Körülbelül tizenkét évesen elkezdtem táncolni egy „Just Dance” nevű
tánciskolában, ahol megismerkedtem a barátnőimmel; Bettivel és Anikóval.
Eleinte magányosnak éreztem magamat a tánc suliban, majd pár hónappal később
Betti is csatlakozott, majd örömmel konstatáltuk, hogy mindketten K-Popperek
voltunk, aztán legjobb barátnőkké avanzsálódtunk. Anikó már előttem is járt az
iskolába, de vele csak Betti érkezése után ismerkedtem meg jobban. Tinával
nonstop hallgattuk az együtteseinket, így nem sokkal azután Ani is megszerette
Őket. Rengetegszer jártunk le találkozgatni, táncolni, zenét hallgatni. Célunk
végül eggyé vált; kijutni Dél-Koreába.
Egy évvel később, éppen Chatrulette-ztünk helyes koreai srácokat keresve, majd
találkoztunk négy fiúval.
- Sziasztok! – köszöntek aranyos hangon angolul.
- Sziasztok! – mosolyogtunk.
- Hol van Magyarország? – kérdezte a (szerintem) legfiatalabb. Egymásra néztünk a barátnőimmel, és egyszerre nevettünk fel.
- Budapest… Puskás… - soroltam, mint nálunk is a „maknae”.
- Doctor Stranger-ben van pár jelenet is, ami Magyarországon készült! – jutott hirtelen Betti eszébe.
- Áh! – bólogattak. – És hogy hívnak titeket?
- Én Kiki vagyok! – reagáltam először én egy peace jelet mutatva.
- Anikó! – integetett fekete hajú, alacsony barátnőm.
- Betti! – vágott debil fejet még alacsonyabb, aranyhajú mellettem ülő lány. – És Ti?
- Annyeong, Nam Joon vagyok! – Aranyos, fekete hajú srác, aki napszemüvegben volt.
- Yoon Gi! De nektek csak Suga! – Úgy véltem, hogy Ő volt közülük a legidősebb.
- Jeong Guk! De csak szimplán JungKook, ha egyszerűbb! – túrt bele feketés hajába, és szinte biztos voltam benne, hogy tényleg ő volt a legfiatalabb.
- Jimin, gurlz! – tisztelgett az utolsó.
- A K-Poppal hogy álltok? – mosolyogtam.
- Küldjetek egy számot, és meglátjuk! – Elküldtük nekik a BigBang Lalala-t. JungKook felállt a székéből és elkezdett rohadt jó mozgással táncolni. Nem hagyhattam ki, mikor megállt, megtapsoltuk, majd én is táncoltam nekik. Mikor az ifjú táncosban is realizálódott, ismét mozogni kezdett.
- Nyomjad csajszi! – szurkoltak a lányok. Vége lett a zenének, és mindketten meghajoltunk JungKook-al.
- Jó voltál Pici lány! – lihegett.
- Csak utánad Drága! – csücsörítettem, jelezve, hogy egy puszit küldtem.
- Majd ki akarunk menni Koreába! Várjatok ránk! – nevetett Anikó, kicsit érdekes nyelvtant használva, de meg lehetett érteni.
- Meglesz csajok! – küldött puszit Suga.
- Ah, édes istenem, ez nagyon édes! – visongta nekünk Betti, magyarul, hogy a fiúk ne értsék. – Stip-stop!
- Az enyém a napszemcsis! – tette fel a kezét Ani, majd hirtelen a fiúk hangját hallottuk.
- Miről beszéltek? – vonta fel édesen a szemöldökét JungKook.
A választ egyszerre adtuk, persze mindhárman mást: Anikó: Semmiről!; Betti: Női dolgokról!; Én: A társadalom fejlődésének az elcseszéséről!. Természetesen az enyém volt a leghosszabb válasz, így mikor én is befejeztem, rám néztek, és mind a heten felnevettünk.
- Kiki! Ez mi a franc akart lenni? – röhögtek telibe a fiúk.
- Fogalmam sincs! – Na, jó. Itt már szinte visítottunk. Betti édesanyja hirtelen belépett a szobába, mivel náluk voltunk.
- Mi jót csináltok? – kérdezte.
- Áh, semmit – törölte le a könnyeit Tina.
- Akkor jó – És kiment.
- Egyébként enyém a legfiatalabb! – közöltem a csajokkal.
- Úgy tudtam! – vigyorgott Ani.
- Szóval fiúk, semmi érdekesről nem beszéltünk – mosolyogtam rájuk.
- Hát, jól van – bólogatott aranyosan JungKook.
- Yah, lányok! – szólt Jimin az órájára pillantva. – Nekünk mennünk kell… Kicsit késő van már… De, ha megadjátok a telefonszámotokat, skype-otokat, akkor beszélhetünk még!
- Oh – szomorodtunk el. Telefonszámot cseréltünk velük, meg skype nevet is.
