott elő a háta mögül egy tábla csokit. – Vagyis a lányok küldték neked, vagyis az egész BTS.
- Oh, köszönöm szépen! De most nincs étvágyam – húztam el a számat.
- Hát jó! Nem unatkozol? – ült le mellém.
- Nem. Mindig van velem valaki, ami jó, mert leköt, és hamar elrepül az idő.
- Haha, pont ezért találtuk ki, hogy itt leszünk veled!
- És nem zavarlak Titeket? Mert biztosan kell mennetek még sok helyre, nem?
- Jaj, lemondhatjuk Őket! Semmi probléma, érted bármit! Igaz, még nem ismerjük annyira egymást, de nem baj – rázta a fejét.
- Köszönöm szépen mindnyájatoknak! – hatódtam meg.
- Jaj, el ne kezdj sírni, mert még megint belázasodsz! – kezdett el legyezgetni.
- Nem! Nem! – dörzsöltem az arcomat. – Csak olyan érdekes most, hogy eddig csak két emberre számíthattam úgy, hogy a közelemben voltak, most pedig még hét emberre, és… Olyan jó érzés… És most még furcsa.
- Mi történt a barátaiddal?
- Csak Betti és Anikó volt nekem! – nevettem kínosan. – Nem voltak barátaim, mert nyomi voltam.
- Oh, ezt sajnálom – vágott szomorú arcot. Vele is elbeszélgettük az időt, majd jött Anikó, aki csak csacsogott, csacsogott és csacsogott. Persze szeretem hallgatni mikor dumál, olyan megnyugtató. Aztán Suga érkezett hozzám. Egy ideig csendben ült előttem egy széken, majd megszólalt.
- Sajnálom – sóhajtotta. – Egésznap azon gondolkoztam, hogy mit kellene mondanom neked. Tényleg elszálltam, talán a hírnév miatt, ezért bántam rosszul Bettivel. Amit már nagyon sajnálok. És tőled is bocsánatot kérnék, és egyben meg is szeretném köszönni. Jól jött, hogy rávilágosítottál mindenre. Meg tudsz bocsájtani?
- Te Babo! Hogy ne tudnék?! – mosolyogtam rá.
- Köszönöm szépen! – állt fel, és megölelt. Amint eltávolodott tőlem pofon vágtam. – Ezt miért kaptam?!
- Hogy ne nőjön meg ismét az ego-d!
- Értem… Köszi…? – nézett érdekesen, majd leült mellém, és beszélgetni kezdtünk mindenről, ami csak az eszünkbe jutott. Aztán jött J-Hope, akivel szintén csak csevegtünk, majd V, aki pedig a BTS-ről kérdezgetett. Majd végre JungKook jött.
- Szia! – mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra. Gyorsan összehúzta az ágyakat, és ráfeküdt.
- Egésznap azt vártam, hogy végre Te is itt legyél! – bújtam hozzá.
- Ne is mondd! Hihetetlenül lassan teltek az órák! – sóhajtotta a hátamat simogatva.
- Nekem pont, hogy gyorsan, mert mindig volt velem valaki, aki szórakoztatott.
- De a nap fénypontja én vagyok! – vigyorgott.
- Pontosan! – bólogattam nevetve. – Egyébként meg álmos vagyok! – ásítottam egy hatalmasat.
- Akkor aludj csak nyugodtan! Reggel majd beszélgetünk többet! – adott egy puszit a homlokomra, és engedte, hogy mély álomba szenderüljek. Viszont az nem volt olyan „mély álomba zuhanás”, ugyanis valamikor hajnali egy körül megébredtem. Gyorsan lehámoztam magamról JuKo karjait, aki erre felébredt természetesen, és rohantam ki a mosdóba hányni.
- Mi történt? – jött be kómásan, majd amint meglátott a wc mellett guggolva, egyből kitágultak a szemei, és hívott orvost. Mire visszaért, még mindig ott dekkoltam, mert minden egyes percben hányni kezdtem.
- Mióta hánysz? – kérdezte a hátamra valamilyen technikákat mérve.
- Pár perce kezdett el – válaszolt helyettem Oppa.
- Értem – bólogatott. - Ez lehet az agyrázkódás egyik tünete, vagy csak a betegség. Figyelj, szédültél is?
- Nem. Csak szimpla hányinger… Az egyensúlyom is megvolt – köhögtem.
- Akkor talán csak a betegség. Reménykedünk benne – sóhajtott. – Figyelj, adok gyógyszert, az talán majd csillapítja a hányásrohamodat. Ha már kicsit jobb lesz, akkor elviszlek kivizsgálásra, hogy azért ne legyen semmi baj.
- Rendben, köszönöm… - sóhajtottam.
- Veszek mintát is! – szólt. Csak bólogattam felálltam, odamentem a csaphoz, kiöblögettem a számat, és kimentem a mosdóból. – Mindjárt adok neked tálat! – kiabálta ki nekem.
- Hogy vagy? – ölelt magához JungKookie.
- Szarul – szorítottam meg a pólóját.
- Ne bújjatok egymáshoz! – szólt ránk, mikor kijött. – Ha fertőző, akkor akár Te is elkaphatod! Mindig a legrosszabb esetet kell nézni, hogy valamilyen durva vírust összeszedtél – Kiment a teremből, majd visszajött egy tolókocsival, egy pohár vízzel és gyógyszerrel, meg egy hányós tálkával. – Először vedd be! Várunk tíz percet, és ha csak kihányod, akkor már viszlek is! – És tényleg úgy lett, hogy bevettem a gyógyszert, két perccel később pedig… Hát kijött. Beleültetett a tolókocsiba, mondta JungKooknak, hogy ne parázzon, semmi baj, és már tolt is a röntgenekhez. Hamar megcsinálták a felvételeket, amit semmi jelentősebb dologra nem utaltak. Úgyhogy visszaküldtek a helyemre, hogy próbáljak meg aludni. Már bent feküdtünk az ágyban Kookie-val.
- Nem tudok visszaaludni… - jelentettem ki. – Félek Oppa…
- Ugyan mitől? Ne félj! – simogatta az arcomat.
- Mi van, ha valamilyen komoly baj? És ha fertőző, és megfertőztelek téged is? – szipogtam.
- Nem! Nincsen semmi bajod, csak valamilyen betegség, amiből két nap múlva meggyógyulsz. Kutya bajod nem lesz! – mosolygott édesen. – Csak ne sírj kérlek! – ölelt magához a fejemet simogatva.
- Sajnálom Oppa! – fújtam ki hangosan a levegőt.
- Minden rendben lesz, nyugi! – csitított. – Éneklek neked, jó?
- Aha, köszi! – bólogattam a mellkasába, erre elkezdett egy szép lassú dalt. Mikor vége lett, sóhajtottam egy nagyot. – Oppa, olyan gyönyörű hangod van!
- Szeretem, mikor nem csak eléneklek egy dalt, hanem át is érzem – kezdte mesélni. – Ezért szoktam rád gondolni, akármikor fellépünk valahol, vagy ilyesmi.
- Szeretlek Oppa! – bújtam még jobban hozzá. – Énekelsz még nekem? – kérleltem.
- Persze! Neked bármit! – suttogta, megpuszilta a homlokomat, és elkezdett énekelni. Nagyon szép volt a szövege, és ahogy előadta is. Úgyhogy már a közepénél elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése