Hamar
megreggeliztünk, és elkezdtünk készülődni. Persze csak a ruhákat válogattuk, de
az is egy évezred volt.
*A megbeszélt helyen a megbeszélt időpontban*
JuKo oppa egy nagyon érdekes helyre küldött minket. Egy hotelszerűség volt, az ajtajánál kordonokkal, azokon kívül meg rengeteg sikítozó lány. Összenéztünk a barátnőimmel. Anikón egy kék farmer ruha volt a derekán fekete öv, amit fekete topánkával vett fel. A haja ki volt vasalva, és egy kis enyhe smink is volt rajta. Fekete keretes szemüvegét igazgatta állandó jelleggel. Bettin rövid ujjú, fehér „Just Dance”-es póló, rövidnaci és szintén fehér, tornacsuka volt. A hajával gyakorlatilag nem kezdett semmit, csak egy fullcap-et dobott fel a fejére, és egy laza sminket dobott magára. Én egy „Paris” feliratú, fehér pólót, rózsaszín rövidnadrágot és rózsaszín tornacsukát aggattam magamra. A hosszú, tépett, barna hajam, mint mindig ki volt engedve, és természetesen nem volt rajtam smink.
- Biztos, hogy ez az a hely? – kérdezte Tina.
- Száz százalék! – bólintottam körbe-körbe pillantva. Odamentem egy szimpatikus kislányhoz. – Ne haragudj, szia! Nem tudod véletlenül, hogy mi lesz itt?
- Szia! Egy két hónapja debütált banda fog kilépni azon az ajtón! – mondta visítva.
- Basszus csajok, JungKook oppa elküldött minket más helyre! – vakargattam a tarkómat.
- Te ismered JungKook-ot? – sikította a csaj.
- Miért Te is ismered? – kérdeztem vissza.
- Jönnek! – ordította valaki előröl. Hirtelen hét fiú lépett ki az épületből.
- Nem tudom mit csináljunk… - sóhajtottam.
- Te, figyeld már, az mennyire hasonlít már Jimin-re! – ámult el Anikó.
- Az Jimin! – maradt tátva a szája Tinának. Végignéztem a srácokon.
- És ott van Suga, Joon és JuKo! – ütögettem a vállaikat. JungKook felnézett a talaj bámulásából, és körbepillantott. Hamar megállapodott a szeme rajtam.
- Kiki Dongsaeng? – olvastam le a szájáról.
- Oppa Annyeong! – integettem még mindig sokkolva. Guk arca gyorsan megváltozott mosolygóssá. Meglökte egy picit Suga-t és Joon-t, majd felénk mutatott, aminek következtében minden egyes rajongó ránk nézett. Hallottam is, ahogyan páran mellettünk összesúgnak: „Ezek kik? – Nem tudom. – Lehet, hogy valami apuci pici lányai! *nevettek* - Vagy cserediákok! Nézd a fejüket! Rusnyák!”. Nem kellett több, kikecmeregtem a tömegből, és elvonultam az egyik padhoz.
- Mi van? – rohantak utánam. – Ott vannak a fiúk, és most perpill azt sem tudják, hogy mit csináljanak, mert eltűntünk!
- Nem hallottátok azokat a lányokat? – kiabáltam, hiszen úgyse értik a magyart. – A fiúk ezzel csak megnehezítik a dolgokat… Híresek! És mi?! Nagy senkik vagyunk! Mellettük… Mellettük mi elveszünk! – Tina megpofozott.
- Szedd már össze magad! Mit érdekel téged az, hogy mit gondolnak mások? Igen, mi is hallottuk. Igen, nem volt valami szép. Ettől függetlenül, Ők bírnak minket, és… Szerintem ez elég.
- Lehet, hogy igazad van… - sóhajtottam.
- Nem lehet, hanem biztos! – dobta hátra a haját büszkén. – Na, menjünk oda hozzájuk! – fogta meg a karunkat, és rángatni kezdett minket vissza a kordonokhoz.
- Lányok! – mosolygott ránk Joon. – Jó látni Titeket élőben is! Gyertek! – kapta fel Anit a kordon, és tette le maga mellé, majd velünk is megcsinálta.
- Milyen jó kondiban vagy! – mondtam neki poénból.
- Hát, a csajok ezt szeretik, vagy nem? – tette fel a kérdést félve.
- De… - bólogatott bátortalanul Anikó, mire Joon elpirult.
- Tüná! – hallottuk Suga édes hangját, ahogy Bettit becézi.
- Szia! – ölelték meg egymást, majd minket is megölelt.
- Gurlz! – ugrándozott hozzánk Jimin.
- Yehey, Jimin! High five! – pacsiztam le vele, majd Őt is megöleltük. Körbepillantottam. JungKook éppen fotózkodott egy rajongóval. Mikor végzett, rám nézett, elmosolyodott és elkezdte szedni a lábait felénk. Amint közelért hozzánk, a nyakába ugrottam.
- Oppa annyeong! – suttogtam a fülébe.
- Hogy utaztál? - simogatta a hátamat.
- Szarul – nevettem fel.
- Na, szállj le rólam, mert én nem vagyok olyan, mint RapMon! – lihegett.
- Az meg ki? – vontam fel az egyik szemöldökömet leugorva róla.
- Hát Nam Joon! – nevetett fel.
- Oh… - bólogattam.
- Srácok! Szálljunk be a buszba! – jött oda hozzánk egy aranyos narancsos hajú fiú. Úgy is tettünk. Egy hatalmas fehér buszba foglaltunk helyet. Sikeresen elindultunk körülbelül öt perc múlva.
- Na, meséljetek, mi ez a „celebeskedés”? – röhögte ki Őket Tina.
- Hát ez – kezdte Jimin, és énekelni kezdett, majd a többiek is bekapcsolódtak, rappeltek, beatboxoltak.
- De hogy Ti milyen illetlenek vagytok fiúk, hogy nem mutatjátok be nekünk ezeket a csinos lányokat! – mondta egy barnahajú, sapkás srác.
- Ez nem illetlenség kérdése, hanem féltés! – vágta rá Juko, aki mellesleg mellettem ült. Az ülésrend: Az ablaknál: Tina, mögötte Suga, én. Mellettük: Anikó, egy feketés hajú srác, JungKook. Mellettük a busz másik felében: RapMon, a srác aki kérdezte, és a narancs fiú. És a narancs fiú mellett Jimin.
- Ah, JungKook, most beoltottál minket! – nevetett az előtte ülő. – Jin vagyok, Szépségem, és Te? – fordult felém mosolyogva.
- Kiki – biccentettem.
- Örülök! – hajtotta meg egy picit a fejét. – És Ti másik Szépségeim?
- Betti és Anikó! – kacsintott Tina.
- Én J-Hope vagyok! – kiáltotta el magát a sapis srác.
- Én meg TaeHyung! De csak simán V is megteszi! – mosolygott a narancs fiú.
- Na, mondom, hogy kivel ne álljatok szóba! – kezdte Suga. – J-Hope, Jin, Tae!
- Srácok! – nevettem. – Már most szeretünk mindenkit!
- Mert Ti jó fejek vagytok! – röhögött Joon.
- Te, Kiki! Nem csinálunk egy fényképet? – kérdezte tőlem JungKook, miközben a többiek még elvoltak.
- Persze, miről?
- Rólunk Te Pabo! – nevetett halkan.
- Ja, bocsánat… - hajtottam le szomorúan a fejemet.
- Semmi baj, Dongsaeng! – ölelt át. – Na?
- Jól van – bólintottam. Elővette a telefonját, és bekapcsolta az első kameráját. Hamar meglett a képünk is.
- Ez jó lett! – nézte a fotót. – Nagyon cuki vagy rajta!
- Dehogyis! – legyintettem.
- Pedig higgy nekem! – puszilta meg a homlokomat.
- Egyébként most hova megyünk? – kérdezte Ani.
- A dormba – felelték egyszerre.
- De nem akarunk ám zavarni! – rázta a fejét Betti.
- Ti?! Zavarni?! Hát hülyék vagytok! – nevetett Suga.
Az út többi része csendesen telt. Vagyis, mi lányok álmosak voltunk, a fiúk meg toleránsak. Körülbelül tizenöt perc múlva egy nagy tömblakáshoz értünk, melynek a harmadik szintjén laktak Ők.
- És végül ez a fürdőszoba! – vezettek minket körbe.
- Aranyos – mosolyogtunk. Mindenki hamar elviharzott, hogy hova azt nem tudom pontosan, csak azt, hogy JungKook-al egyedül maradtunk.
- Gyere a szobámat még nem is láttad belülről! – fogta meg a kezemet, és húzott magával. A szobában két ágy bújt meg két sarokban, plusz kettő szekrény. – V hyunggal vagyok egy szobában.
- Értem. Nagyon aranyos! – JungKook térfelén volt pár kép a falon, amiket meg is nézegettem. Egy édes kép róla, még egy édes kép róla, egy rajongótól kapott rajz, és egy nyomtatott fotó ahol együtt vannak a fiúkkal. – És… Ez az egész hogy kezdődött? Mi a nevetek? Hogy lehet az, hogy nem hallottam még rólatok?
- Hát… Először is nyugodtan leülhetsz! – mosolyodott el, én meg helyet foglaltam az ágyán. Mit ne mondjak, eléggé kényelmes volt. – Szóval, hát… Jelentkeztünk gyakornoknak. Aztán felvettek minket. A nevünk BangtanBoys, de a BTS egyszerűbb. Nem tudom hogy lehet, de azt hittem, hogy hallottál már minket…
- Pedig nem. Ha tudtam volna, mikor debütáltatok, már felhívtalak volna, hogy imádlak, nagyon tehetséges vagy, gratulálok, Te Pabo! – ütöttem meg a hasát (mert előttem állt) poénból.
- Nagyon szomorú voltam, hogy nem gratuláltál akkor… Azt hittem, hogy nem örülsz neki… - mondta szomorú arckifejezéssel.
- Pabo! – álltam fel. – Nagyon büszke vagyok rád! – öleltem meg. – El sem tudod hinni, hogy milyen hihetetlen érzés az, hogy ennyire tehetséges vagy, és… Köszönöm, hogy megismerhettelek! – szorítottam még jobban magamhoz a mellkasába dünnyögve.
- Köszönöm Kiki-ya! – tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Ahhoz képest, hogy nem vagy ázsiai, rendkívül szép szemed van…
- Köszi… - hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa, hogy rák vörös.
- Tényleg igaz, hogy a „magyar lányok a legszebbek” – gondolkozott.
- Oppa! – nevettem. – Elééég!
- Ya! – emelte fel a fejemet. Valamit mondani akart, de megakadt benne a szó.
- Igen? – vontam fel az egyik szemöldökömet. Ahelyett, hogy válaszolt volna, mélyen a szemembe nézett, és közeledett felém. Nem tudtom mit csináljak. Leállítsam? Ne? Ha leállítom, akkor mi lesz, ha soha többet nem jön el az alkalom? Ha nem, akkor lehet, hogy ez az utolsó vagy……. Te idióta! Szereted Őt! Ismered, több éve beszélsz vele! Lehet, hogy Ő is így érez irántad! Használd ki! Pabo! Pár másodperccel később éreztem JuKo puha ajkait, az enyémeken. Úgy véltem, hogy megállt az idő. Ha nem kapaszkodtam volna belé, talán elájultam volna, a lábaim simán feladták volna a szolgálatot. Mikor óvatosan eltávolodtunk egymástól, csak néztem nagy szemekkel rá, és próbáltam felfogni. Egyszerűen… A realizálódást nem nekem találták ki, az biztos.
- JungKook… - suttogtam még mindig megszeppenve.
- Sajnálom… Elragadott a hév… - tolt el magától, és meghajolt előttem. Elég rosszul éreztem magamat. Lehet, hogy félreérti? Nem szabad félreértenie! Abban a pillanatban, hogy felegyenesedett, nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Szeretlek! – mondtam neki magyarul, mosolyogva. Szegény teljesen nem értette mit közöltem vele.
- Ez mit jelent?
- Idővel megtudod! – nyújtottam ki a nyelvemet.
- Szemét! – húzta össze a szemeit. – Menekülj!
- Ne! JungKook! – felpattantam az ágyra, de sajnos, megfogta a derekamat, felemelt, és velem együtt bedőlt az ágyba. – Ne! – sikítoztam nevetve.
- Senki nem fog neked segíteni! – poénkodott, majd elkezdett csikizni.
- JungKook! Hhagyd abbah! – Már szinte fulladoztam a nevetéstől. Hmm… Fulladozni… Hirtelen felindulásból elkezdtem köhögni, mire Ő abbahagyta, és rémülten kémlelt.
- Jól vagy? – Köhögve felültem. – Mianhae! – Befejeztem a köhögést.
- Most véged! – Ráugrottam, csak ez nem úgy sült el, mint ahogy azt vártam. A térdemmel véletlenül megrúgtam egy érzékeny testrészét.
- Bassz… - káromkodta el magát majdnem, majd csak annyit tudott kinyögni, hogy: - Áú…..
- Úristen! Oppa, ne haragudj! – tettem a szám elé a kezemet.
- Még szükségem van rájuk! – nevetett. – Nem csak keresztapuka szeretnék lenni!
- Bocsánat! – röhögtem.
- Nem baj… - sóhajtott. Egy hirtelen mozdulattal fölém kerekedett. A kezeimet lefogta.
- Te kis gonosz!
- Nem vagyok én olyan gonosz, mint ahogy azt gondolod… - Ujjait összekulcsolta az enyéimmel, és nyomott egy puszit a homlokomra. – Felemelő érzés, hogy végre itt vagy velem, és nem csak Skype-on beszélgetünk.
- Bizony… - mosolyogtam. – De egy kényelmesebb pózban is megbeszélhetnénk – Leszállt rólam, majd mellém feküdt. Óvatosan ránéztem, és örömömben a mellkasára dőltem. Nehezen és sokára, de lereagálta, és elkezdte simogatni a hátamat.
- Két éve csakis erre várok… - bámulta a plafont.
- Mármint mire?
- Hogy végre itt lehess mellettem igaziból, megölelhesselek, láthassam a való életben a gyönyörű tekintetedet, a mosolyodat, és hallhassam a hangodat.
- Oppa – néztem fel rá. – Saranghe! – nyújtottam ki a nyelvemet.
Hirtelen benyitottak az ajtón.
- Halihó gyerekek, csak annyit kérdeznék, tőled is JungKook, hogy itt aludhatunk? – kukucskáltak be a barátnőim.
- Először is, a kopogást nem találták még fel, mi? – ültem fel. – Másodszor pedig, nincsenek is itt a ruháink…
- „Először is”… Szerintem nem terveztétek egymást ilyen körülmények között lekapni… „Másodszor pedig”… Jin hazadob gyorsan minket! – tette karba a kezét Betti. JungKook csak úgy kapkodta a fejét köztünk, amolyan „mi van?” fejjel. Persze. Mert általában magyarul beszélünk egymással.
- Nem tudom, hogy miről beszéltek, de felőlem itt aludhattok! – mosolygott.
- Köszi JuKo! Imádunk! – gyorsan megölelték Őt, majd az ajtóban még visszafordultak. – Elhozzuk a cuccainkat, oké? Na, gyere Maknae! – intettek, és kimentek.
- Jin elvisz minket. Mindjárt visszajövünk! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Rendben! De vigyázzatok magatokra!
Kikászálódtam JungKook mellől, majd kimentem a szobájából. Az ajtó előtt várt valaki…
*A megbeszélt helyen a megbeszélt időpontban*
JuKo oppa egy nagyon érdekes helyre küldött minket. Egy hotelszerűség volt, az ajtajánál kordonokkal, azokon kívül meg rengeteg sikítozó lány. Összenéztünk a barátnőimmel. Anikón egy kék farmer ruha volt a derekán fekete öv, amit fekete topánkával vett fel. A haja ki volt vasalva, és egy kis enyhe smink is volt rajta. Fekete keretes szemüvegét igazgatta állandó jelleggel. Bettin rövid ujjú, fehér „Just Dance”-es póló, rövidnaci és szintén fehér, tornacsuka volt. A hajával gyakorlatilag nem kezdett semmit, csak egy fullcap-et dobott fel a fejére, és egy laza sminket dobott magára. Én egy „Paris” feliratú, fehér pólót, rózsaszín rövidnadrágot és rózsaszín tornacsukát aggattam magamra. A hosszú, tépett, barna hajam, mint mindig ki volt engedve, és természetesen nem volt rajtam smink.
- Biztos, hogy ez az a hely? – kérdezte Tina.
- Száz százalék! – bólintottam körbe-körbe pillantva. Odamentem egy szimpatikus kislányhoz. – Ne haragudj, szia! Nem tudod véletlenül, hogy mi lesz itt?
- Szia! Egy két hónapja debütált banda fog kilépni azon az ajtón! – mondta visítva.
- Basszus csajok, JungKook oppa elküldött minket más helyre! – vakargattam a tarkómat.
- Te ismered JungKook-ot? – sikította a csaj.
- Miért Te is ismered? – kérdeztem vissza.
- Jönnek! – ordította valaki előröl. Hirtelen hét fiú lépett ki az épületből.
- Nem tudom mit csináljunk… - sóhajtottam.
- Te, figyeld már, az mennyire hasonlít már Jimin-re! – ámult el Anikó.
- Az Jimin! – maradt tátva a szája Tinának. Végignéztem a srácokon.
- És ott van Suga, Joon és JuKo! – ütögettem a vállaikat. JungKook felnézett a talaj bámulásából, és körbepillantott. Hamar megállapodott a szeme rajtam.
- Kiki Dongsaeng? – olvastam le a szájáról.
- Oppa Annyeong! – integettem még mindig sokkolva. Guk arca gyorsan megváltozott mosolygóssá. Meglökte egy picit Suga-t és Joon-t, majd felénk mutatott, aminek következtében minden egyes rajongó ránk nézett. Hallottam is, ahogyan páran mellettünk összesúgnak: „Ezek kik? – Nem tudom. – Lehet, hogy valami apuci pici lányai! *nevettek* - Vagy cserediákok! Nézd a fejüket! Rusnyák!”. Nem kellett több, kikecmeregtem a tömegből, és elvonultam az egyik padhoz.
- Mi van? – rohantak utánam. – Ott vannak a fiúk, és most perpill azt sem tudják, hogy mit csináljanak, mert eltűntünk!
- Nem hallottátok azokat a lányokat? – kiabáltam, hiszen úgyse értik a magyart. – A fiúk ezzel csak megnehezítik a dolgokat… Híresek! És mi?! Nagy senkik vagyunk! Mellettük… Mellettük mi elveszünk! – Tina megpofozott.
- Szedd már össze magad! Mit érdekel téged az, hogy mit gondolnak mások? Igen, mi is hallottuk. Igen, nem volt valami szép. Ettől függetlenül, Ők bírnak minket, és… Szerintem ez elég.
- Lehet, hogy igazad van… - sóhajtottam.
- Nem lehet, hanem biztos! – dobta hátra a haját büszkén. – Na, menjünk oda hozzájuk! – fogta meg a karunkat, és rángatni kezdett minket vissza a kordonokhoz.
