장 6

Reggel (mikor már ő ébren volt), a karjaiban keltem fel.
- Jó reggelt! – köszönt a hátamat simogatva.
- Neked is! – sóhajtottam.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Jól! – mosolyodtam el. – Akkor ma mehetek is haza, igaz?
- Elméletileg igen! – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Hál’ Istennek! – nyújtóztam.
Tényleg kiengedtek a kórházból, aminek nagyon örültem. Persze Jin jött el értünk kocsival.
- Szia Picilányka! – köszönt nekem vigyorogva.
- Csá! – kacsintottam intve egyet a jobb kezemmel. Beszálltunk a hűvös autóba, és már vitt is minket a dormba.
- Édesem, de hiányoztál már! – rohant le Betti.
- És én?! – kérdezte felháborodva JungKook.
- Te nem! – vágta rá.
- Köszi – szomorodott el.
- Hugi! – ölelt meg minket Jimin. Tíz perc után, mindenki megunt, majd bementünk a nappaliba. Csak feküdtünk a kanapén a lányokkal egymás hegyén, hátán, pár fiú széket hozott magának, és arra ült, a többi meg a szőnyegen hempergett.
- Mit csináljunk ma? – húzta ki Anikó a kezét Betti és alólam, mert már teljesen elszorítottuk a vérkeringését.
- Semmit! – dőlt hátra RapMon.
- De ez unalmas… - nyafogtam.
- Akkor csináljunk gyereket – nézett össze JungKook és Rap Monster. Egyszerre vágtuk hozzájuk a papucsainkat.
- Akarnátok, mi? – vigyorgott Betti.
- Egy olyan jó nőt, ki ne akarna? – kacsintott rám JungKook, mire teljesen elpirultam.
- Senki sem akarja! – rugdostak a lányok.
- Köszi, így is a mínuszon van az önbizalmam! – temettem az arcomat a tenyerembe, és úgy röhögtem tovább.
- Ne legyen! Nincs miért ott lennie! – rázta a fejét Jimin mosolyogva.
- Ááááá! Dehogy! – rángattam a vállamat.
- Na, jó! Most kussolsz! Csak szekáltunk! – tette az ölembe az egyik lábát Betti, mire én is az övébe tettem az egyiket.
- Neked nincs okod aggodalomra, nekem annál inkább! Néztetek már rám?! – röhögött Anikó.
- Te nagyon hülye emberi lény vagy, az biztos! – fogtam a fejemet.
- Mindannyian nagyon szépek vagytok, gyönyörűek, szexik, bomba nők, na, most már túltehetnénk magunkat ezen? – vonta fel a szemöldökét Suga. Szúrós szemmel néztem rá. Óvatosan felálltam, odamentem hozzá, majd megpofoztam. Szépen, nyugodtan visszabattyogtam a helyemre, vagyis battyogtam volna, de míg nem figyeltem, teljesen szétterpeszkedtek a lányok.
- És én? – csüggedtem el.
- Gyere, ülj le! – rántott az ölébe JungKook.
- Hát igen… Ez sokkal kényelmesebb, mint veletek! Ti infantilis gyökerek! – rángattam a vállamat, vigyorogva nézve a lányokra, miközben kellemesen elhelyezkedtem JuKo ölében.
- Hogy tudjátok szívni egymást! – nevetett RapMonster.
- És még így is szeretik egymást! – bólogatott elismerően Jin. – Respect!
- Csináljunk gyereket, mi? – suttogtam JungKook-nak nevetve.
- Tudod, hogy csak vicceltünk – húzott feljebb.
- Akkor nem is vagyok jó nő? – vágtam kiskutyus fejet.
- Dehogyisnem vagy az! De még várunk a gyerekkel!
- Azt gondoltam! – ráztam a fejemet a mellkasába. – Hallom a szívverésedet…
- Csak magadnak köszönheted, hogy hallod – puszilta meg a homlokomat.
- Nem igaz – vigyorogtam.
- De-de! – adott egy puszit a számra.
- Igaz, Kiki? – nézett rám Jin.
- Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem – hajtottam le a fejemet.
- Arról beszéltünk, hogy milyen jó hangunk van így hárman, és hogy majd coverezünk – magyarázta Anikó.
- Ja, aha – bólintottam.
- Na, halljunk valamit! – tapsolt RapMon.
- Nem… - ellenkeztünk egyszerre a lányokkal.
- Adunk időt felkészülni – mondta V.
- Ajj már! – sóhajtottam. Felpattantam, karon ragadtam a lányokat, és bevonultunk a „szobánkba”. – Valamelyik dalukat énekeljük el.
- Van egy dal, amit csak JungKook, Jimin és J-Hope énekel! – jutott Betti eszébe.
- A Graduation! – vágtuk rá egyszerre Anikóval.
- Jó, Kiki JuKo része gondolom. Stip-stop J-Hope! – jelentette ki aranyhajú barátnőnk.
- Anikó meg akkor Jimin, aki csak mindig valakinél vokálozik!
- Tökéletes! – mutatta fel a hüvelykujját.
Elkezdtük tanulgatni, rappelgetni, hülyültünk.
- Betti, mit gondolsz Jimin-ről? – kérdeztem hirtelen.
- Miért kérdezed? – riadt meg.
- Csak úgy. Mert miért ne? – rántottam meg a vállamat.
- Hogy megmondjam őszintén, fogalmam sincs. Nagyon aranyos és szexi, helyes… De szerintem Te jössz be neki – keseredett el.
- Dehogyis! A húga vagyok! – nevettem el magamat. – Vagyis mintha az lennék. Meg ott van nekem JungKook.
- Inkább gyakoroljuk! – szólt közbe Ani. Hamar leírtuk a szöveget egy papírra, elpróbáltuk kétszer, majd kimentünk a fiúkhoz. – Ha nem úgy megy, ahogy annak lennie kell, az nem a mi hibánk! – vigyorgott.
- Na, hajrá lányok! – kacsintott J-Hope. Leültünk a szőnyegre, bekapcsoltuk a szövegnélküli verziót telefonon, majd elkezdtük énekelni. Utána JungKook rapp része jött.
- Adios Middle School! – kezdtem, mire JungKook felnevetett. Mikor jött az a hosszú, bedarálós rész, erősen koncentráltam, hogy el ne rontsam. Majd ismét ének, aztán Betti, és ének. A legutolsó refrént a fiúk is énekelték velünk.
- Hát ez nagyon aranyos volt lányok! – nevetett Jimin. – Most valami komolyat.
- Hogy tökön szúrnálak egy kanállal… - húztam össze a szememet. És hirtelen beötlött. Gyorsan felpattantam. – Hey sister, Go sister, Soul sister, Flowsister… - kezdtem, és a lányok is bekapcsolódtak. Zene helyett, ugye amiért spontán eszembe jutott, csettintgettünk, meg tapsoltunk. Meg persze táncoltunk is.
„[Kiki:]
He met Marmalade down in old Moulin Rouge
Struttin’ her stuff on the street
She said, "Hello, hey JungKook, you wanna give it a go?" Oh! uh huh
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (Hey hey hey [Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (here [Betti])
Mocha Chocalata ya ya (oh yea [Anikó])
Creole lady Marmalade
[Betti:]
What What, What what
ooh oh
[Együtt:]
Voulez vous coucher avec moi ce soir
Voulez vous coucher avec moi
[Betti:]
yea yea yea yea
[Anikó:]
He sat in her boudoir while she freshened up
Boy drank all that Magnolia wine
On her black satin sheets is where he started to freak
yeah
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (da-da-da [Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (here ohooh yea yeah [Anikó])
Mocha Choca lata ya ya (yea, yea [Betti])
Creole lady Marmalade
Voulez vous coucher avec moi ce soir (ce soir, what what what [Betti])
Voulez vous coucher avec moi
[Kiki:]
yea yea uh
He come through with the money in the garter belts
I let him know we bout that cake straight up the gate uh
We independent women, some mistake us for whores
I'm sayin‘, why spend mine when I can spend yours
[Betti:]
Disagree? Well that's you and I’m sorry
Imma keep playing these cats out like Atari
wearing high heel shoes, getting love from the dudes
3 bad ass chicks from the Moulin Rouge
(hey sistas, soul sistas, betta get that dough sistas[Anikó, Kiki])
We drink wine with diamonds in the glass
by the case the meaning of expensive taste
if you wanna Giuchie, Giuchie, ya ya
Mocha Chocalate-a (what? [Kiki])
Creole Lady Marmalade
One more time C’mon now
[Együtt:]
Marmalade... Lady Marmalade... Marmalade...
[Anikó:]
hey Hey Hey!
Touch of her skin feeling silky smooth
color of cafe au lait alright
Made the savage beast inside roar until he cried,
More-more-more
[Betti:]
Now he's back home doin' 9 to 5
Sleepin' the grey flannel life
[Anikó:]
But when he turns off to sleep memories creep,
More-more-more
[Együtt:]
Giuchie, Giuchie, ya ya dada (da daeaea yea [Betti, Kiki])
Giuchie, Giuchie, ya ya here (ooh [Betti, Kiki])
Mocha Choca lata ya ya (yea [Betti, Kiki])
Creole lady Marmalade”
A fiúk csak tapsoltak meg füttyögtek a végén.
- Tényleg jók vagytok! – mondta elismerően J-Hope.
- Köszönjük! – hajoltunk meg.
- „Hey JungKook”? – röhögött ki Jimin.
- Nekem tetszett! – vigyorgott az előbb említett személy.
- Akkor jó – nevettem fel. Ismét elfoglaltuk a helyünket, csak most Anikó RapMonster ölébe ült le, vagyis amiért RapMon a földön ült, ezért ahogy Anikó odaborult hozzá, mindketten feldőltek. És természetesen JuKo ölébe ültem vissza, Betti pedig keserűen mosolyogva lefeküdt a kanapéra. Suga nagyon elkezdett gondolkozni, viszont Jimin megelőzte. Felállt, és bedőlt hozzá a bútordarabra.
- Jimin! Ne! – kezdett fulladozni Betti a nevetéstől.
- De szép szemed van! – pislogott nagyokat Jimin, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Köszi! Édes vagy! – vigyorgott.
- Jujj – vágott cuki fejet Jimin.
- Te egy állat vagy! – fogta a fejét V.
- Az vagy! – szállt be a játékba Suga is.
- Spine Breakers! – vágta hozzájuk Jimin. Suga maga elé tette mindkét kezét, mintha takarni akarná magát, miközben próbált szomorúnak látszani. Nem ment neki. Egy idő után abbahagytuk a beszélgetést, és teljes csendben ültünk.
- Unatkozom! – nyöszörgött Anikó megnyújtva az „o” betűt. Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta, már csörgött is Joon telefonja.
- Haló? – vette fel. – Most? De… Oké… Jó… Rendben. Viszhall’ – letette. – Rossz hír. Menni kell a BigHit-be. Állítólag most találták ki, hogy legyen egy dedikálás.
- Ne már! – nyafogtam.
- De… Ne haragudjatok ránk! Pár óra, és jövünk vissza! Addig nyugodtan maradhattok! Adunk egy kulcsot nektek! – dobta nekem V a tárgyat.
- Köszi – forgattam a kezembe.
- Na, állj fel! – paskolta meg a fenekemet JungKook.
- Nem! – nyújtottam ki a nyelvemet. Felkapott az ölébe, majd felállt. – Tegyél le! Félek! – karoltam át a nyakát.
- Ne félj – suttogta a fülembe. Óvatosan megfordult, és leültetett a konyhaszékre. – Majd jövünk vissza! Vigyázzatok magatokra! – puszilta meg a számat. A többiek is elbúcsúztak, aztán elmentek.
- JungKook mindig csak puszit ad a számra… Miért? – sóhajtottam ledőlve a kanapéra.
- Mert az full cuki! – mosolygott Betti.
- De ebben nem érzem a szenvedélyt… A cukiságot igen, de… Ennyi – szomorkodtam. – És tudjátok, hogy mi foglalkoztat még engem?
- Khm… Nem akarom elképzelni… - vigyorgott Anikó.
- Hülye! Nem! Az, hogy a fanok dühösek lesznek. Nem tudják megérteni ezt az egészet, és… Ezzel csak ártunk mindenkinek… A fiúknak is…
- Szeretnek minket! – jelentette ki Betti. – A fanokat meg szarjuk le!
- De a fiúk nem szarhatják le csak úgy őket!
- Igen. Igazad van – sóhajtott. – Ez azért az Ő döntésük is… Szerintem.
- Kitudja… - ráztam a fejemet. Anikó hirtelen felállt.
- Rossz ötlet volt tőlük, hogy itt hagytak minket – vigyorgott. Bevonult Joon-ék szobájába, pár percig csönd honolt, majd felnevetett. – Gyertek! – Úgy tettünk. – Nézzétek! – mutatta fel –gondolom- RapMon alsónadrágját.
- Te állat! Azonnal tedd vissza! – szólt rá Betti.
- Na, tudom, hogy Ti is megcsinálnátok, csak féltek! – nyújtotta ki ránk a nyelvét, majd keresgélt tovább. – Ez de cuki! – vett elő egy szivecskéset.
- Na, jó – kezdtem vigyorogni, majd berontottam JuKo-ék szobájába. Kinyitottam egy fiókot, amiben

tényleg az alsónacijait tárolta. Egyet felkotortam. Szürke volt fehér csíkokkal. – Nézzétek már, JungKook-nak milyen kicsi segge van már! – nevettem. – Bár ha felvenném, még így is nagy lenne… - Bejöttek a szobába, röhögtek, majd kimentek, gondolom Betti Suga vagy Jimin fiókját kereste, Anikó meg tovább RapMon-ét kémlelte. Én is turkáltam egy kicsit még a nadrágok között, aztán észrevettem egy kis fehér akármit két fehérnemű között. Kihúztam, és kiderült, hogy egy kép volt. Megfordítottam, és én voltam rajta. Mármint a Skype-os profilképem. Kinyomtatott változata. A hajam össze volt fogva, nevettem, és igazából a fejtetőm nem is látszott. És volt több is. Például ahol Mimy egeres fül van rajtam, ami egészalakos, stb. Könnybe lábadt szemmel, szipogva olvastam, amiket írt a hátuljára. „Remélem egyszer együtt leszünk!” „Szeretlek!” „Tudom, hogy soha nem fogom tudni meghódítani a szívedet…” „Ha tudnád, hogy érzek irántad…” És volt egy hosszabb is. „Hiányod felemészt. A pillanat, mikor nevetsz a vicceimen, elolvaszt. A tudat, hogy nem lehetsz az enyém, megöl. Depresszióba esni, miközben mosolygok, mikor veled beszélek. Mert nem akarom, hogy megtudd. Csak elromlana a kapcsolatunk. Elrontanám. Mert szerelmes vagyok a szemeidbe, a szádba, a mosolyodba, a nevetésedbe… Beléd szerettem. A szívem már csak érted dobog… És tudom, hogy a tiéd értem soha nem fog…”. A szőnyegen ülve zokogtam, majd hirtelen bejöttek a lányok.
- Mi történt? – kezdett aggódni Betti. Csak a kezébe nyomtam a képet, és sírtam tovább. Amint elolvasták, Ők is csatlakoztak hozzám.
- Ez olyan aranyos! – szipogta Anikó.
- Nekem mondod! – bőgött jobban Betti. – Becsüld meg JungKook-ot!
- Ha tudná, hogy én is ezt gondoltam… - töröltem meg az arcomat. – Áh, kiszáradtak a könnycsatornáim!
- Nekem még nem! – dőlt hátra Anikó sírva.
- Annyira szeretem ezt a kis hülyét! – fejeltem le a szekrényt. – Olyan aranyos, kedves, édes, figyelmes, barátságos, udvarias, helyes… Olyan JungKook…
- Nekem miért nincsen ilyen pasim! – ütögette a parkettát Betti.
- Jimin – tanakodtam.
- Nem szeret – válaszolta csak úgy simán. – Kinek kellenék? Suga-nak sem kellettem…
- De! Nagyon imádott téged! Míg el nem szállt magától. Jimin pedig… Ha nem mondod el neki, soha nem fogja megtudni, hogy szereted.
- Ahj, rohadj meg a tanácsaiddal együtt! – ütötte meg a combomat. – Majd beszélni fogok vele.
- Helyes! – vigyorogtam könnyes szemmel.
Körülbelül négy óra múlva értek haza a fiúk. Teljesen nyúzottak és szomorúak voltak.
- Mi a baj? – mosolyogtunk rájuk kedvesen.
- Sok minden… - huppant le mellém JungKook teljesen kisírt szemmel.

장 5

Egy kórházi ágyon ébredtem. Mellettem Betti és JungKook ült, aztán szanaszéjjel a szobában a többiek.
- Mi történt?! – A fejem hasogatott, és mikor oda akartam nyúlni, észrevettem a kezemen az infúziós tűt. – Úristen… - Gyorsan megmozgattam mindenemet, hogy megtudjam eltört-e valamim. Hál’istenek nem.
- Kiki! Édesem! – ölelt meg Betti. – Annyira aggódtam! – sírta el magát. JungKookie-ra néztem, aki a másik kezemet fogva, az ágyra dőlve aludt.
- Semmi baj! Jól vagyok! Ne sírj! – simogattam meg. – Csak áruld el nekem, hogy mi történt!
- Hát… Az úgy volt, hogy ugye Te kimentél az épületből. Eddig okés?
- Aha.
- És átmentél az úton, de Te szerencsétlen nem néztél körbe! Éppenséggel jött egy kocsi, aki szerencsére úgy-ahogy le tudott fékezni, de így is elütött. Beverted a fejedet, agyrázkódásod lett. JungKook volt a legaranyosabb. Ő volt az, aki elkezdett veszekedni a mentősökkel, hogy Ő márpedig veled akar menni a kocsival. De… Én nem akartam. Így is megbántott téged. Most már szenvedjen Ő is! Aztán pedig mikor beértünk a mi kocsinkkal, akkor már téged elláttak, és olyan édes volt… Elkezdett sírni… Kiki… Szeret téged! Megpuszilt! Mindenben segített! Itt volt melletted!
- De ezt Te is megtetted gondolom. Ergo, ez nem szerelem kérdése, hanem csak szimplán barátság szeretet – sóhajtottam.
- Istenem, de hülye vagy! – csapott a homlokára Anikó. – Elkezdte neked mondani, hogy Ő nem úgy gondolta, bocsáss meg neki, meg hogy nem akarja, hogy elmenj. Mert szeret téged! És ez szerelem!
- Már csak az a kérdés, hogy Te képes vagy-e neki megbocsájtani… Mert erre nem mindenki képes… - húzta el a száját Betti.
- Ezt miért mondod? – pislogtam nagyokat.
- Suga egy idióta! Ő váltig állítja, hogy biztosan már randizni is elhívott engem az a srác! Mondom akkor gondold ezt! Hát ha hülye vagy! – rántotta meg a vállát. Hiába próbált erősnek látszani, láttam rajta, hogy nagyon rosszul esik neki.
- Sajnálom… - simítottam meg a vállát. – És Te?
- RapMonster még nem is szólt hozzám – dörzsölte meg a szemét Anikó. – Rohadt szar érzés. Úgyhogy érezd magad különlegesnek!
- Nem hiszem, hogy… - Hirtelen valaki félbeszakított.
- Kiki – nézett fel rám JungKook. – Hogy érzed magad? – kérdezte félve.
- Jól vagyok – biccentettem.
- Annak örülök… - fújta ki hangosan a levegőt.
- Szóval nem hiszem, hogy nekem most annyira különlegesnek kéne éreznem magamat emiatt. Ha nem történt volna meg ez, szinte biztos vagyok benne, hogy még hozzám sem szólt volna semmit – folytattam. A lányok nagyon rosszalló tekintettel néztek rám, majd JuKo-ra szomorúan. – Ne csináljátok már! – nevettem.
- Tök mindegy Kiki! De ne bánj úgy vele, mint valami szeméttel! – rázta a fejét Betti.
- És Ők hogy bántak velünk? – néztem rájuk csalódottan.
- Jaj, Kiki édes szívem! – jött oda hozzám Jimin, amint Ő is felébredt. – Jól érzed magad? Hozzak neked valamit?
- Igen, jól vagyok köszönöm! Nem, viszont nagyon kedves vagy! – mosolyogtam rá. Jimin mintha csak a bátyám lenne. Mindig Ő volt az, akinek úgy egy nehezebb problémát, amit esetleg JungKook-nak nem mertem elmondani, azt neki elmondhattam. 
- Jaj, tudod, hogy a kedvenc hugicámnak bármit! – kócolta össze a hajamat. – Na, és Ti lányok? Hogy vagytok? Nektek hozzak esetleg valamit?
- Mi is megvagyunk, és nem kérünk semmit, de köszi! – mosolyodott el Anikó.
- Rendben! Bármi van, szóljatok! Főleg Te! Hugim! – kacsintott.
- Köszi Bátyus! – vigyorogtam, mint egy retardált.
- Hugi! Jaj, de kis cuki már! – ütögette a kezemet Betti.
- A… - káromkodtam el magamat majdnem, majd gyorsan olaszul kezdtem el mondani a magamét, hogy senki ne értse. – Te állat! Az infúziós tű! – szökött könny a szemembe a fájdalomtól.
- Juj, bocsi, bocsi, bocsi! – kapott a szája elé. – Ne haragudj! Véletlen volt!
- Jól van, nem haragszom, nyugi! – próbáltam visszaállítani a szívverésemet normál tempóra.
- Kiki… - szólt hozzám ismét JungKook.
- Igen? – fordultam felé.
- Kérlek szépen, ne haragudj rám, mert csúnyákat mondtam, és feltételeztem rólad… Nem akartalak megbántani… És legfőképpen nem akarlak elveszíteni! – szorította meg a kezemet. – Egyszerűen előtörtek belőlem az őrző-védő ösztönök, mert akármelyik pillanatban, egy sokkal jobb srác megkaparinthat előlem… Egyszerűen csak félek. Mert tudom, hogy jobbat érdemelsz nálam – Nem tudtam mit mondjak erre. Csak pislogtam rá nagyokat, és gondolkoztam.
- Az Isten szerelmére! – csapott a fejéhez Betti. – Ennél többet már Ő sem tehet! Nem tudja visszaforgatni az időt! Bocsáss má’ meg neki Te nyomi!
- Bízni fogsz bennem? – kérdeztem félve.
- Igen – bólintott.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- De ha még egyszer megbántod Maemi-t! Neked annyi! – húzta össze a szemét Jimin.
- Jimin a kis keménylegény! – vigyorgott Anikó.
- Kemény vagy, mint a kád széle! – nevetett az arany hajú barátnőm.
- Akkor megbocsájtasz? – túrt bele a hajába JungKook.
- Igen! – bólogattam boldogan.
- Ah, köszönöm! – pattant fel, és nyomott egy hosszú puszit a számra.
- Nah, végre! Azt hittem, hogy megint behülyültök! – sóhajtott Betti.
- Mi?! – nézett fel JungKook. – Olyan szemét vagy!
- Nem is! Csak őszinte! – kacsintott.
- Várjatok! Engem mikor fognak kiengedni? – vontam fel a szemöldökömet.
- Azt mondták, amint felébredsz, azután még az éjszakát itt töltöd, majd hazamehetsz. Addig is itt fogunk téged boldogítani – mosolygott Jimin.
- Jaja, felváltva! – bólogatott Betti.
- Jaj, hagyjátok már! Nagylány vagyok! Elleszek egyedül is! Biztosan van jobb dolgotok, minthogy engem felügyeljetek egész nap.
- Nem-nem! Egy percig sem hagyunk magadra – rázta a fejét a nemrég felébredt Jin.
- De édesek vagytok! – hatódtam meg. Eközben NamJoon is felébredt.
- Kiki! – örült meg nekem, majd Anikó felé fordult, aki csak a földet bámulta. – Ani… - szólította meg, viszont Anikó nem is figyelt rá. – Kijönnél velem légyszi beszélgetni? – Koko csak felállt és kiment. – Ezaz! – suttogta örömmel RapMon. Persze Bettin, JungKookon és rajtam kívül mindenki az ajtóhoz ment hallgatózni. J-Hope volt a közvetítő.
- Most Anikó azt mondja, hogy szarul esett neki… Majd Nam meg, hogy nagyon sajnálja, és hogy reméli, hogy meg tud neki még bocsájtani.
- Anus! MEGBOCSÁJTOTTÁL NEKI! – kiabálta ki Betti.
- Kussoljál már be! – kiabálta vissza.
- Ch, esküszöm kimegyek, és megpofozom – rázta a fejét.
- Pszt! Most nem mondanak semmit… Most csönd van… Biztosan kibékültek! – legyintett J-Hope. Nyitódott az ajtó, Hope gyorsan leült a helyére, majd mintha mi sem történt volna, nézett ki a fejéből. Először Anikó lépett be, majd RapMon, aki mutatta nekünk, hogy minden oké. Ezután RapMonster leült a helyére, Koko követte Őt, és az ölébe ült.
- Betti! Már csak Ti vagytok hátra! – ásítottam.
- Álmos vagy? – döntötte le a fejét mellém JuKo.
- Piszit! – torzítottam el a hangomat gyerekesre.
- Én annak nem fogok megbocsájtani! Főleg úgy, hogy hozzám se szól, a szemkontaktust is kerüli, meg minden. Most már hagyjon békén! – rántotta meg a vállát Tina.
- Suga! – néztem rá fenyegetően.
- Mi van?! – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Kutyának meg tessék, igaz?! – kérdeztük vissza egyszerre JungKook-al, Bettivel és Anikóval.
- Tessék? – variált.
- Most rajtatok a sor, hogy kibéküljetek!
- Én nem tervezek békülést… - túrt bele fekete hajába.
- Akkora egy köcsög vagy! – ültem fel. JungKook azon nyomban felpattant, és visszarántotta a vállamat, hogy fel ne álljak. – Azt hiszed, hogy csak így játszadozhatsz a szívével? Fogalmad sincs, hogy belül mennyire össze lehet törve! Fel nem tudod fogni, hogy mit érezhet ilyenkor! Úgy látszik mintha nem is érdekelné, mi?! Ha nem lenne ennyi ember ebben a szobában, már réges-régen elsírta volna magát! És nem azért mert gyenge! Hanem mert fáj neki! Egy ilyen törékeny lélekkel csak úgy bánni, mint egy darab ronggyal?! Hát hülye vagy, már megbocsáss! Nem tudod, hogy mit veszítettél el! – Betti már az elejétől próbált csitítani, de én csak dumáltam tovább. – Egy kedves, jószívű, érzékeny lányról van szó, akit Te simán birtokolhattál volna! Vagy esetleg birtokolhatnál is még! Innentől már Te döntöd el. El akarod-e veszíteni, és ha igen, akkor számolj azzal, hogy mint barátot is elveszíted, vagy ha nem, akkor rohadt gyorsan kapd össze magad, és kérjél bocsánatot tőle! – fejeztem be.
- Feküdj vissza – suttogta Jimin és JungKook is. Csak sóhajtottam egyet, megráztam a fejemet, majd visszadőltem. Bettire pillantottam, aki csak maga elé bámult, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mondjon.
- Khm – köszörülte meg a torkát Jin. – Akkor most mi elmegyünk, egy valaki itt marad veled!
- Jól van! – mosolyogtam.
- Én majd estére jövök ide hozzád – simította meg a kézfejemet Kookie.
- Akkor maradok én! – jelentette ki Betti. Miután mindenki elment, Miku még mindig szótlan volt. Majd hirtelen… - Köszönöm!
- Ugyan mit? – tűztem el az egyik hajszálamat a fülem mögé.
- Hogy megvédtél. Köszönöm szépen!
- Nincsen mit! Csak már olyan idegesítő volt, hogy elkezdett bunkózni! Pedig egyáltalán nem volt ilyen. Remélem most helyre raktam egy kicsit.
Betti körülbelül másfél, két órát volt velem, majd jött Jimin.
- Yo! Mizújs Hugicám? – integetett, mikor leléptek a többiek. – Hoztam neked mesét!
- Jaj, köszönöm szépen! – nevettem el magamat. Valamilyen unalmas mese volt, aminek már az elején bealudtam. Csak arra keltem fel, mikor már Ő is odatol mellém egy ágyat, hogy Ő aludni akar. – Rendben! – bólogattam értelmesen. Miután sikerült átforgatnia mindent, szinte közvetlen mellettem foglalt helyet.
- Aranyos volt, ahogy megvédted a Bettit – mosolygott rám az oldalán fekve.
- Köszi – sóhajtottam. – Csak már elegem van, hogy szívatja Bettit.
- Igen, azt be kell vallani, hogy most Suga nagyon elszállt magától, de Ő nem ilyen. Csak kell neki adni egy-két pofont, aztán jobb lesz – fogta meg a kezemet. – Tényleg olyan, mintha a húgom lennél.
- Te Babo! Az vagyok! Csak… Ezt kémiailag nem lehet bizonyítani – nevettem el magamat.
- És szerinted Betti meg fog bocsájtani Suga-nak? – nézett félre.
- Nem tudom. Ha bocsánatot kér, akkor talán. De ez attól függ, hogy mikor kér bocsánatot – rántottam meg a vállamat. – Miért?
- Én nem akarom, hogy megbocsásson neki – jelentette ki. – Nem passzolnak össze.
- Te belezúgtál! – lepődtem meg.
- Suga-ba?!?! – lepődött meg még jobban.
- Hülye! – röhögtem. – Nem! Te, Bettibe!
- Kérlek, ne szólj neki erről! Nem akarom, hogy megszakadjon vele a barátságom. És ha Ő boldog, akkor én is az leszek. Csak még egy kicsit összeszedem magamat – kezdett el játszadozni az ujjaimmal.
- Jaj, Jimin – szomorodtam el. – Pedig ha Ő ezt tudná, hogy Te így érzel iránta, biztosan Téged választana. Kedves, aranyos, vicces, helyes és szexi vagy. Téged csak szeretni lehet! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Ezért nincsen barátnőm! – fúrta a párnába az arcát.
- Figyelj! Szeretlek! Csak… Nem úgy mint fiút, hanem mint bátyot. Mert hát… Kookie már megszerezte a szívemet. És másnak már csak barátként, vagy bátyként van hely.
- De cuki vagy! Juj, ezt majd elmesélem a GoldenMaknae-nak!
- Mi?! Miért?! Mit?!
- Én nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire szereted. Na jó, ugyan ez volt, mikor mondja nekünk, hogy ha csak egy lány lenne a Földön, aki nem te vagy, akkor megkeresne téged – mesélte.
- Tényleg ezt mondta? – maradt tátva a szám.
- Ühüm! – bólogatott. – Meg csupa ilyen aranyos, szerelmes dolgokat. Jó érzés az, hogy én végighallgatom mindkettőtöktől, mikor például még nem is jöttetek össze, és hallottam tőle is, hogy mennyire szeret, és hogy kár, hogy Te nem szereted Őt, meg tőled is ugyanezt.
- Úristen! Jimin, most feldobtad a napomat! – vigyorogtam, mint egy retardált. – Köszönöm! Imádlak!
- Jaj, nincsen mit! – legyintett. Hirtelen berontottak a többiek.
- Sziasztok! – köszöntek egyszerre.
- Hey! Féltékeny vagyok ám! – vágott mérges fejet JungKook, amint meglátta, hogy fogjuk egymás kezét.
- Legyél is, mert még elcsaklizom előled! – nevetett. Viszont JuKo csak amolyan „még egy ilyen és meghalsz” tekintettel nézett rá.
- Nyugi Oppa! Nem jönnék össze a bátyámmal! – ütöttem hasba Jimint.
- Akkor oké – kezdtek megenyhülni vonásai.
- Na, és hogy vagy picúr? – ült le mellé NamJoon.
- Jól! Nem is értem, hogy miért nem engednek ki! – hisztiztem.
- Ha hazavinnék, és akármi történne, az nem lenne jó. Inkább vizsgálgassanak, hogy minden oké-e, aztán majd viszünk is, és jót röhögünk ezen az egészen! – mosolygott rám Jin, aki megállt mellettem, és a homlokomra tette a kezét. – Te tűz forró vagy… - Gyorsan RapMon és JungKook is megnézte, majd helyeseltek.
- Jimin, ennyit ér a felügyeleted! – nevette el magát Anikó.
- Jól van na, nem mondta, hogy fáj valamije, vagy ilyesmi – kérte ki magának.
- Mert nincs is semmi bajom! – kiabáltam Jin után, aki rohant hívni egy ápolónőt. – Aish! Egy kis láz miatt – sóhajtottam. Pár perc múlva Jin bejött, egy húsz év körüli sráccal.
- Na, mi történt kisasszony? – mosolygott rám a fiú.
- Semmi, csak ezek a nyomik bepánikoltak! – legyintettem.
- Tényleg? Nekem meg ez az első napom! – ült le mellém arrébb tolva Jimin ágyát, és RapMonstert, majd elkezdett vizsgálni. – Ugye milyen izgi? – vette fel a maszkot is hozzá.
- Egyet kérek, ne öljön meg! – nevettem el magamat.
- Remélem nem fogom összekeverni a gyógyszereket izgalmamban – szívatott tovább. – Igen, tényleg lázad van, elég magas, viszont ez nem a baleset miatt van, csak megfáztál. Ezért most adok be neked ebből az injekcióból, jó? – mosolygott rám.
- Jaj ne! Nem szeretem a tűket! – szorítottam össze a szememet.
- Nem fog fájni, nyugi! – nyugtatott, és kibontotta a baromi nagy tűt.
- A francokat! – maradt tátva a szám. JungKook a másik oldalamra jött, megfogta a kezemet, és erősen megszorította, jelezve, hogy itt van mellettem, nem kell félnem.
- Lazítsd el a kezed! – adta az instrukciókat a doki. Úgy is tettem. Majd míg lefertőtlenítette beszélt hozzám. – Honnan valósi vagy?
- Magyarország – feleltem.
- És hogy-hogy most itt vagy? Miért Dél-Korea mellett döntöttél?
- Ez miatt az idióta miatt! – biccentettem JuKo felé halkan úgy, hogy Ő ne hallja.
- Akkor gondolj erre az idiótára, és meséld el, hogy hogyan és hol találkoztatok! – faggatott tovább, míg én végig a plafont bámultam.
- Hát igazából a barátnőimmel chatruletteztünk, és így találkoztunk vele, a napszemüvegessel, a sapissal, és az alvóval – Majd hirtelen egy szúrást éreztem a kezemen, aminek következtében megszorítottam Oppa kezét.
- Milyen aranyos történet! Szerelem volt első látásra?
- A részemről igen! – sóhajtottam miután megszűnt a fájdalom.
- Na, az jó! Készen is vagy! Ugye milyen egyszerű volt?
- Elszorította a vérkeringést az ujjaimban! – vágott riadt fejet JungKook.
- Szokd meg, mert szülésnél is ez lesz! – vigyorgott.
- Hol van az még?! Addig megedződik! – nevettem.
- Ez a jó hozzáállás kérem szépen! – mutatta fel a hüvelykujját. – Bármi történik, szóljatok! A lázad hamarosan enyhülni fog! Tényleg bármi, hányinger, szédülés, akármi! Rendben? Mindig lesz veled valaki? – kérdezte, majd JuKo felé fordult. – Rád bízhatom? – mosolygott.
- Felváltva vagyunk bent nála. Én csak este jövök! – mosolyodott el féloldalasan.
- Akkor most ki lesz vele? – vonta fel a szemöldökét.
- Én! – jelentkezett NamJoon.
- Aztán meg én! – mondta Jin.
- És utána meg elméletileg én – gondolkozott Anikó.
- Majd én – bólogatott Suga.
- És én! – szólt hozzá J-Hope.
- J-Hope után én! – mutatott peace-t V.
- Végül meg én egészen reggelig, amíg haza nem jöhet velünk – sóhajtott JungKook.
- Akkor ellesztek. Sziasztok! Tényleg bármi! Szóltok! – nézett ránk szigorúan a doki, majd kiment.
- Hát mi megyünk is. Gyógyulgass! – adott egy puszit JungKook. – NamJoon, ha nem vigyázol rá, kiheréllek! – mosolygott rá.
- De édes vagy – nevetett fel Anikó.
- Gondját fogom viselni uram – vágta magát haptákba RapMon, és a többiek kimentek. – Wassupp?
- Semmi különös. És veled wassuppppp?
- Ah, mit szeret Anikó?
- Téged! – vágtam rá egyértelműen.
- Rajtam kívül.
- Virág, süti, csoki, kaja, tánc – soroltam. – De téged a legjobban. Oh, legyél vele mindig kedves, ne bántsd soha! Nem érdemes Suga példáját követned!
- Értem… - bólogatott. Azt az egy órát, míg nálam volt végigbeszéltük, majd jött Jin.
- Szia Kicsilánykám! Hogy érzed magad? – Megfogta a homlokomat. – Jó, nem vagy most lázas – mosolygott rám elbűvölő mosollyal. Nem hiába kapta meg a BTS szépfiúja címet az A.R.M.Y-któl.
- Jól vagyok, köszi! – kacsintottam rá.
- Hoztam neked valamit! – húzott elő a háta mögül egy tábla csokit. – Vagyis a lányok küldték neked, vagyis az egész BTS.
- Oh, köszönöm szépen! De most nincs étvágyam – húztam el a számat.
- Hát jó! Nem unatkozol? – ült le mellém.
- Nem. Mindig van velem valaki, ami jó, mert leköt, és hamar elrepül az idő.
- Haha, pont ezért találtuk ki, hogy itt leszünk veled!
- És nem zavarlak Titeket? Mert biztosan kell mennetek még sok helyre, nem?
- Jaj, lemondhatjuk Őket! Semmi probléma, érted bármit! Igaz, még nem ismerjük annyira egymást, de nem baj – rázta a fejét.
- Köszönöm szépen mindnyájatoknak! – hatódtam meg.
- Jaj, el ne kezdj sírni, mert még megint belázasodsz! – kezdett el legyezgetni.
- Nem! Nem! – dörzsöltem az arcomat. – Csak olyan érdekes most, hogy eddig csak két emberre számíthattam úgy, hogy a közelemben voltak, most pedig még hét emberre, és… Olyan jó érzés… És most még furcsa.
- Mi történt a barátaiddal?
- Csak Betti és Anikó volt nekem! – nevettem kínosan. – Nem voltak barátaim, mert nyomi voltam.
- Oh, ezt sajnálom – vágott szomorú arcot. Vele is elbeszélgettük az időt, majd jött Anikó, aki csak csacsogott, csacsogott és csacsogott. Persze szeretem hallgatni mikor dumál, olyan megnyugtató. Aztán Suga érkezett hozzám. Egy ideig csendben ült előttem egy széken, majd megszólalt.
- Sajnálom – sóhajtotta. – Egésznap azon gondolkoztam, hogy mit kellene mondanom neked. Tényleg elszálltam, talán a hírnév miatt, ezért bántam rosszul Bettivel. Amit már nagyon sajnálok. És tőled is bocsánatot kérnék, és egyben meg is szeretném köszönni. Jól jött, hogy rávilágosítottál mindenre. Meg tudsz bocsájtani?
- Te Babo! Hogy ne tudnék?! – mosolyogtam rá.
- Köszönöm szépen! – állt fel, és megölelt. Amint eltávolodott tőlem pofon vágtam. – Ezt miért kaptam?!
- Hogy ne nőjön meg ismét az ego-d!
- Értem… Köszi…? – nézett érdekesen, majd leült mellém, és beszélgetni kezdtünk mindenről, ami csak az eszünkbe jutott. Aztán jött J-Hope, akivel szintén csak csevegtünk, majd V, aki pedig a BTS-ről kérdezgetett. Majd végre JungKook jött.
- Szia! – mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra. Gyorsan összehúzta az ágyakat, és ráfeküdt.
- Egésznap azt vártam, hogy végre Te is itt legyél! – bújtam hozzá.
- Ne is mondd! Hihetetlenül lassan teltek az órák! – sóhajtotta a hátamat simogatva.
- Nekem pont, hogy gyorsan, mert mindig volt velem valaki, aki szórakoztatott.
- De a nap fénypontja én vagyok! – vigyorgott.
- Pontosan! – bólogattam nevetve. – Egyébként meg álmos vagyok! – ásítottam egy hatalmasat.
- Akkor aludj csak nyugodtan! Reggel majd beszélgetünk többet! – adott egy puszit a homlokomra, és engedte, hogy mély álomba szenderüljek. Viszont az nem volt olyan „mély álomba zuhanás”, ugyanis valamikor hajnali egy körül megébredtem. Gyorsan lehámoztam magamról JuKo karjait, aki erre felébredt természetesen, és rohantam ki a mosdóba hányni.
- Mi történt? – jött be kómásan, majd amint meglátott a wc mellett guggolva, egyből kitágultak a szemei, és hívott orvost. Mire visszaért, még mindig ott dekkoltam, mert minden egyes percben hányni kezdtem.
- Mióta hánysz? – kérdezte a hátamra valamilyen technikákat mérve.
- Pár perce kezdett el – válaszolt helyettem Oppa.
- Értem – bólogatott. -  Ez lehet az agyrázkódás egyik tünete, vagy csak a betegség. Figyelj, szédültél is?
- Nem. Csak szimpla hányinger… Az egyensúlyom is megvolt – köhögtem.
- Akkor talán csak a betegség. Reménykedünk benne – sóhajtott. – Figyelj, adok gyógyszert, az talán majd csillapítja a hányásrohamodat. Ha már kicsit jobb lesz, akkor elviszlek kivizsgálásra, hogy azért ne legyen semmi baj.
- Rendben, köszönöm… - sóhajtottam.
- Veszek mintát is! – szólt. Csak bólogattam felálltam, odamentem a csaphoz, kiöblögettem a számat, és kimentem a mosdóból. – Mindjárt adok neked tálat! – kiabálta ki nekem.
- Hogy vagy? – ölelt magához JungKookie.
- Szarul – szorítottam meg a pólóját.
- Ne bújjatok egymáshoz! – szólt ránk, mikor kijött. – Ha fertőző, akkor akár Te is elkaphatod! Mindig a legrosszabb esetet kell nézni, hogy valamilyen durva vírust összeszedtél – Kiment a teremből, majd visszajött egy tolókocsival, egy pohár vízzel és gyógyszerrel, meg egy hányós tálkával. – Először vedd be! Várunk tíz percet, és ha csak kihányod, akkor már viszlek is! – És tényleg úgy lett, hogy bevettem a gyógyszert, két perccel később pedig… Hát kijött. Beleültetett a tolókocsiba, mondta JungKooknak, hogy ne parázzon, semmi baj, és már tolt is a röntgenekhez. Hamar megcsinálták a felvételeket, amit semmi jelentősebb dologra nem utaltak. Úgyhogy visszaküldtek a helyemre, hogy próbáljak meg aludni. Már bent feküdtünk az ágyban Kookie-val.
- Nem tudok visszaaludni… - jelentettem ki. – Félek Oppa…
- Ugyan mitől? Ne félj! – simogatta az arcomat.
- Mi van, ha valamilyen komoly baj? És ha fertőző, és megfertőztelek téged is? – szipogtam.
- Nem! Nincsen semmi bajod, csak valamilyen betegség, amiből két nap múlva meggyógyulsz. Kutya bajod nem lesz! – mosolygott édesen. – Csak ne sírj kérlek! – ölelt magához a fejemet simogatva.
- Sajnálom Oppa! – fújtam ki hangosan a levegőt.
- Minden rendben lesz, nyugi! – csitított. – Éneklek neked, jó?
- Aha, köszi! – bólogattam a mellkasába, erre elkezdett egy szép lassú dalt. Mikor vége lett, sóhajtottam egy nagyot. – Oppa, olyan gyönyörű hangod van!
- Szeretem, mikor nem csak eléneklek egy dalt, hanem át is érzem – kezdte mesélni. – Ezért szoktam rád gondolni, akármikor fellépünk valahol, vagy ilyesmi.
- Szeretlek Oppa! – bújtam még jobban hozzá. – Énekelsz még nekem? – kérleltem.
- Persze! Neked bármit! – suttogta, megpuszilta a homlokomat, és elkezdett énekelni. Nagyon szép volt a szövege, és ahogy előadta is. Úgyhogy már a közepénél elaludtam.

장 4

Reggel pontosan ugyanúgy, és ugyanott keltem. Szerencsére mindkét srác aludt még, így tudtam JuKo-t feltűnés nélkül bámulni. Az édes füleit, szemeit, aranyos kis orrát, szexi ajkait. Tökéletes vonásaitól egy bálnasereg is kipusztulna. Főleg a nevetésétől… Az egész Földet kiírtja. Vagyis a lányokat meg a meleg férfiakat…
Hirtelen megrezzent az arca, és kinyitotta a szemét. Nem lehetett kellemes az én rusnya képemre kelni.
- Jó reggelt! – mosolyogtam rá.
- Jó reggelt Szépségem! Hogy aludtál? – igazította meg az egyik hajtincsemet.
- Nagyon jól! És Te?
- Én is! – fordult az oldalára, velem szembe.
- JungKook, olyat álmodtam… Azt Te el sem hiszed! – ásította V. Majd mikor mindketten odanéztünk észrevettük, hogy a szeme csukva volt még, úgyhogy engem még nem látott.
- Na, hallgatlak! – vigyorgott rám, de befogta a számat.
- Összejöttél azzal a csajszival, akit kinéztél magadnak. És nagyon édesek voltatok együtt! Egy ágyban aludtatok, és……. – JungKook felnézett, majd elröhögte magát.
- Bocsi Kiki, nem tudtam, hogy itt vagy! Nem tűnt fel… - vigyorgott.
- Nem baj – legyintettem. – Én láthatatlan vagyok. Senki sem lát…
- Te hülye vagy, nem láthatatlan – rázta meg a fejét JungKookie.
- Ajj máááár! – nyafogtam, és hozzábújtam.
- Hát igazából is nagyon édesek vagytok együtt! Most akkor összejöttetek? – kérdezte V. Felnéztem JungKookra, aki szintén nagy szemekkel nézett rám. – Na?
- Egy próbát megér, nem? – mosolygott félve.
- És az a lány, akit „kinéztél” magadnak? – szomorkodtam.
- Az Te vagy, Te Pabo! – csapott a fejére V.
- Én?!
- Igen – simította meg az arcomat. – Azt mondtad, hogyha összeszedem a bátorságomat, akkor valljam be annak a lánynak, akit szeretek, hogy mit érzek iránta…
- Igen, azt mondtam.
- Szeretlek! – nézett mélyen a szemembe.
- Én is téged! - vigyorogtam, mint egy ötéves, aki megkapta a várva várt játékát.
- Tényleg? – lepődött meg, olyan arckifejezéssel, mintha azt hinné, hogy át akarnám vágni. – Akkor egy próbát tényleg megér, nem?
- Ha… Te is akarod… - suttogtam óvatosan, megválogatva a szavaimat.
- Persze, hogy akarom – bólintott, közelebb húzott magához. Mármint már szinte szorított.
- Hah, hát én meg tudom álmodni a dolgokat! Ch, egy jós vagyok! – mondta TaeHyung.
- Az vagy… Akkor most álmodd meg a lottó számokat is! – poénkodtam JungKook mellkasába dünnyögve. Hirtelen kopogtak az ajtón. Kicsit eltoltam magamtól JuKo-t, és észrevettem, ahogy Betti jön be az ajtón.
- Jó reggelt! – köszönt úgy általánosságba véve mindenkinek. - Te büdös szemét! – Na, ez már nekem szólt. - Mi ott alszunk pasik nélkül, Te meg ideosonsz! Rohadjál meg! – dobott meg a papucsával, mikor felültem.
- Majdnem lelöktél az ágyról, aztán még én vagyok a szemét?! – kértem ki magamnak visszadobva a papucsot.
- Mi?! Miért nem keltettél fel?! – értetlenkedett.
- Mert most minek? Tök cukin aludtál! – röhögtem ki. – Mint egy panda…
- Most már elég! Ne bánts már folyton… - játszotta meg a szomorúságot a barátnőm.
- Én bántalak folyton?! – Felálltam, odamentem hozzá, levágtam neki egy gyenge pofont. – Baka!
- Ne beszéljetek magyarul, mert ez így olyan rossz, hogy nem értünk semmit – csapott a hasára V.
- Csak arról dumált, hogy én mekkora egy köcsög vagyok, mert Ő majdnem lelökött az ágyról – nevettem el magamat.
- Igen, rohadjál is meg! – Majd közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgta: - Szóltál volna, én is átmentem volna Suga-hoz…
- Jó, bocsi, nem tudtam, hogy ki fogsz túrni a helyemről.
- Lányok, gyertek egy picit légyszi! – dugta be a fejét Anikó is.
- Jójó, egy pillanat! – mosolyogtam rá. Hátranéztem, és láttam, hogy JungKook befordult a fal felé, magára húzva a takarót. Odabattyogtam hozzá, megpróbáltam fölé kerülni, ami sikerült is. Nagyokat szuszogott a Lelkem, ami azt jelezte, hogy visszaaludt. Elmosolyodtam, majd adtam egy óvatos puszit az arcára. – Köszönöm, hogy veled aludhattam – suttogtam annak a reményében, hogy esetleg meghallja. Hirtelen megfogta a derekamat, és berántott maga mellé.
- Nagyon szívesen! – nyitotta ki a szemét. – Máskor is jöhetsz! Én nem bánom! – kuncogta.
- Köszi. De most mennem kell, Anikó hívott valamiért.
- Rendben – bólintott. – Tudod… - kezdte. – Szeretlek!
- Én is téged! – Gyorsan adott a számra egy puszit. Rákvörös fejjel kimásztam mellőle, és átmentem a lányokkal a „mi” szobánkba.
- Azt gondolod, hogy ezt elsumákolhatod? Na, mesélj! – rángatta a kezemet izgatottan Betti.
- Megbeszéltük, hogy adunk magunknak egy próbát egymással… - Ugrándozni kezdtem.
- Ah, úgy örülök nektek! – ölelt meg, majd Anikó is. – Na, Anci, mit akartál mondani? – Anikó már öltözött is. Felvette a melltartóját, majd ránk nézett.
- Azt akartam, hogy… - Megállt. Körbepillantott, és a fejére csapott. – RapMonék szobájában hagytam a pólómat, mikor tegnap megmutattam neki! Basszus, kihoznátok légyszi?
- Szerintem biztosan alszanak, menj csak – mosolyogtam rá. Bettivel egymásra néztünk, és ugyanarra gondoltunk. Anikó is kicsit leégethetné már magát, ne csak mi.
- Ne már! Miért nem tudjátok kihozni? – Dühösen pillantott ránk.
- Nem érzem magam valami jól… - jelentette ki Betti, majd összeesett. Persze színészkedett.
- Ööö… Én most ápolom Őt… - guggoltam le hozzá.
- Kapjátok be! – röhögte el magát, és kikukucskált az ajtón. Mikor kiment, gyorsan felpattantunk, és nézni kezdtük, hogy mit művel. Óvatosan benyitott a szobába, és eltűnt.
- Szerinted? – vigyorgott a legjobb barátnőm.
- Tuti felébrednek… - nevettem.
- Basszus! – hallottuk riadt hangját, majd futott ki az ajtón, majd be hozzánk. – Odamegyek, Namy mellett volt a pólóm, odamegyek – ismételte meg. -, erre felébred! Én meg magam elé kaptam a pólót, és kirohantam! Áh! Ez ciki volt… - vette fel a ruhadarabot. – Na, szóval, amit mondani akartam, az az, hogy gondolkoztam azon, hogy kéne covert csinálni a fiúk dalaiból. Nem lenne rossz!
- Koko, nem vagyunk olyan jók! – rázta meg a fejét Miku.
- Dehogyisnem! Képesek vagyunk rá! Na, csak egyet légyszi! – vágott „kölyökkutya” fejet. Amíg Ők vitatkoztak, én gyorsan felöltöztem, és kimentem a konyhába reggelit készíteni az ébredőknek. Csináltam egy kevés palacsintát, tojásrántottát magyar módra és szendvicseket, hogy mindenki tudjon enni. Mikor már a szendvicseket vajaztam, Jimin felébred.
- Gyönyörűséges jó reggelt Szépséges lány Hugicám! – mosolygott rám.
- Neked is rettentően szép reggelt, Te Szuperszexi fiú Bátyám! – utánoztam.
- De jó Jiminnek, Ő Szuperszexi, és én mi vagyok? – mosolyodott el féloldalasan Jin.
- Te is az vagy! – legyintettem.
- De én nem akarok olyan lenni, mint Jin! – háborodott fel Jimin.
- Akkor Jin Fantasztikusszexi, Te meg Szuperszexi, jó? – vigyorogtam.
- Én meg sem kérdezem, hogy mi vagyok… Eltörpülök mellettük! – csinált úgy J-Hope, mint aki szomorú.
- Dehogyis! Te Csúcsszexi vagy! – kacsintottam.
- Én? Mindig is tudtam, hogy az vagyok! – nyújtózott RapMonster, majd Ő is leült az asztalhoz, csak úgy, mint a többiek.
- Nem Te, én! – tette karba a kezeit J-Hope.
- Te?! – nevette el magát Nam.
- Ez köcsög! – röhögtem. – Ne vedd magadra J-Hope! – simogattam meg a vállát. – Te Csúcsszexi vagy és kész!
- Akkor én Hiperszuperszexi? – feszített be.
- Nem, Te akkor mondjuk legyél… Kigyúrtszexi! – nevettem.
- Mert az is vagyok! – mutogatta az izmát. Idő közben készen lettem.
- Felkeltem a többieket! – sóhajtottam, felálltam, majd először bementem JuKo-ékhoz. Mindketten az ágyukon feküdtek és telefonoztak. – Gyertek enni srácok! – biccentettem a konyha felé. Már csuktam volna be az ajtót, de JungKookie utánam szólt.
- Kiki dongsaeng! Te csináltad a reggelit? – vonta fel a szemöldökét.
- Igen! – bólintottam egy aprócskát.
- És nagyon finom! – kiabálták a fiúk, akik már enni kezdtek.
- Akkor már megyünk is! – mosolygott. Másodszor bementem az utolsó fiú szobájába. Pechemre, elfelejtettem bekopogni, benyitottam, majd Suga meztelen testét pillantottam meg hátulról. Felsikítottam, majd becsuktam az ajtót.
- Bocsi Suga! – kiabáltam be.
- Ugye nem láttál semmit?! – kérdezte.
- Csak a seggedet! – nevettem el magamat.
- Erről egy szót se! – dugta ki a fejét egy kicsit, majd visszacsukta, és hallottam, hogy kulcsra zárta. Basszus, ezt elcsesztem. Majd bementem a lányokhoz.
- GYERTEK ENNI! – kiabáltam a szobában.
- Kiki, Te egy állat vagy… - rázta meg a fejét Anikó, majd kikapta a fülest a füléből.
- És még én vagyok az állat?! Persze, mindig a kisebbet szekáljátok! – durciztam be.
- Szeretünk dongsaeng! – állt fel, és ölelt meg Betti. Gyorsan ráugrottam a hátára, mikor háttal volt nekem. – Ne!
- De! – vágtam rá egyszerűen.
- Akkor oké – vigyorgott, és kivitt a konyhába.
- Jó étvágyat mindenkinek! – mondtuk egyszerre.
- Jesszus isten! – rémült meg J-Hope.
- Nem kell ennyire hivatalosnak lenni! Elég csak a keresztnevemen szólítani! – legyintett Betti, mire mindenki elkezdett röhögni. - Na, Dongsaeng… Szállj le a hátamról! – ordította, majd elnevettem magamat, és leugrottam.
- Köszönöm paci! – mosolyogtam rá retardáltan.
- Kuss a neved holnapig! – húzta össze a szemét, később egyszerre kezdtünk el röhögni.
***
- Finom volt! Köszönjük szépen! – hajoltak meg előttem a fiúk.
- Hát, igazán nincsen mit megköszönnötök! – mosolyogtam.
- Akkor eljöttök a próbánkra? – kérdezte hirtelen JuKo.
- Természetesen! – bólogattam. A lányok csak álltak és néztek, hogy milyen próba, majd elmagyaráztam nekik.
- Megyünk! – tapsikoltak. Suga-val hirtelen összetalálkozott a tekintetünk. Kicsit kínos volt az előbb történtek után ott állni előtte. Aztán valamiért elnevettem magamat.
- Min röhögsz? – mosolygott JungKook édesen.
- Áh, semmit! – borultam a mellkasára, mikor közelebb jött hozzám, és úgy nevettem tovább.
- Ez tök szemétség, hogy soha semmit nem mondotok el! – tette karba a kezeit Jimin dühösen.
- Ezt csak Suga érti! – röhögtem még jobban, majd mindannyian ránéztek.
- Te egy beteg állat vagy! – kezdett el nevetni Ő is. Csak az övé inkább kínos nevetés volt.
- Mit csináltatok? – kérdezte Betti.
- Majd elmesélem, de nem hiszem, hogy annyira örülnél neki – ráztam meg a fejemet még mindig JungKookie mellkasába. A kezemet felvezettem a nyakáig, amit körbefontam, és úgy öleltem, míg Ő a derekamnál fogva húzott közelebb és közelebb magához.
- Oppa, Saranghe! – suttogtam a fülébe, hogy csak Ő hallja.
- Saranghe! – súgta vissza.
- Elengedhetitek egymást! Nem vagytok ám összenőve! – kopogtatta meg a vállamat Anikó.
- Psszt! Ez most jó! – bújtam még jobban hozzá. Lépteket hallottam JuKo mögül, majd megállnak srégen mögöttem, körülbelül ahol Anikó állt. Biztosan RapMonster is megölelte Anit. Elfordítottam a fejemet, Bettire néztem, aki szomorúan pislogott maga elé. Elkezdtem feltűnően krákogni, hátha Suga észreveszi. És igen, sikerült. A fejemmel jeleztem neki, hogy ott áll a barátnője, kezdjen vele valamit. Mire realizálódott benne, az egy élet volt, de aztán sikerült odavánszorognia hozzá, lesmárolnia és megölelnie. Elégedetten bólintottam, majd felnéztem JungKookra. Aranyosan le volt csukva a szeme.
- Na, menjünk Tubicáim! – csapott kettőt a tenyerébe Jimin. JuKo lepillantott rám. Óvatosan közelebb hajolt, és rátapasztotta puha, nedves száját az enyémre. Másodpercek múlva hirtelen, és gyorsan elvált tőlem, ugyanis V drága elrángatta. JungKookie csalódottan megnyálazta a száját, majd rám mosolygott. A többiek is hamar megszakították a nagy ölelkezésüket.
Mikor elindultunk próbára beültünk a kocsiba, és körülbelül öt perc alatt ott is voltunk a „Big Hit Entertainmant”-nél. Hatalmas épület volt, főleg a táncterme. A teremben egy körülbelül húsz éves srác állt a keverőpultnál, majd mikor beléptünk felnézett. Fekete fullcap volt a fején, de még így is látszott tökéletes haja. Egy fekete belebújós pulcsi virított felső testén, és sötétkék nadrág. Lányokkal egymásra pillantottuk, és a szemünkkel konstatáltuk, hogy nem rossz.
- Sziasztok! Mizújs srácok? Barátnőitek? Heten osztoztok három lányon? – vigyorgott.
- Hyung, nem baj, hogy elhoztuk Őket? Olyan cukik voltak, hogy nem bírtunk nekik ellenállni! – rázta a fejét felháborodottan JungKook.
- Mutatkozzatok be lányok! – adott szót nekünk.
- Anikó vagyok! – kezdte feketehajú barátnőm.
- Én meg Kiki!
- Én meg Betti! – vigyorgott perverzül.
- Te állat! – ütöttem meg a hasát, mire elkezdtünk nevetni.
- Sziasztok, én pedig lennék a BTS-nek a koreográfusa, Kim Jung-Hyuk. De szólítsatok csak Young-nak!
- Jó! – nevettük el magunkat kínosan.
- Oh, látom, ott van a nevetek a pólótokon, akkor majd onnan fogom tudni. Ti is táncolni szeretnétek?
- Mondhatjuk így is – bólogattam mosolyogva. Ránéztem JungKook-ra, aki végig Young-ot nézte, és ahogy a szemén láttam, már vagy hat féleképpen megölte gondolatban. De nem csak Ő volt így, hanem a Jimin, Suga és NamJoon is.