***
Rengetegszer hívogattuk egymást, így olyan telefonszámlát halmoztunk fel mind a heten, hogy szinte már a telefonjainkat kobozták el a szüleink. A fiúk nagyon rendesek voltak, megtanítottak minket koreaiul, úgyhogy attól kezdve az anyanyelvükön beszéltünk velük. Én speciál rengeteget beszéltem JungKook-al, Ani Joon-al, Betti pedig Suga-val, Jiminnel pedig azért próbáltunk foglalkozni, de igazából mind beszéltünk mindegyikőnkkel.
- Sziasztok! – köszöntek aranyos hangon angolul.
- Sziasztok! – mosolyogtunk.
- Hol van Magyarország? – kérdezte a (szerintem) legfiatalabb. Egymásra néztünk a barátnőimmel, és egyszerre nevettünk fel.
- Budapest… Puskás… - soroltam, mint nálunk is a „maknae”.
- Doctor Stranger-ben van pár jelenet is, ami Magyarországon készült! – jutott hirtelen Betti eszébe.
- Áh! – bólogattak. – És hogy hívnak titeket?
- Én Kiki vagyok! – reagáltam először én egy peace jelet mutatva.
- Anikó! – integetett fekete hajú, alacsony barátnőm.
- Betti! – vágott debil fejet még alacsonyabb, aranyhajú mellettem ülő lány. – És Ti?
- Annyeong, Nam Joon vagyok! – Aranyos, fekete hajú srác, aki napszemüvegben volt.
- Yoon Gi! De nektek csak Suga! – Úgy véltem, hogy Ő volt közülük a legidősebb.
- Jeong Guk! De csak szimplán JungKook, ha egyszerűbb! – túrt bele feketés hajába, és szinte biztos voltam benne, hogy tényleg ő volt a legfiatalabb.
- Jimin, gurlz! – tisztelgett az utolsó.
- A K-Poppal hogy álltok? – mosolyogtam.
- Küldjetek egy számot, és meglátjuk! – Elküldtük nekik a BigBang Lalala-t. JungKook felállt a székéből és elkezdett rohadt jó mozgással táncolni. Nem hagyhattam ki, mikor megállt, megtapsoltuk, majd én is táncoltam nekik. Mikor az ifjú táncosban is realizálódott, ismét mozogni kezdett.
- Nyomjad csajszi! – szurkoltak a lányok. Vége lett a zenének, és mindketten meghajoltunk JungKook-al.
- Jó voltál Pici lány! – lihegett.
- Csak utánad Drága! – csücsörítettem, jelezve, hogy egy puszit küldtem.
- Majd ki akarunk menni Koreába! Várjatok ránk! – nevetett Anikó, kicsit érdekes nyelvtant használva, de meg lehetett érteni.
- Meglesz csajok! – küldött puszit Suga.
- Ah, édes istenem, ez nagyon édes! – visongta nekünk Betti, magyarul, hogy a fiúk ne értsék. – Stip-stop!
- Az enyém a napszemcsis! – tette fel a kezét Ani, majd hirtelen a fiúk hangját hallottuk.
- Miről beszéltek? – vonta fel édesen a szemöldökét JungKook.
A választ egyszerre adtuk, persze mindhárman mást: Anikó: Semmiről!; Betti: Női dolgokról!; Én: A társadalom fejlődésének az elcseszéséről!. Természetesen az enyém volt a leghosszabb válasz, így mikor én is befejeztem, rám néztek, és mind a heten felnevettünk.
- Kiki! Ez mi a franc akart lenni? – röhögtek telibe a fiúk.
- Fogalmam sincs! – Na, jó. Itt már szinte visítottunk. Betti édesanyja hirtelen belépett a szobába, mivel náluk voltunk.
- Mi jót csináltok? – kérdezte.
- Áh, semmit – törölte le a könnyeit Tina.
- Akkor jó – És kiment.
- Egyébként enyém a legfiatalabb! – közöltem a csajokkal.
- Úgy tudtam! – vigyorgott Ani.
- Szóval fiúk, semmi érdekesről nem beszéltünk – mosolyogtam rájuk.
- Hát, jól van – bólogatott aranyosan JungKook.
- Yah, lányok! – szólt Jimin az órájára pillantva. – Nekünk mennünk kell… Kicsit késő van már… De, ha megadjátok a telefonszámotokat, skype-otokat, akkor beszélhetünk még!
- Oh – szomorodtunk el. Telefonszámot cseréltünk velük, meg skype nevet is.
***
Rengetegszer hívogattuk egymást, így olyan telefonszámlát halmoztunk fel mind a heten, hogy szinte már a telefonjainkat kobozták el a szüleink. A fiúk nagyon rendesek voltak, megtanítottak minket koreaiul, úgyhogy attól kezdve az anyanyelvükön beszéltünk velük. Én speciál rengeteget beszéltem JungKook-al, Ani Joon-al, Betti pedig Suga-val, Jiminnel pedig azért próbáltunk foglalkozni, de igazából mind beszéltünk mindegyikőnkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése