장 9

- Bocsi, mindjárt visszajövök! – kiabáltam Chul fülébe, mire bólintott én meg dühösen csörtettem felfelé a lépcsőn, egyenesen a srác felé. – Miért vagy itt?!
- Mert ez a pasi ki fog használni! – kiabálta túl a zenét. – Menjünk inkább valamerre máshova, amerre kevésbe nagy a zaj! – megfogta a karomat, mire kirántottam onnan.
- Egyedül is tudok menni! – Sétáltam elé, keresve valamilyen szobát, ahol nincs akkora zaj. Éppen benyitottam egybe, ahol felkapcsoltam a villanyt. Senki nem volt bent. Magunkra zártam az ajtót.
- Miért álltál le ezzel a köcsöggel?! – kérdezte dühösen.
- Mert miért ne?! Nem várhatok örök életemen arra, hogy végre elfogadjanak! Nem akarok egyedül meghalni! Nagyon szeretlek JungKook! Soha nem fogok olyat találni, aki igazán úgy szerethet, mint Te! És akit én is úgy fogok szeretni, mint téged! De tudom, hogy már rég túltetted magadat rajtam, így minek idegeskedjek?! És Te miért foglalkozol azzal, hogy én melyik köcsöggel állok le, és melyikkel nem?!
- Mert még egyáltalán nem vagyok túl rajtad! Soha nem is leszek! – kiabálta rám.
- Akkor miért bánsz velem mindig úgy, mint valami rongybabával?! Hol elvagyunk és beszélgetünk, hol meg egymásra sem nézünk! Miért?! – kértem számon.
- Mert tudom, hogyha túl közel engedlek magamhoz, akkor még jobban fog fájni! – És beállt a csend. Aztán… Indulatosan közelebb jött hozzám, és rátapasztotta ajkait az enyémekre. Hirtelen nyelvével beengedést kért a számba, amit én el is fogadtam. Életem első nyelves csókja… Testem beleremegett ebbe a csodás tevékenységbe.
Percekig vad csókcsatát vívtunk, majd felkapott, és nekinyomott a falnak. Lábaimmal körbefontam a derekát, Ő pedig megfogta a csuklómat, és azt is a falhoz nyomta. Elkezdte csókolgatni a nyakamat. Számat egy halk nyögés hagyta el, majd az egyik kezemet elengedte, és a saját kezét levezette a pólómhoz, le, a melltartómig. Azzal a kezemmel, amelyiket elengedte, beletúrtam a hajába. Ismét visszatért az ajkaim falásához, a kezét még mindig a melltartómon hagyva. Rajtam következett a sor. Hajától lejjebb és lejjebb mentem, majd elértem a célomat. Azt a kis dudort a nadrágján. Halkan Ő is felnyögött. Felfelé vezetve az ujjaimat, kicsit felhúztam a pólóját, majd végigsimítottam az enyhén kockás hasát. Elengedte a kezemet és a melltartómat, majd megfogta a fenekemet, és elindult velem valami ágyszerűséghez. Finoman lefektetett, Ő meg rám mászott. Hirtelen kopogtak az ajtón. Mivel benyitni nem tudtak, ezért nem igazán zavartattuk magunkat. Viszont bekiabáltak.
- JungKook! Itt vagy? – Egy lány hangja volt. A hangzavar miatt nem tudtam beazonosítani.
- Ez meg ki? – toltam el magamtól.
- Mit tudom én – rántotta meg a vállát.
- De kifejezetten téged keres… Ez téged egyáltalán nem zavar? – toltam le finoman magamról.
- Nem igazán – rázta a fejét mosolyogva. – Túl boldog vagyok ahhoz, hogy ezt bárki elrontsa.
- Akkor én leszek az… - sóhajtottam, mire érdekesen nézett rám. – Nem így akarom, hogy megtörténjen az első… Sokkal romantikusabbra képzeltem el… És… - suttogtam, mire elcsitított.
- Addig várunk, ameddig akarod – tette a homlokomra az Övét.
- Köszönöm – hunytam le a szememet. – Szeretlek!
- Szeretlek! – mondta ki Ő is azt a bűvös három szótagot.
- De én igazából és igazán!
- Mert szerinted én nem… - vonta fel az egyik szemöldökét, mire felnevettem.
- JungKook! Nyissad már ki! Tudom, hogy itt vagy! – dörömbölt az ajtón.
- Oppa! – fogtam meg a kezét, mert már elindult. Mikor visszafordult, felálltam, a nyaka köré fontam a karomat, és hosszasan megcsókoltam.
- Összeszedjük a srácokat és a lányokat, aztán meg hazamegyünk – mosolygott végigvezetve a kezét a derekamon.
- Éljen! Aztán megint ott fogunk tartani, ahol eddig? Vagy ahol ezelőtt tartottunk? – kérdeztem szomorúan a szemébe nézve.
- Kisírjuk az ügynökségnél, hogy hadd legyünk együtt! Ígérem! Pár nap múlva, már mehetünk kézen fogva akár az utcán is, akár akárhol! – ígérte meg.
- Rendben – bólintottam beletörődve. Elváltunk egymástól, és kinyitotta az ajtót. Anikó állt ott zokogva.
- Kiki… - vett észre engem is. Majd végül nem is foglalkozva JungKookkal a nyakamba borult, és sírt.
- Mi történt? – simogattam a hátát.
- Seung bevitt egy szobába, elkezdett vetkőztetni, mire felpofoztam, kirohantam a szobából, belefutottam RapMonba, aki finoman elküldött a francba, és hogy mekkora egy ribanc vagyok, mert leálltam azzal a köcsöggel, és máris az ágyban kötöttem ki vele, meg hogy… - hadarta. – Meg hogy mennyiért vállaltam azt a menetet azzal a sráccal. És nagyon kiakadtam! Kérlek, segíts! Nem történt semmi Seung és köztem, egy nagyképű bunkó paraszt, akinek csak egy ágyba döntés erejéig kellettem volna, és nem akarom elveszíteni Namy-t… Mert mindennél és mindenkinél jobban csak Őt szeretem! Senki mást nem vagyok képes úgy szeretni, mint Őt! – bőgött.
- Ne aggódj Koko! Kitalálok valamit… - sóhajtottam. A válla fölött JuKo-ra néztem, aki valamin nagyon elgondolkozott. – Kezdjünk vele valamit! Segíts légyszi! – tátogtam neki kiskutya szemekkel.
- Gondolkozom – bólintott.
- Miért nem mondod el Joon-nak? – kérdeztem. – Hogy semmi nem történt…
- Mert úgyse hinne nekem – hisztizett.
- Te vagy NamJoon szeme fénye! Imád téged! Ne hisztizz, próbáld megenyhíteni, tedd jóvá, tök mindegy. Ne hagyd, hogy azt érezze, hogy elvesztett – mosolygott kedvesen JungKook, és megsimogatta Anikó vállát. – Na, szedd össze magadat, és szeresd!
- Jó… - hüppögött Koko eltávolodva tőlem. – Köszi! Aranyosak vagytok! Legalább Ti összejöttetek!
- Várd ki a végét – sóhajtottam. Rengeteg dolog kavargott a fejembe. Miután Ani kiment, JungKook felé fordultam. – Mi a francért jöttetek ide? Csak mindenki összeveszik mindenkivel…
- Jaj, már! – dörzsölgette a szemét JungKook. – Féltékenyek voltunk! Miért nem lehetne azt megcsinálni, hogy elmondani mindenkinek, hogy Ő szereti Őt, Ő meg Őt, és akkor minden happy. Csak hát… Mi sem elsőre kaptunk rá egymásra.
- Ahj, olyan idegesítően bölcs tudsz néha lenni! – nevettem. – Jesszusom! Betti! – szaladtam ki rémülten. Ha már sok időt töltesz a legjobb barátnőddel, már annyira ismered, hogy már az életrajzát is megírhatnád, akkor már azt is megérzed, hogyha gáz van. Nem nehéz. Akármikor megérezzük ezt, ok nélkül eszünkbe jut az illető, és az, hogy bajban van. Lehet, hogy hülyeségnek, és komplikáltnak hallatszik, de igaz.
Lerohantam a lépcsőn, ahol az eddig ugráló és táncoló tömeg, egy kört fogott közre. Amiben pedig MinKyung, Betti és Jimin állt. Átverekedtem magamat az embereken, és én is beleértem a körbe. Jimin MinKyung-on ült, és püfölte, majd MinKyung került felülre, és ezt rengetegszer eljátszották. Már mindkettejük arca véres volt a sebektől, de nem csak az arcuk, hanem az öklük is. Betti csak állt, mint egy fadarab. Sokkot kapott.
-  Bettina! – kiáltottam rá. Mikor realizálódott bennem, hogy ez nem működik, otthagytam, és a fiúkhoz mentem. – Hagyjátok már abba! – ordítottam.
- Úristen! – tolt arrébb JungKook, és leszedte Jiminről MinKyung-ot. Gyorsan Jiminhez mentem, akinek teljesen vérben forogtak a szemei, fehér, ujjatlan pólóját is belepte az a vörös folyadék, ami a szájából, az orrából, és a többi sebből folyt.
- Jól vagy? – töröltem meg az arcát a kezemmel.
- Menj arrébb! – lökött meg, mire hátraborultam. Ő addig feltápászkodott. Aha, csakhogy időközben én is! Elé léptem és levágtam neki egy hatalmas pofont.
- Nem üthetitek egymást, életetek végéig! Meg vagytok veszve?! – kiáltottam rá.
- Kit érdekel egy törpe ugrálása, míg elveszik a barátnőmet! – kiabálta vissza.
- A húgod vagyok, cseszd meg! Elmondanám neked, hogy a barátnőd meg perpill sokk alatt áll! Úgyhogy inkább oda szaladj gyorsan, minthogy csak nagyobb kárt tegyetek egymásban! – osztottam ki.
- Nem vagy a húgom… - suttogta, és ezzel odament Bettihez. Szavaival, mintha csak kést forgatna a szívemben… Nagyon fájt. Hiába tudom, hogy nem vagyok a vérszerinti húga, de… Én úgy tekintek rá, mint a bátyámra… És ez fájt.
- Te is húzz el szépen! – lökte el magától JungKook MinKyung-ot, aki szót is fogadott. Alig bírtam nyelni a könnyeimet… Jimin vérétől volt piszkos a kezem.
- Nem hiszem el… - suttogtam, mire JungKook odajött hozzám.
- Te is tudod, hogy most dühös… Nem gondolt semmit sem komolyan! – dörzsölte a karomat. Hirtelen Jin tűnt fel előttem.
- Jin! – öleltem meg. - Vigyél el innen kérlek, amilyen gyorsan csak tudsz! Ez kész káosz! Túl sok dolog történik!
- Csillagom… - suttogta a fülembe. – Hazavinni nem tudlak, mert akkor vissza kéne jönnöm a többiekért… Viszont… - sóhajtott. Megfogta a kezemet, átrángatott a tömegen, miközben én végig a szememet törölgettem a véres kezemmel. Kivitt a kapun, egyenesen a kocsihoz, amit kinyitott, és mindketten beültünk. – Mesélj! – mosolygott kedvesen.
- Chul-al táncoltam, amikor megláttam JungKook-ot, aztán bementünk egy szobába, egy ideig vitatkoztunk… Majd elkezdtünk csókolózni… Életem első nyelves csókja. És majdnem megtörtént. De én még nem akartam… Meg kopogtak is. Anikó volt, akinek a „palija” le akart feküdni vele, emiatt RapMonster elküldte a francba, majd Bettiékkel ez történt… Jimin ellökött, kiabáltunk, mondom neki, hogy „Cseszd meg, a húgod vagyok!” erre meg mondja, hogy „Nem vagy a húgom…”. És ez… Felért egy JungKook-os szakítással – sírtam el magamat. – Na, jó. Annyira nem…
- De nem is vagy a húga – értetlenkedett.
- De úgy tekintünk egymásra, mintha tesók lennénk! Erre ezt mondja… - temettem az arcomat a tenyerembe. Már csak egy-két részen volt vörös a kezem, ugyanis a könnyeim már lemosták.
- Biztosan nem úgy gondolta – nyugtatott.
- Akkor hogy?! Ezt még félreértelmezni sem tudom… Esküszöm… Ez egy pokol nap! – túrtam a hajamba.
- Tudom… Sírj csak! – ölelt át.
- Nem… Már nem bírok… Elbőgtem már éjszakánként az összes könnyemet – sóhajtottam fel. – Akkor menjünk be… Nézzük meg mi van…
- Rendben. És hé! – nyitotta ki az ajtót. – Fel a fejjel! Egy esőfelhő végén még lehet szivárvány! Sőt! Kell is lennie! – És kiszálltunk.
- Köszönöm Jin! – öleltem meg. – Köszönök mindent!
- Nagyon szívesen Tücsök! Máskor is! – mosolygott. Visszabaktattunk a házba, ahol még mindig minden a feje tetején állt. Csak most…
- Fel nem tudod fogni, mekkora egy ribi vagy! – ordította RapMon Anikóra.
- Jaj, istenem… - suttogtam. – Miről maradtunk le? – kérdeztem JuKotól.
- Jobb is, ha nem tudod! - karolt át. – Merre jártatok?
- Jin megnyugtatott – bújtam hozzá.
- Mit csinált?! – kerekedtek el a szemei.
- Elhadartam neki, hogy mi történt ma, és miért bőgtem. Ennyi – erőltettem magamra egy mosolyt.
- Jaj, Jimin miatt nyugi! Nekem meg azt mondja, hogy szálljak le a húgáról, mert most miattam vagy ennyire kikészülve. Mondom ez idióta! – fogta a fejét, és a Bettivel vitatkozó fiút nézte, akinek már a vére rászáradt mindenére.
- Akkora egy köcsög ma mindenki! Nem tudom, megőrültek?! – néztem rá.
- A tegnapi kaja, amit csináltatok… Lebuktatok! Tudom, hogy ciánt raktatok bele! – poénkodott.
- A francba! Leleplezted a titkunkat! – nevettem fel. – Oppa! Mindig meg tudsz nevettetni!
- Ez jó jel, nem? – kérdezte bátortalanul.
- Az – bólogattam mosolyogva.
- Ti meg ne nyaljátok-faljátok egymást, mert már rohadtul elegem van mindenkiből! – kiabált ránk NamJoon.
- Neked most egy ideig kuss a neved! – kiáltotta vissza JuKo mosolyogva. Hirtelen odapillantottam RapMonsterékre, mire csak annyit vettem észre, hogy Joon keze a magasba repül, Anikó pedig a feje elé téve a kezét várja az ütést. Kihámoztam magamat JungKook öleléséből, és Anikó elé álltam. Hál’istennek gyors voltam, és még pont közbe tudtam avatkozni. Én kaptam a pofont RapMon-tól és nem Ani. Az ütés a földre taszított. Hihetetlen, hogy mennyi erő van a karjában. Az arcomat fogva tápászkodtam fel.
- Mit képzelsz magadról, hogy meg mersz ütni egy lányt? És most nem magamról beszélek, hanem Anikóról! Te most komolyan ilyen degeneráltan hülye vagy?! Nem elég, hogy a szavaid, már úgy érződnek nála, mintha belerugdosnál, de még meg is tennéd?! Nem történt semmi! Ezt miért nem lehet felfogni?! Szeret téged! – mosolyodtam el az arcomat dörzsölgetve.
- Te csak ne oktass ki! – üvöltött le.
- Ezt azért mondod, mert igazam van. Tanultam egy ideig pszchiológiát!
- Megtanulhatnád befogni már végre a pofádat! – sóhajtotta.
- Héj! – nézett rá szúrós szemmel JungKook.
- Ha még egyszer meglátom, hogy megmered ütni, csak fel is emeled a kezedet rá… Soha többé nem lehet gyereked! – fenyegettem meg, sarkon fordultam, és visszaindultam JuKo-hoz. – Nagyon vörös? Mert még mindig érzem a kezét…
- Uh. Hát igen, még nagyon piros… - bólogatott. – De ne aggódj, elmulasztom a fájdalmadat! – adott egy puszit az arcomra. – Ugye most már sokkal jobb?
- Már nem is fáj! – mosolyogtam rá cejelmetesen.
- Na, ugye – túrt a hajamba. – Haza kéne már menni… Elegem van a folytonos vitákból, kiabálásokból, ebből a rohadt tömegtől és a zenétől. Frászt kapok, ettől a sok mobiltól, ami csak minket vesz…
- Nekem mondod…? – nevettem. – Lebőgtem a sminkemet, a hajam úgy néz ki, mint egy oroszlánnak, a ruhámat szétbarmoltad, plusz Jimintől véres… - Félbeszakított.
- Mi az, hogy én?! – röhögött.
- Na, vajon mikor, és miért? – kuncogtam, mire neki is leesett. – Nem mintha bánnám…
- Akkor jó! Mert remélem, hamarosan lehámozhatom rólad… - vigyorgott.
- Megtisztelnél, ha te lennél az, aki megszabadít a sok ruhától… Majd ha eljön az ideje! – tettem fel a mutatóujjamat.
- Persze! – kuncogott.
- Szóval vagy heten ráléptek a gyönyörű cipőmre, a kezem csupa vér, a körömlakkom félig lekopott, tiszta idegbeteg vagyok, felpuffadt arccal, és ezek kameráznak! Neked legalább tök mindegy, mert… Így is, úgy is rohadt helyesen nézel ki – pirultam el.
- Engem nem érdekel, hogy helyesnek tartanak-e. Engem csak az érdekel, hogy Te helyesnek tartasz-e – húzta végig a hüvelykujját az alsó ajkamon, majd megcsókolt.
- Még mindig úgy érzem, mintha forogna velem a világ – szorítottam meg a pólóját.
- Szédülsz? Ittál valamit? – kezdett aggódni.
- Csak a csókod szédít meg… - néztem a szemébe. Finoman beleharapott az ajkába, majd felnézett.
- Nem indulhatnánk már?
- Srácok! Hagyjátok már abba! – ordította Jin, mire mindenki fullkussba lett. Tekintély? - Nyilvánosan lejárattatjátok magatokat! Hahó! Szeretitek egymást! Legyetek már boldogok, és vihorásszatok együtt kimchit zabálva! Menjünk haza!
Dühösen, mérgesen mindenki beszállt a minibuszkocsiba, amit Jin vezetett. Mellette az anyósülésen ült J-Hope, mögötte V, RapMonster, Jimin, majd JungKook, én, Anikó, Betti. Már mentünk egy ideje, mire JuKo megszólalt.
- Jin! Tedd be légy szíves azt a dalt, amire gondolok! – küldte át mentálisan a dal címét.
- Oksi! – nyomkodott párat, majd elindította. Egy nagyon jó zene indult el.
- Ez az új dalunk… - magyarázta JungKook, majd meghallottam RapMonster hangját. Valamilyen hormonokról volt szó, meg nem tudom. Hallgattam tovább a dalt. Hát, majdnem elbőgtem magamat.
- Ennél szexistább zenét, még életembe nem hallottam… - szipogtam. – De tudom, hogy a sorok között kell kutatni…
- Istenem, fiúk… - sírtak a barátnőim is.
- Annyira szeretlek! – dőltem JungKook-ra. – És olyan jók vagytok együtt! Ahogy énekeltek, meg minden!
- Csak miattatok van – sóhajtotta RapMonster. Ránéztem Jinre, akit a visszapillantóból láttam. Elmosolyodott. – Ne haragudjatok! Te se Hyung, mert rátok kiabáltam, Te se Saengie, mert megütöttelek, és tényleg nagyon sajnálom, de legfőképpen Te, Anikó. Egyszerűen… Szeretlek. Féltékeny vagyok, és féltelek. De talán ezek közül a legnagyobb bűnöm, hogy teljesen odáig vagyok érted. És nagyon szeretlek. Ne haragudj! – térdelt fel az ülésen hátrafordulva.
- Én is nagyon szeretlek! Te se haragudj! – dőlt előre. Hosszasan csókolózni kezdtek. JungKook mellkasára döntve a fejemet figyeltem a jelenetet. Átölelte a vállamat, a másik kezével összekulcsolta azt a karját előttem.
- Egy dolog van, amit nem értek… - néztem fel rá.
- És pedig? – mosolygott.
- Ja, nem is! Két dolog! Az egyik… Tényleg hordjak sűrűbben magas sarkút? – vigyorogtam. Ravasz mosollyal bólintott.
- Kihangsúlyozza a fenekedet – suttogta a fülembe.
- Olyan perverz lettél! – kuncogtam.
- Hát igen. Belépek a tizennyolcadik életévbe… És egyre jobban érzem azt, hogy szükségem van rád… - magyarázta. – De persze, várunk, ameddig szeretnél!
- Köszönöm! – sóhajtottam hálásan. – A második pedig, hogy nem is vagyok rossz kislány…
- Ez jelképes volt… - nevetett fel.
- Áh! Így már értem… És ugye ezt tényleg nekünk írtátok? – néztem a szemébe, úgy, hogy hátradöntöttem a fejemet, hogy lássak is belőle valamit.
- Igen! Mivel hálásak vagyunk, hogy vagytok nekünk! És már nem bírtunk a hormonjainkkal sem – vigyorgott. – Te, Bettiék… Még mindig nem…?
- Hát… Ezek szerint nem… - szomorkodtam. A fiúknál viszont. Ismét kitört egy balhé…

장 8

*1 év múlva*
JungKook-al még mindig tartjuk magunkat ahhoz, hogy csak legjobb barátok vagyunk. Hogy fáj-e? Mintha kést forgatnának a lelkemben. De nem baj. Bírom. Mosolygok. Mert nem akarom, hogy tudja, hogy szarul vagyok.
Éppen náluk voltunk, és beszélgettünk, mikor megszólalt a csengő. Megérkezett a rendelt kaja.
- Nyitom! – kiabáltuk egyszerre a lányokkal. – Akkor nyitjuk! – Miután ez a művelet megtörtént, az ajtó mögött, egy korunkbeli, nagyon helyes futár srác volt. Fekete, rövid hajjal, zöld szemmel, duzzadt ajkakkal, és szexi testtel. – Hello! – köszöntünk egyszerre.
- Sziasztok lányok! – mosolygott. Egymásra néztünk, és tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Mindannyian elolvadtunk a mosolyától. – Hoztam a leveseket. Hogy-hogy ilyen sok belefér három ilyen kicsi lányba?
- Khm. A barátainknál vagyunk – válaszolta Anikó.
- Oh, értem – bólogatott. – Itt van a számla!
- Köszi – vettem el. Gyorsan aláírtam, odaadtam neki a pénzt, Betti pedig elvette a leveseket.
- Oh, várjatok! És ez a tiétek! – nyújtott át nekünk egy cetlit, amire egy telefonszám volt felírva. – Holnap lesz egy buli. Ott lesznek a haverjaim is. Ha van kedvetek gyertek el! – szemezett Bettivel. – Sziasztok! Jó étvágyat!
- Köszi! Szia! – vinnyogtuk egyszerre. Mikor becsuktuk az ajtót, elkezdtünk sikongatni. Természetesen nem jött be úgy nekünk, de tényleg helyes volt.
- Milyen cuki volt! – mondta Betti, majd vigyorogva mentünk be a konyhába. – Ez azért durva. Minket mindig megtalálnak az ázsiai srácok!
- Halljátok, elmegyünk a buliba? – léptünk be a nappaliba a fiúkhoz.
- Én szívesen mennék! – jelentette ki Anikó.
- Jó, mert én is! – tettem le az asztalra a leveseket. – Egyébként meg téged nézett meg a legjobban Betti!
- Olyan cuki volt! – fogta az arcát Tina.
- Az! Hú, és ha a haverjai is ilyenek… Te, ez a főnyeremény! – ámuldoztam. – Bár mondjuk ennél a hülyénél senki sem helyesebb – biccentettem óvatosan JuKo felé. Mivel magyarul beszéltünk ezért a fiúk biztosan nem értették.
- Ajj, nekik mindent el kell rontaniuk – duzzogott a barátnőm, miközben lehuppant a kanapéra a levesével. – Utálom Őt!
- Dehogy utálod…
- De! Utálom! Pontosan azért utálom, mert szeretem!
- Te és a logika… - gondolkozott Anikó.
- Esküszöm, egy beépített Google Fordítóval fogok járkálni, mikor Ti a közelben vagytok! – nevetett fel Jin.
- Inkább ne! – vágta rá Anikó. – Ha ezek megtudják miről beszélünk, az gáz lesz!
- Aha, lefordítottam srácok! – nézte a telefonját Jimin. – Ha ezek megtudni miről beszélünk, az rossz lesz! – olvasta fel.
- Kapd be! – mondtam, majd Jimin boldogan olvasta a fordítást, aztán az arcára fagyott a mosoly.
- Héj! – vágta hozzám a papucsát. – Pabo!
- Stupid! – húztam össze a szememet.
- Nem vagyok tükör – vigyorgott.
- Hagyjátok már abba, tényleg olyan, mintha tesók lennétek! – fogta a fejét V.
- Szeretem a kis hugicámat, még ha hülye is – mosolygott Jimin.
- Ch… - rántottam meg a vállamat. Felálltam, odamentem hozzá, beleültem az ölébe, és elkezdtem ütögetni.
- Olyan mintha egy légy ütögetne, Te nyomi – röhögött, majd elkezdett csikizni.
- Nem vagyok nyomi – nevettem. – Jimin, hagyjál mháár!
- Ki a hülye? – fogta össze a kezemet, hogy ne tudjak velük semmit sem csinálni.
- Te! – vigyorogtam.
- Rossz válasz! – röhögött, felállt, és a fejem tetejére fordított. – Milyen érzés?
- Jimin! Azonnal tegyél le! – takartam el a szememet.
- Jimin, tedd le – szólt rá aranyosan JungKook.
- Ki a hülye? – tette fel ismét a kérdést.
- Nekem tök mindegy, csak tegyél le! – raktam le a kezemet a földre. Pár másodperccel később elengedte a lábaimat, én meg kézenállásból átfordultam talpra. – Ez nem volt vicces! – durciztam be rá visszaülve a lányok mellé.
- Tudod, hogy szeretlek! – mosolygott „elbűvölően”.
- Én is téged, Te nyomi! – mosolyogtam vissza.
- Azt a szeretetet – röhögött J-Hope.
- Kiki édes, és mindenkit szeret – nevetett Suga.
- Hát igen… - dobtam hátra a hajamat fejbe verve véletlenül Anit.
A fiúkat felhívták az ügynökségről, hogy menjenek fotózkodni vagy mi, úgyhogy mi is hamar elmentünk vásárolni a bulira. Egy közeli plázába mentünk, ahol egyből a kedvenc butikunkat rohamoztuk meg. Tele volt színes, fodros, egyszerű, egyszínű ruhákkal, cipőkkel, kiegészítőkkel és egyebekkel.
- Neked milyen elképzeléseid vannak? – kérdezett Betti.
- Fogalmam sincs…
És elkezdtünk keresgélni. Anikó hamar megtalálta a saját ruháját, ami egy felül fehér alapon fekete virághálós, alul a szoknyarésze pedig fodros fekete, ami elől rövid, hátul hosszú. Vett hozzá egy pár fekete koponyás fülbevalót, és egy fekete magas sarkú cipőt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy rohadt jól válogatott, és dögösen is néz ki benne. Másodszor Betti találta meg a neki megfelelőt. Egy ujjatlan póló, ami két részből állt. Alsó fehér, függönyanyagú, a felső pedig sötétkék, szinte már fekete ujjatlan. Egy sötét, bőr rövidnadrág, és egy hozzá illő fekete térdig érő, magas sarkú csizma. Pluszba választott egy fekete elegáns kabátot. Nagyon tetszett az övé is.
- Ez köcsögség! Diszkrimináció! – toporzékoltam, mert fogalmam sem volt, hogy mit vegyek. Hirtelen felmutattam egy hosszú, fekete nadrágot.
- Ne úgy öltözz, mint a nagymamám! Szexin! Kicsit villants is valamit! Hidd el! Ha JungKook meglát majd egy másik sráccal szexin, biztosan könyörögni fog, hogy ne csak barátok legyetek, mert Őt nem érdekli a szerződés – szólt Betti vigyorogva. – Fogd ezt, és próbáld fel! – dobott a kezembe egy fekete „Jack Daniel’s” felíratú nagyon jó pólót, egy piros rövidnadrágot, és egy bokáig érő fekete magas sarkú csizmát. Bementem egy fülkébe, magamra kapdostam a Betti által kiválasztott darabokat. Nem nagyképűség, de tényleg nem hazudok, ha azt mondom, hogy végre igazán szexin néztem ki. – Na, erről beszéltem! És tudod, mikor jó? Hogyha nem tudsz úgy elmenni egy fiú mellett, hogy ne nézze meg a seggedet… Fordulj csak meg! – szólt, mire úgy tettem. Hirtelen rácsapott a hátsó fel tájamra. – Na, erről beszélek!
- Jó-jó. Akkor ez tökéletes, igaz? – mosolyodtam el halványan.
- Nagyon dögös vagy benne! – bólogatott Anikó vigyorogva. Visszavettem a saját ruhámat, elvettem még egy fekete és egy piros körömlakkot, odaálltam a kasszához, fizettem és már mentünk is vissza a srácokhoz, mert úgy beszéltük meg, hogy várjuk már Őket meleg kajával. Hát kösz! Gyorsan összedobtunk egy kis rizst, halat, tartárt, és felpróbálgattuk a ruháinkat.
- Rohadt jól nézünk ki! – ámultunk el mindannyian.
- Esküszöm, megtanulok holnapig járni ebben a gyönyörűségben! – sétálgatott Koko. Hirtelen benyitottak a srácok. Feléjük kaptuk a fejünket, és éreztük, hogy teljes mértékben elvörösödik a fejünk. A fiúk tátott szájjal mértek minket végig. RapMonster elkezdett köhögni, viszont V reagált először.
- Uramisten de szexik vagytok – hebegte elkerekedett szemekkel.
- Oh, hogy rohadna meg az ügynökség… - vonta fel a szemöldökét RapMonster Anikót stírölve.
- Mik ezek a ribancos ruhák? – ijedt meg J-Hope. – Nem fáztok? Nem túl rövidek a nadrágok és a szoknya?
- Nem… Pont jók… - felelte Jimin helyettünk. – Egyáltalán nem ribancos…
- De rohadt jó lábaitok vannak – harapott az ajkába Jin.
- Túl sok a ruha! – mondta tátott szájjal Suga.
- Tejesszusisten – állt el JungKook lélegzete.
- Hova készültök csajszik? – huppant le a kanapéra J-Hope.
- Holnap hivatalosak vagyunk egy partyra – vigyorgott Betti.
- Remélem, hogy csak a szobámba vagytok hivatalosak este – csorgatta a nyálát Suga, mire a három hős szerelmetes fiú fejbe vágta.
- Nem is nézünk ki ennyire jól… - takargatta az arcát Anikó.
- Csak azt hiszitek! Nézzétek pasi szemmel! – kacsintott V.
- Inkább a pasikat nézzük csaj szemmel – haraptam az alsó ajkamba JungKook nadrágján lévő dudort bámulva (persze nem olyan feltűnően).
- Huh, de kikötnék az ágyában – sóhajtott fájdalmasan Betti magyarul.
- Nézd már a nadrágját! – fogtam a fejemet.
- Neeeeee! – hisztizett Anikó.
- Fogadjunk, hogy ezek most kibeszélnek minket… - suttogta Jimin.
- Ja, nem. Csak… Beszélgettünk tök független dolgokról – mosolygott Betti, hátul keresztbe téve az ujjait.
- Egyébként kész a kaja – tereltem gyorsan a témát.
- Kaja, jó csajok… Remélem, van itt pia – kerekedtek el Suga szemei még jobban, és már be is ment a konyhába. Anikó és Betti követte, majd RapMonster és Jimin is utánuk mentek, én meg gondoltam, hogy egy kis rendet eszközölök. Elkezdtem felszedegetni a ruháinkat a földről. Nem jól jött ki a dolog. Ahogy hajolgattam, az értelmes, kanos fiúk vajon mit csináltak? Na mit?
- Esküszöm, nálatok még egy egyszerű mozdulatsor is perverz – fordultam meg röhögve, az ágyra dobva a ruhákat.
- És erről csak Te tehetsz, mert rohadt jó segged van – vigyorgott Tae, mire kapott egy pofont JungKooktól.
- De egyet kell vele értenem – bólintott JungKook.
- Hm… Remélem is… Hátha emiatt majd jó pasik fognak utánam rohangálni – nevettem fel viccnek szánva. Viszont meglátva JungKook tekintetét, éreztem, hogy belül megsemmisül.
- Csak a bunkókat szednéd fel, akik csak khm… Rossz dolgokat csinálnának veled… Még kicsi vagy! – intett le J-Hope.
- Tizenhét éves vagyok koreai években. Az már egy egész virágzó kor… - fojtottam vissza a mosolyomat.
- Nem akarom, hogy felnőj! – szipogta megölelve engem.
- Nyugi! – simogattam a vállát. – Na, engedj el, mert még összegyűröd a pólómat – toltam el magamtól. – Na, menjünk enni! – Kivonultunk a konyhába, ahol egyből neki is ugrottak a kajának.
- Nagyon finom lett! – biccentettek a fiúk.
Miután befejeztük, kimentünk a nappaliba. Mi lányok leültünk a földre, és elkezdtünk körmöt lakkozni. Anikó és Betti feketére, én meg pirosra festettem a sajátjaimat. Eközben beszélgettünk. Természetesen magyarul.
- A fiúk hogy elámultak… - vigyorgott Betti.
- Pszt! Lehet, hogy megint fordítják! – suttogtam. Betti felnézett.
- Nem hiszem. Egyiküknél sincs telefon.
- Akkor oké. Halljátok, mikor elkezdett dudorodni a nadrágja, azt hittem, hogy ott helyben elájulok – ráztam a fejemet felidézve a pillanatot.
- Ne is mondd! Te… - sóhajtott Anikó.
- Szerintetek féltékenyek? – vigyorogtam.
- Biztosan. Uh! Fel kéne hívni a srácot! – jutott Betti eszébe. Mivel neki már kész volt a jobb keze, ezért a ballal csinált mindent. Pötyögött, és tartotta a füléhez. Kihangosította nekünk. A harmadik csörgésre már fel is vette. – Szia! Én vagyok az egyik lány a levesesek közül…
- Oh. Szia Szőke Szépségem! – köszönt bele. A fiúk egy emberként kapták fel a fejüket.
- Megyünk a holnapi buliba! – közölte.
- Jaj de jó! A barnahajú Csodát be akarom mutatni egy haveromnak. A fekete Gyönyörűt meg szintén! – mondta.
- Szia, én vagyok a barnahajú Csoda. Ki a haverod, helyes? – vigyorogtam.
- Természetesen! – nevetett.
- Remélem is – röhögtem.
- Akkor holnap találkozunk lányok! Sziasztok! Vigyázzatok magatokra! – Bedarálta gyorsan a címet, majd letette.
- Úristen! – visongattunk.
- Ez meg ki volt? – kérdezte Jimin rezzenéstelen arccal.
- Egy srác – rántotta meg a vállát Betti, majd lakkozgattunk tovább.
*másnap*
Nálunk gyorsan kisminkeltük magunkat (még én is), megcsináltuk a hajunkat, felvettük a ruhákat, és már indultunk is a buliba. A kapu előtt a futár srác várt minket.
- Sziasztok! – köszönt ránk mosolyogva. – Egyébként MinKyung vagyok. És Ti?
- Betti! – mosolygott.
- Anikó! – kacsintott.
- Kiki! – ráztam kezet vele. Hah. Az egyetlen intelligens lény!
- Nagyon jól néztek ki, egyébként! – vezetett be minket. Egy hatalmas ház volt, a kertben egy hatalmas medencével, ahol fiatalok ugráltak, söröztek, táncoltak, ittak, beszélgettek és csókolóztak. - Ya! Seung! Bemutatom neked Anikót! Anikó, Seung! – Majd félrementek. Sétáltunk tovább, és szembejött velünk egy űberhelyes srác. – Chul! Ő itt Kiki! Kiki, Chul!
- Ahaha, szia! – nevettem fel lányos zavaromba, majd félrevonultunk mi is.
- Honnan valósi vagy? – mosolygott.
- Magyarország.
- Ezt nézd! – feszítette be a karizmát.
- Aha – bólogattam elismerően.
- Tudod, napi háromszori edzés. Ez lesz az eredménye – magyarázta nagyképűen. – Hogy elfáradok-e? Dehogyis!
- Aha, értem… - sóhajtottam.
- Akarsz táncolni? – mosolyodott el.
- Természetesen – vigyorogtam, és bementünk egy nappaliszerűségbe, ahol hatalmas decibellel szólt a zene. Beálltunk az ugrándozókhoz, csak én szépen szolidan lépegettem kínomban, míg Ő nagyba játszotta a fejét.
- Jó a zene! – üvöltötte túl a zenét.
- Ja – bólogattam körbenézve. Kétemeletes ház volt. A felső emeletét kémleltem. Tele volt festményekkel, egy-két hányásfolttal, és rengeteg emberrel. Ekkor kiszúrtam egyet. Egy srácot, aki nem volt odavaló. Engem bámult. – Mi a francot keres ez itt?!

장 7

- Mi történt? – riadtam meg. Megpróbáltam hozzábújni, viszont eltolt magától. – Mondjon már valaki valamit!
- Lányok… Sajnos… - kezdte RapMon, majd nyelt egy hatalmasat. – Nem lehetünk együtt… Mármint… Barátok lehetünk, de… Nem lehettek a barátnőink…
- Ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta?! – állt fel Betti mérgében.
- Az ügynökség… - sóhajtotta Suga.
- JungKook! Joon! Erre vártatok eddigi életetekben, hogy végre együtt lehessetek velük, és ugyanez fordítva. Miért nem álltatok ki értük? – kérte számon a fiúktól.
- Szerinted nem próbálták?! – kérdezte vissza V.
- Akkor?!
- Kirúgnak minket, ha nem úgy cselekszünk, mint az ügynökség azt elvárja – suttogta JungKook.
- Rendben… Nincsen semmi baj – jelentettem ki, mire mindenki hülyén nézett rám. – A fanok úgysem engednék, mi? Nem baj. Legalább a jövőtök meg lesz… - mosolyogtam keserűen.
- Ezt az egészet nem így gondoltuk – dörzsölte az orrnyergét RapMonster.
- Akkor hogy?! – állt fel Anikó is.
- Ha szétszedjük egymást sem fog semmi megváltozni… - játszadoztam a három darab karkötőimmel. Az egyiket JungKooktól kaptam egy éve. Fekete szíjon egy bizsu örökké jel ékeskedett. A maradék kettő pedig szilikon volt.
- Ch… - fogta a fejét. Hirtelen felindulásból felkászálódtam a helyemről, majd kimentem az ajtón, az előszobában lévő szekrényre rakva azt a kulcsot, amit V adott. Öt perc múlva, mikor már kint guggoltam a lépcsőház előtt, a lányok is megjelentek.
- Nem tudok már sírni… - temettem az arcomat a tenyerembe.
- Édesem… - suttogták aranyosan és megöleltek.
- Azt hittem, hogy… - kezdtem, de végül kigördült egy könnycsepp. – Azt hittem, hogy tényleg megtaláltam azt, aki igazán szeret, és soha nem fog elhagyni…
- Csss! – csitított Anikó. – Én is azt hittem.
- Lányok. Menjünk haza… - sóhajtott Betti. Az út rettentően csendesen telt. Egyikőnk sem akart semmit sem mondani. Csak gondolkozni. A lakásunkban, én csak besétáltam a szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót, és bedőltem az ágyamba. Már majdnem elaludtam, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom. JungKook hívott.
- JungKook, ezt nem hiszem, hogy telefonon keresztül kéne megbeszélnünk… - sóhajtottam.
- Tudom, és… - itt megakadt. – Az az igazság, hogy nem igazán készültem beszéddel vagy ilyesmivel, még fel sem tudtam fogni ezt az egészet. Viszont… Arra kérlek, hogy ne haragudj rám, ránk, mert nem mi… - Félbeszakítottam.
- Nem vártam el, hogy feladjátok az álmaitokat miattunk. És teljes mértékben megértem. Én azért haragszom rátok, mert nem igazán esett nektek ez az egész olyan rosszul. Oh, és még azért, mert ezt Ti tudhattátok, hogy ez lesz. Valamilyen szerződést biztosan aláírtatok! – ültem fel.
- Végig mondhatom, amit akartam? – kérdezte hangosan kifújva a levegőt, nyugodtan. – Tudod mit, ha ez nem telefon téma, akkor gyere le!
- Hova?
- Le! – Gyorsan kinéztem az ablakon a sötétben, és JungKook ott állt az ajtó előtt. Leszaladtam. – Tudom, hogy haragszol, de figyelj, és ne beszélj közbe!
- Jó – sóhajtottam, majd végignéztem rajta. Fekete fullcap, fekete bőrdzseki, fehér póló, farmer, és egy piros cipő. Rajtam meg csak egy fekete póló, farmer, fehér cipő. Az önbizalom!
- Sétáljunk, gyere – biccentett zsebre tett kézzel. Utánamentem. – Nem a mi hibánk volt ez az egész. Igen, volt szerződés. De ki a fene veszi ezt komolyan? Mindegy. Nagyon kiakadtunk, elhiheted, ugyanis rácsaptuk a főnökre az ajtót, RapMonster ceruzát tört, én meg zokogtam. Kiki… Nagyon szeretlek téged! És remélem, hogyha a szerelmem nem is lehetsz… Akkor legalább a barátom legyél. A legjobb barátom.
- Rendben… - bólintottam. Hogy igazából mire gondoltam?: „Összetörnék…”
- Megígéred, hogy soha nem fogsz elhagyni? – kérdezte.
- Nem ígérek olyat, amit a másik fél nem tartott be – csúszott ki véletlenül a számon.
- Na, itt álljunk meg! – nyomott neki egy fának. Valamilyen parkban lehettünk, tele bokrokkal, fákkal, és egy játszótérrel.
- JungKook – Remegtem a félelemtől.
- Nem hagytalak el – rázta a fejét.
- Lehet, hogy itt vagy, de lelkiekben… Teljesen magamra hagytál – remegett meg a hangom.
- Nem állt szándékomban… Bocsáss meg – suttogta lágy, édes hanggal, mint amilyen eddig is volt.
- A szakadék szélén állva érzem magam. Mintha… Egy lökéssel már le is ejthetnél… És félek, hogy minél tovább húzzuk ezt a beszélgetést, annál közelebb leszek ahhoz a szakadékhoz – tettem a mellkasára a kezemet.
- Nem! Nem esel le! Mert nem engedem! – rázta a fejét intenzíven.
- Pedig egyre csak… Kicsúszom a karjaid közül… - mondtam halkan. – A lábaim is feladják a szolgálatot… Beleesem a szakadékba. Úgysem hiányoznék senkinek.
- Nekem hiányoznál a legjobban! – hajtotta le a fejét. – Ott vannak a lányok, fiúk, a szüleid… Mindenki!
- Én valahogy nem ezt érzem – Lefolyt az arcomon egy meleg, apró könnycsepp. A barátai, milyen rendesek voltak, és követték. Egyre csak rogytam össze, és végül a fa gyökerein ülve végeztem; zokogva. JungKook mérgében beleütött egyet a fába.
- Pedig kellene! – sóhajtott egyet JuKo, majd leguggolt hozzám. – Te vagy az egyetlen olyan lány a Földön, aki képes arra, hogy megdobogtassa a szívemet, és mikor ilyen közel vagyok hozzá – Homlokát a homlokomra helyezte. Hihetetlenül gyorsan kezdett verni a szívem. -, már-már azt higgyem, hogy kiugrik a helyéről. Mikor finoman hozzáérintem az ajkaimat a tiédhez, levegőt venni sem tudok. Mikor nem vagy a közelemben, olyan, mintha elfakulnék. És mikor… - nyelt egy nagyot. – Mikor tudom, hogy nem lehetsz az enyém… Akkor már halottnak érzem magamat.
- Miért van az, hogy az összes romantikus, jó dumát elveszed? – nevettem fel kínomban.
- Mert ez az igazság – hunyta le a szemét. Percekig még csöndben ültünk, majd nekem is elmúlt a sírásom.
- Bocsánat… - suttogtam.
- Ugyan miért? – simította meg az arcomat.
- Hogy kiakadtam, és olyan dolgokat is mondtam, ami nagyon depressziós volt, meg minden – rántottam meg a vállamat.
- Inkább köszönöm, hogy kimondtad, hogy mit érzel. És én tényleg remélem, hogy barátok leszünk, és nem szűnik meg köztünk ez a kapcsolat. Hátha egyszer az ügynökség megenyhül…
- Nem fognak megenyhülni – sóhajtottam. – Nem fogunk tudni együtt lenni…
- Ne mondd ezt! Kérlek! A remény hal meg utoljára! – suttogta az ajkaimhoz közel hajolva, mintha azt hinné, hogy ezzel megváltozik a véleményem.
- Szeretlek Oppa! Mindennél jobban! – szálltam be a játékba, és még közelebb hajoltam a szájához.
- Én is téged! – ölelt át, és tapasztotta össze az ajkainkat. – Akkor legjobb barátok – kezdett távolodni.
- A leges-legjobbak – bólintottam. Felállt, majd nyújtotta a kezét, hogy tegyem ezt én is. – Hideg van… - dörzsöltem a karomat. Hirtelen levetette magáról a fekete bőrdzsekit, és rám adta. Igaz, kicsit nagy volt, de nem zavart, mert az övé volt. Éreztem rajta az illatát.
- Köszönöm szépen. Ezt a legjobb barátok is megteszik? – vontam fel az egyik szemöldökömet.
- Még ezt is! – Megfogta a kezemet, amin összekulcsolta az ujjainkat.
- Oppa… Ki fognak rúgni téged! – rántottam el a karomat.
- Nem fognak, nyugalom! – mosolygott megnyugtatóan.
- Nem – ráztam meg a fejemet, és elindultam.
- Aish! – sóhajtotta, majd követett.
Mikor a ház elé értünk, csak néztük egymást. Hirtelen megölelt, és nem is akart elengedni.
- Bárcsak megállna így az idő… - mondtam halkan.
- Bárcsak! – szorított még jobban magához.
- Mennem kéne…
- Tudom…
- Köszönöm a dzsekit. És a beszélgetést is… - vettem le magamról a ruhadarabot. – Szia! Holnap találkozunk, remélhetőleg.
- Igen! Szia! Jóéjszakát Szépséges Szerelmem! Szép álmokat!
- Köszi! Neked is! Álmodj gyönyörű dolgokról! – integettem.
- Rendben, majd akkor rólad fogok álmodni! – küldött egy puszit, én meg bementem a lakásba, és már fel is sprinteltem.
- Hol voltál? – vontak kérdőre a lányok. – Este kilenc óra van!
- JungKook-al megbeszéltük a dolgokat… - sóhajtottam, és leültem a konyhaszékre. – Legjobb barátok vagyunk…
- Sajnálom… - simította meg a vállamat Betti.
- Hát még én – nevettem keserűen. – Na, menjünk aludni! Mindenkire ráfér!
- Rendben! Akármi van, csak szólj nyugodtan – ment be a szobájába Anikó.
- Vele már beszélgettem egy sort… Most Te jössz! – mosolygott Betti.
- Nem kell. Jól vagyok – ráztam a fejemet.
- Hát, okés. Akármi van, szólj! Nyugodtan! – vonult el Ő is.
- Köszönöm! – szóltam utána, majd szintén a szobámat választottam. Ledőltem az ágyba, és halkan álomba sírtam magamat.

장 6

Reggel (mikor már ő ébren volt), a karjaiban keltem fel.
- Jó reggelt! – köszönt a hátamat simogatva.
- Neked is! – sóhajtottam.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Jól! – mosolyodtam el. – Akkor ma mehetek is haza, igaz?
- Elméletileg igen! – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Hál’ Istennek! – nyújtóztam.
Tényleg kiengedtek a kórházból, aminek nagyon örültem. Persze Jin jött el értünk kocsival.
- Szia Picilányka! – köszönt nekem vigyorogva.
- Csá! – kacsintottam intve egyet a jobb kezemmel. Beszálltunk a hűvös autóba, és már vitt is minket a dormba.
- Édesem, de hiányoztál már! – rohant le Betti.
- És én?! – kérdezte felháborodva JungKook.
- Te nem! – vágta rá.
- Köszi – szomorodott el.
- Hugi! – ölelt meg minket Jimin. Tíz perc után, mindenki megunt, majd bementünk a nappaliba. Csak feküdtünk a kanapén a lányokkal egymás hegyén, hátán, pár fiú széket hozott magának, és arra ült, a többi meg a szőnyegen hempergett.
- Mit csináljunk ma? – húzta ki Anikó a kezét Betti és alólam, mert már teljesen elszorítottuk a vérkeringését.
- Semmit! – dőlt hátra RapMon.
- De ez unalmas… - nyafogtam.
- Akkor csináljunk gyereket – nézett össze JungKook és Rap Monster. Egyszerre vágtuk hozzájuk a papucsainkat.
- Akarnátok, mi? – vigyorgott Betti.
- Egy olyan jó nőt, ki ne akarna? – kacsintott rám JungKook, mire teljesen elpirultam.
- Senki sem akarja! – rugdostak a lányok.
- Köszi, így is a mínuszon van az önbizalmam! – temettem az arcomat a tenyerembe, és úgy röhögtem tovább.
- Ne legyen! Nincs miért ott lennie! – rázta a fejét Jimin mosolyogva.
- Ááááá! Dehogy! – rángattam a vállamat.
- Na, jó! Most kussolsz! Csak szekáltunk! – tette az ölembe az egyik lábát Betti, mire én is az övébe tettem az egyiket.
- Neked nincs okod aggodalomra, nekem annál inkább! Néztetek már rám?! – röhögött Anikó.
- Te nagyon hülye emberi lény vagy, az biztos! – fogtam a fejemet.
- Mindannyian nagyon szépek vagytok, gyönyörűek, szexik, bomba nők, na, most már túltehetnénk magunkat ezen? – vonta fel a szemöldökét Suga. Szúrós szemmel néztem rá. Óvatosan felálltam, odamentem hozzá, majd megpofoztam. Szépen, nyugodtan visszabattyogtam a helyemre, vagyis battyogtam volna, de míg nem figyeltem, teljesen szétterpeszkedtek a lányok.
- És én? – csüggedtem el.
- Gyere, ülj le! – rántott az ölébe JungKook.
- Hát igen… Ez sokkal kényelmesebb, mint veletek! Ti infantilis gyökerek! – rángattam a vállamat, vigyorogva nézve a lányokra, miközben kellemesen elhelyezkedtem JuKo ölében.
- Hogy tudjátok szívni egymást! – nevetett RapMonster.
- És még így is szeretik egymást! – bólogatott elismerően Jin. – Respect!
- Csináljunk gyereket, mi? – suttogtam JungKook-nak nevetve.
- Tudod, hogy csak vicceltünk – húzott feljebb.
- Akkor nem is vagyok jó nő? – vágtam kiskutyus fejet.
- Dehogyisnem vagy az! De még várunk a gyerekkel!
- Azt gondoltam! – ráztam a fejemet a mellkasába. – Hallom a szívverésedet…
- Csak magadnak köszönheted, hogy hallod – puszilta meg a homlokomat.
- Nem igaz – vigyorogtam.
- De-de! – adott egy puszit a számra.
- Igaz, Kiki? – nézett rám Jin.
- Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem – hajtottam le a fejemet.
- Arról beszéltünk, hogy milyen jó hangunk van így hárman, és hogy majd coverezünk – magyarázta Anikó.
- Ja, aha – bólintottam.
- Na, halljunk valamit! – tapsolt RapMon.
- Nem… - ellenkeztünk egyszerre a lányokkal.
- Adunk időt felkészülni – mondta V.
- Ajj már! – sóhajtottam. Felpattantam, karon ragadtam a lányokat, és bevonultunk a „szobánkba”. – Valamelyik dalukat énekeljük el.
- Van egy dal, amit csak JungKook, Jimin és J-Hope énekel! – jutott Betti eszébe.
- A Graduation! – vágtuk rá egyszerre Anikóval.
- Jó, Kiki JuKo része gondolom. Stip-stop J-Hope! – jelentette ki aranyhajú barátnőnk.
- Anikó meg akkor Jimin, aki csak mindig valakinél vokálozik!
- Tökéletes! – mutatta fel a hüvelykujját.
Elkezdtük tanulgatni, rappelgetni, hülyültünk.
- Betti, mit gondolsz Jimin-ről? – kérdeztem hirtelen.
- Miért kérdezed? – riadt meg.
- Csak úgy. Mert miért ne? – rántottam meg a vállamat.
- Hogy megmondjam őszintén, fogalmam sincs. Nagyon aranyos és szexi, helyes… De szerintem Te jössz be neki – keseredett el.
- Dehogyis! A húga vagyok! – nevettem el magamat. – Vagyis mintha az lennék. Meg ott van nekem JungKook.
- Inkább gyakoroljuk! – szólt közbe Ani. Hamar leírtuk a szöveget egy papírra, elpróbáltuk kétszer, majd kimentünk a fiúkhoz. – Ha nem úgy megy, ahogy annak lennie kell, az nem a mi hibánk! – vigyorgott.
- Na, hajrá lányok! – kacsintott J-Hope. Leültünk a szőnyegre, bekapcsoltuk a szövegnélküli verziót telefonon, majd elkezdtük énekelni. Utána JungKook rapp része jött.
- Adios Middle School! – kezdtem, mire JungKook felnevetett. Mikor jött az a hosszú, bedarálós rész, erősen koncentráltam, hogy el ne rontsam. Majd ismét ének, aztán Betti, és ének. A legutolsó refrént a fiúk is énekelték velünk.
- Hát ez nagyon aranyos volt lányok! – nevetett Jimin. – Most valami komolyat.
- Hogy tökön szúrnálak egy kanállal… - húztam össze a szememet. És hirtelen beötlött. Gyorsan felpattantam. – Hey sister, Go sister, Soul sister, Flowsister… - kezdtem, és a lányok is bekapcsolódtak. Zene helyett, ugye amiért spontán eszembe jutott, csettintgettünk, meg tapsoltunk. Meg persze táncoltunk is.
„[Kiki:]
He met Marmalade down in old Moulin Rouge
Struttin’ her stuff on the street
She said, "Hello, hey JungKook, you wanna give it a go?" Oh! uh huh
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (Hey hey hey [Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (here [Betti])
Mocha Chocalata ya ya (oh yea [Anikó])
Creole lady Marmalade
[Betti:]
What What, What what
ooh oh
[Együtt:]
Voulez vous coucher avec moi ce soir
Voulez vous coucher avec moi
[Betti:]
yea yea yea yea
[Anikó:]
He sat in her boudoir while she freshened up
Boy drank all that Magnolia wine
On her black satin sheets is where he started to freak
yeah
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (da-da-da [Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (here ohooh yea yeah [Anikó])
Mocha Choca lata ya ya (yea, yea [Betti])
Creole lady Marmalade
Voulez vous coucher avec moi ce soir (ce soir, what what what [Betti])
Voulez vous coucher avec moi
[Kiki:]
yea yea uh
He come through with the money in the garter belts
I let him know we bout that cake straight up the gate uh
We independent women, some mistake us for whores
I'm sayin‘, why spend mine when I can spend yours
[Betti:]
Disagree? Well that's you and I’m sorry
Imma keep playing these cats out like Atari
wearing high heel shoes, getting love from the dudes
3 bad ass chicks from the Moulin Rouge
(hey sistas, soul sistas, betta get that dough sistas[Anikó, Kiki])
We drink wine with diamonds in the glass
by the case the meaning of expensive taste
if you wanna Giuchie, Giuchie, ya ya
Mocha Chocalate-a (what? [Kiki])
Creole Lady Marmalade
One more time C’mon now
[Együtt:]
Marmalade... Lady Marmalade... Marmalade...
[Anikó:]
hey Hey Hey!
Touch of her skin feeling silky smooth
color of cafe au lait alright
Made the savage beast inside roar until he cried,
More-more-more
[Betti:]
Now he's back home doin' 9 to 5
Sleepin' the grey flannel life
[Anikó:]
But when he turns off to sleep memories creep,
More-more-more
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (da daeaea yea [Betti, Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (ooh [Betti, Kiki])
Mocha Choca lata ya ya (yea [Betti, Kiki])
Creole lady Marmalade”
A fiúk csak tapsoltak meg füttyögtek a végén.
- Tényleg jók vagytok! – mondta elismerően J-Hope.
- Köszönjük! – hajoltunk meg.
- „Hey JungKook”? – röhögött ki Jimin.
- Nekem tetszett! – vigyorgott az előbb említett személy.
- Akkor jó – nevettem fel. Ismét elfoglaltuk a helyünket, csak most Anikó RapMonster ölébe ült le, vagyis amiért RapMon a földön ült, ezért ahogy Anikó odaborult hozzá, mindketten feldőltek. És természetesen JuKo ölébe ültem vissza, Betti pedig keserűen mosolyogva lefeküdt a kanapéra. Suga nagyon elkezdett gondolkozni, viszont Jimin megelőzte. Felállt, és bedőlt hozzá a bútordarabra.
- Jimin! Ne! – kezdett fulladozni Betti a nevetéstől.
- De szép szemed van! – pislogott nagyokat Jimin, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Köszi! Édes vagy! – vigyorgott.
- Jujj – vágott cuki fejet Jimin.
- Te egy állat vagy! – fogta a fejét V.
- Az vagy! – szállt be a játékba Suga is.
- Spine Breakers! – vágta hozzájuk Jimin. Suga maga elé tette mindkét kezét, mintha takarni akarná magát, miközben próbált szomorúnak látszani. Nem ment neki. Egy idő után abbahagytuk a beszélgetést, és teljes csendben ültünk.
- Unatkozom! – nyöszörgött Anikó megnyújtva az „o” betűt. Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, már csörgött is Joon telefonja.
- Haló? – vette fel. – Most? De… Oké… Jó… Rendben. Viszhall’ – letette. – Rossz hír. Menni kell a BigHit-be. Állítólag most találták ki, hogy legyen egy dedikálás.
- Ne már! – nyafogtam.
- De… Ne haragudjatok ránk! Pár óra, és jövünk vissza! Addig nyugodtan maradhattok! Adunk egy kulcsot nektek! – dobta nekem V a tárgyat.
- Köszi – forgattam a kezembe.
- Na, állj fel! – paskolta meg a fenekemet JungKook.
- Nem! – nyújtottam ki a nyelvemet. Felkapott az ölébe, majd felállt. – Tegyél le! Félek! – karoltam át a nyakát.
- Ne félj – suttogta a fülembe. Óvatosan megfordult, és leültetett a konyhaszékre. – Majd jövünk vissza! Vigyázzatok magatokra! – puszilta meg a számat. A többiek is elbúcsúztak, aztán elmentek.
- JungKook mindig csak puszit ad a számra… Miért? – sóhajtottam ledőlve a kanapéra.
- Mert az full cuki! – mosolygott Betti.
- De ebben nem érzem a szenvedélyt… A cukiságot igen, de… Ennyi – szomorkodtam. – És tudjátok, hogy mi foglalkoztat még engem?
- Khm… Nem akarom elképzelni… - vigyorgott Anikó.
- Hülye! Nem! Az, hogy a fanok dühösek lesznek. Nem tudják megérteni ezt az egészet, és… Ezzel csak ártunk mindenkinek… A fiúknak is…
- Szeretnek minket! – jelentette ki Betti. – A fanokat meg szarjuk le!
- De a fiúk nem szarhatják le csak úgy őket!
- Igen. Igazad van – sóhajtott. – Ez azért az Ő döntésük is… Szerintem.
- Kitudja… - ráztam a fejemet. Anikó hirtelen felállt.
- Rossz ötlet volt tőlük, hogy itt hagytak minket – vigyorgott. Bevonult Joon-ék szobájába, pár percig csönd honolt, majd felnevetett. – Gyertek! – Úgy tettünk. – Nézzétek! – mutatta fel –gondolom- RapMon alsónadrágját.
- Te állat! Azonnal tedd vissza! – szólt rá Betti.
- Na, tudom, hogy Ti is megcsinálnátok, csak féltek! – nyújtotta ki ránk a nyelvét, majd keresgélt tovább. – Ez de cuki! – vett elő egy szivecskéset.
- Na, jó – kezdtem vigyorogni, majd berontottam JuKo-ék szobájába. Kinyitottam egy fiókot, amiben

tényleg az alsónacijait tárolta. Egyet felkotortam. Szürke volt fehér csíkokkal. – Nézzétek már, JungKook-nak milyen kicsi segge van már! – nevettem. – Bár ha felvenném, még így is nagy lenne… - Bejöttek a szobába, röhögtek, majd kimentek, gondolom Betti Suga vagy Jimin fiókját kereste, Anikó meg tovább RapMon-ét kémlelte. Én is turkáltam egy kicsit még a nadrágok között, aztán észrevettem egy kis fehér akármit két fehérnemű között. Kihúztam, és kiderült, hogy egy kép volt. Megfordítottam, és én voltam rajta. Mármint a Skype-os profilképem. Kinyomtatott változata. A hajam össze volt fogva, nevettem, és igazából a fejtetőm nem is látszott. És volt több is. Például ahol Mimy egeres fül van rajtam, ami egészalakos, stb. Könnybe lábadt szemmel, szipogva olvastam, amiket írt a hátuljára. „Remélem egyszer együtt leszünk!” „Szeretlek!” „Tudom, hogy soha nem fogom tudni meghódítani a szívedet…” „Ha tudnád, hogy érzek irántad…” És volt egy hosszabb is. „Hiányod felemészt. A pillanat, mikor nevetsz a vicceimen, elolvaszt. A tudat, hogy nem lehetsz az enyém, megöl. Depresszióba esni, miközben mosolygok, mikor veled beszélek. Mert nem akarom, hogy megtudd. Csak elromlana a kapcsolatunk. Elrontanám. Mert szerelmes vagyok a szemeidbe, a szádba, a mosolyodba, a nevetésedbe… Beléd szerettem. A szívem már csak érted dobog… És tudom, hogy a tiéd értem soha nem fog…”. A szőnyegen ülve zokogtam, majd hirtelen bejöttek a lányok.
- Mi történt? – kezdett aggódni Betti. Csak a kezébe nyomtam a képet, és sírtam tovább. Amint elolvasták, Ők is csatlakoztak hozzám.
- Ez olyan aranyos! – szipogta Anikó.
- Nekem mondod! – bőgött jobban Betti. – Becsüld meg JungKook-ot!
- Ha tudná, hogy én is ezt gondoltam… - töröltem meg az arcomat. – Áh, kiszáradtak a könnycsatornáim!
- Nekem még nem! – dőlt hátra Anikó sírva.
- Annyira szeretem ezt a kis hülyét! – fejeltem le a szekrényt. – Olyan aranyos, kedves, édes, figyelmes, barátságos, udvarias, helyes… Olyan JungKook…
- Nekem miért nincsen ilyen pasim! – ütögette a parkettát Betti.
- Jimin – tanakodtam.
- Nem szeret – válaszolta csak úgy simán. – Kinek kellenék? Suga-nak sem kellettem…
- De! Nagyon imádott téged! Míg el nem szállt magától. Jimin pedig… Ha nem mondod el neki, soha nem fogja megtudni, hogy szereted.
- Ahj, rohadj meg a tanácsaiddal együtt! – ütötte meg a combomat. – Majd beszélni fogok vele.
- Helyes! – vigyorogtam könnyes szemmel.
Körülbelül négy óra múlva értek haza a fiúk. Teljesen nyúzottak és szomorúak voltak.
- Mi a baj? – mosolyogtunk rájuk kedvesen.
- Sok minden… - huppant le mellém JungKook teljesen kisírt szemmel.