- Először is, meséljetek nekem, honnan jöttetek? Mert mint látom nem idevalósiak vagytok – vonta fel a szemöldökét.
- Te egy rohadt jó megfigyelő vagy! – röhögtem el magamat, majd a lányok is mellettem.
- Magyarországról jöttünk - támaszkodott neki Betti a falnak.
- Hmm… Tudnom kellett volna, hiszen a magyar lányok a legszebbek… - Hirtelen egymásra néztünk, mindhárman elpirultunk, majd ismét kínosan nevettünk.
- Khm… Táncolhatnánk már végre? – kezdte el nyújtani a kezét JuKo. De kis cuki, amikor féltékeny.
- Jó, akkor múltkor hol hagytuk abba? – tapsolt.
- A „We are bulletproof”-ot próbáltuk meg átkoreografálni – válaszolta flegmán Nam.
- Húha, de mogorvák vagytok ma. Van valami probléma? – mosolygott.
- Van – vágta rá Joon.
- Beszéljük meg!
- Nem – húzta össze a szemét Suga, majd elkezdett táncikálni. Végül Young betette a zenét, és a fiúk táncoltak. Megpróbáltuk mi is leutánozni, de az úgy nézett ki, mint valami zombi film. A végén mindenki kifulladt, mi meg a lányokkal elkezdtünk jóízűen nevetni.
- Betti Te egy állat vagy! – fogtam a fejemet, és Bettire néztem, aki szegény Anikót leütötte a végén.
- De hát én csak táncoltam! – nevetett. Mármint már csak csapkodott, mint egy debil fóka. – Bocsi Anus!
- Semmi baj – legyintett. – De ha még egyszer Anusnak hívsz lerúglak a hetedikről!
- Mi a… Mi az a folt az arcodon Anikó? – hunyorgatott Joon.
- Ez a hülye fejbe vert! – lökte meg Bettit.
- Ti nem vagytok normálisak! De nem baj. Bírom az ilyen lányokat – bólogatott elégedetten Young.
- Mi is bírjuk egymást! – vágta rá Anikó.
- Ez egy pedofil – mondtam magyarul majd röhögtünk megint.
- Hallod, de nem néz ki olyan rosszul! Igaz, még mindig az én kis pandamacimat választanám, mint Őt! – ábrándozott a barátnőm.
- Pont ez az… A fiúk most rohadt féltékenyek! – fogtam a fejemet.
- Pedig nincsen mire – rántotta meg a vállát Anikó.
- Azért egy kicsit sajnálom Őket – vágott szomorú fejet Tina.
- Akkor mehet megint? Öt-hat-hét-és-nyolc! – számolta a koreográfus.
***
- Mára ennyi lenne! Köszi szépen, hogy eljöttetek, egészségetekre! – integetett Young.
- Köszi! Szia! – integettünk két kézzel.
- Kikiya! – szólt utánam, majd a többiek után is (gondolom először az én nevemet jegyezte meg. Hah. Egyszerű nevecske, mint az egyszer-egy).
- Hm? – fordultunk vissza, mire már a fiúk kimentek.
- Jól táncoltok. Bennetek van a zene. Ha akarjátok, akkor megadom a telefonszámomat, hogy járjatok táncolni ide, hozzám.
- Nem köszi! – ráztam a fejemet.
- Miért nem? Egyszer akár együtt is vacsorázhatnánk… - nézett rám.
- Na, most leszállsz róla! – húzta össze a szemét Betti. – Túl fiatal és már van barátja is! Nem gondolsz ilyen apróságokra? Perverz pedofil állat! Akadj le mindhármunkról! – Szegény gyerek köpni-nyelni nem tudott. – Köszi! Szia! – mentünk ki.
- Ez szerintetek belegondolt abba, hogy talán van pasink? – hitetlenkedtem.
- Nem hiszem! Túl primitív gondolkozása van – vigyorgott Miku. Átkarolta a vállamat, összeérintette a fejünket, majd úgy mentünk tovább, hogy átkarolt.
- Olyan nyomi vagy! – kezdtem.
- Tudod, hogy imádlak Te fogyatékos! – borzolta meg a hajamat.
- Tudom – mosolyogtam. – Nem tudom, hogy hol lennék most nélküled Betti! Te segítettél mindenben… Túlélni a mindennapokat, magányos táncórákat, megmenteni egy pedofiltól… Köszönök szépen mindent! – döntöttem a vállára a fejemet.
- Mindig szívesen segítek bármiben Saengi! – dörzsölte a karomat.
- Unnie! – karoltam át én is.
- És én? – nézett nagy szemekkel Anikó.
- Téged utálunk! – poénkodtunk.
- Kösz szépen! – röhögte el magát.
- Nemám! Tudod, hogy téged is nagyon imádunk! – karoltam át Őt is, majd fordítva.
- A retardált meg a debil – célzott sorrendben rám majd Bettire.
- Te meg degenerált! – nevettem.
Mikor az öltözők elé értünk, megvártuk a fiúkat.
Körülbelül öt perc volt, mire kijöttek a fiúk.
- És hallod, mi vagyunk a hülyék, mert hagytuk! – csapott a fejére Suga.
- De Ők is azok! – nevetett Namy. A három fiú tovább ment, meg sem állva, hogy megvárjanak minket.
- Hé! És mi?! – szóltunk utánuk, de meg sem hallották. – Ezeknek meg mi bajuk van?
- Féltékenyek! – legyintett V.
- Mégis kire vagy mire? – vonta fel a szemöldökét Anikó.
- Young-ra, hogy annyira elkezdett flörtölni veletek, Ti meg hagytátok! – tette karba a kezét J-Hope.
- Nyugi, Betti már elküldte a francba! – mosolyogtam rájuk. – Megszólal, hogy elhívna egyszer vacsorázni, erre a Betti, mintha csak a számból vette volna ki a szavakat, kiosztotta a gyereket.
- Ez most komoly? – maradt tátva a szája.
- Teljesen komoly! – bólogatott Betti.
- Na, és mi ez a nagy szerelem itt köztetek? – vigyorgott V.
- Megköszöntem, hogy megvédett! – biccentettem Tina felé.
- Menni kéne a fiúk után, mert lemaradunk! – kiáltott fel Jin, és gyors tempóval sétáltunk a fiúk után.
- MIN YOON GI! Azonnal álljatok meg! – ordított rájuk a barátosnőm, mert egyszerűen túl gyorsak voltak. Sóhajtva megtorpantak, majd felénk fordultak.
- Hála istennek, hogy megálltatok….. – kezdtem, de Tina beleszólt.
- Hát igen, hála Nekem, az Istennek! – dobta hátra a haját.
- Egyszerűen nem bírjuk a tempótokat. Miért dúltok-fújtok ránk? – vágott mérges tekintetet Anci.
- Mert ribancok vagytok! – tárta szét a kezét Suga.
- Na, azért ez csúnya megfogalmazás… - intette le JungKook Gi-t. – Csak köcsögök voltatok, mert hallottátok, hogy flörtöl veletek, és csak vigyorogtatok! Nem állítottátok le, azzal, hogy „nekem már van pasim”! Ennyit ér a szerelmünk? – húzta el a száját.
- Betti elküldte a francba. Azt mondta nekem, hogy elhívna vacsorázni, erre Betti, mintha csak a számból vette volna ki a szavakat, kiosztotta a gyereket. Durva, de tényleg így van! – mosolyodtam el.
- Bízzatok már bennünk! Azért vagyunk! – mondta Tina.
- Hogy bízzunk, hogyha tudjuk, hogy akármelyik pillanatban megláthattok valaki mást, aki ezerszer jobb nálunk? – sóhajtotta RapMonster.
- Ez a bizalom – pislogtam nagyokat, hogy ki ne gördüljön az első könnycsepp.
- Akkor ez bennünk nincsen meg – rántotta meg a vállát Suga. Kínosan beletúrtam a hajamba, majd éreztem, hogy nem tudom visszatartani piszkos könnyeimet. Lehajtottam a fejemet, nehogy meglássák.
- Kiki… - suttogta JuKo sóhajtva, közelebb jött hozzám. Meg akart ölelni, de elléptem előle.
- Hagyj békén – mondtam lassan. Ismét megpróbált hozzámérni, és ismételten nem engedtem. Átvágtam a fiúk között, lehajtott fejjel mentem ki az épületből is, ki az utcára. Az ajtónál még elkaptam egy hangos kioktatást Bettitől, majd jöttek utánam. Viszont engem ez sem érdekelt. Csak mentem előre. Át egy autóúton tele autókkal. Egy dudálás, egy fékcsikorgás, egy „Kiki! ÁLLJ MEG!” kiáltás, egy ütés, és máris a földön találtam magamat.