- Lányok! – mosolygott ránk Joon. – Jó látni Titeket élőben is! Gyertek! – kapta fel Anit a kordon, és tette le maga mellé, majd velünk is megcsinálta.
- Milyen jó kondiban vagy! – mondtam neki poénból.
- Hát, a csajok ezt szeretik, vagy nem? – tette fel a kérdést félve.
- De… - bólogatott bátortalanul Anikó, mire Joon elpirult.
- Tüná! – hallottuk Suga édes hangját, ahogy Bettit becézi.
- Szia! – ölelték meg egymást, majd minket is megölelt.
- Gurlz! – ugrándozott hozzánk Jimin.
- Yehey, Jimin! High five! – pacsiztam le vele, majd Őt is megöleltük. Körbepillantottam. JungKook éppen fotózkodott egy rajongóval. Mikor végzett, rám nézett, elmosolyodott és elkezdte szedni a lábait felénk. Amint közelért hozzánk, a nyakába ugrottam.
- Oppa annyeong! – suttogtam a fülébe.
- Hogy utaztál? - simogatta a hátamat.
- Szarul – nevettem fel.
- Na, szállj le rólam, mert én nem vagyok olyan, mint RapMon! – lihegett.
- Az meg ki? – vontam fel az egyik szemöldökömet leugorva róla.
- Hát Nam Joon! – nevetett fel.
- Oh… - bólogattam.
- Srácok! Szálljunk be a buszba! – jött oda hozzánk egy aranyos narancsos hajú fiú. Úgy is tettünk. Egy hatalmas fehér buszba foglaltunk helyet. Sikeresen elindultunk körülbelül öt perc múlva.
- Na, meséljetek, mi ez a „celebeskedés”? – röhögte ki Őket Tina.
- Hát ez – kezdte Jimin, és énekelni kezdett, majd a többiek is bekapcsolódtak, rappeltek, beatboxoltak.
- De hogy Ti milyen illetlenek vagytok fiúk, hogy nem mutatjátok be nekünk ezeket a csinos lányokat! – mondta egy barnahajú, sapkás srác.
- Ez nem illetlenség kérdése, hanem féltés! – vágta rá Juko, aki mellesleg mellettem ült. Az ülésrend: Az ablaknál: Tina, mögötte Suga, én. Mellettük: Anikó, egy feketés hajú srác, JungKook. Mellettük a busz másik felében: RapMon, a srác aki kérdezte, és a narancs fiú. És a narancs fiú mellett Jimin.
- Ah, JungKook, most beoltottál minket! – nevetett az előtte ülő. – Jin vagyok, Szépségem, és Te? – fordult felém mosolyogva.
- Kiki – biccentettem.
- Örülök! – hajtotta meg egy picit a fejét. – És Ti másik Szépségeim?
- Betti és Anikó! – kacsintott Tina.
- Én J-Hope vagyok! – kiáltotta el magát a sapis srác.
- Én meg TaeHyung! De csak simán V is megteszi! – mosolygott a narancs fiú.
- Na, mondom, hogy kivel ne álljatok szóba! – kezdte Suga. – J-Hope, Jin, Tae!
- Srácok! – nevettem. – Már most szeretünk mindenkit!
- Mert Ti jó fejek vagytok! – röhögött Joon.
- Te, Kiki! Nem csinálunk egy fényképet? – kérdezte tőlem JungKook, miközben a többiek még elvoltak.
- Persze, miről?
- Rólunk Te Pabo! – nevetett halkan.
- Ja, bocsánat… - hajtottam le szomorúan a fejemet.
- Semmi baj, Dongsaeng! – ölelt át. – Na?
- Jól van – bólintottam. Elővette a telefonját, és bekapcsolta az első kameráját. Hamar meglett a képünk is.
- Ez jó lett! – nézte a fotót. – Nagyon cuki vagy rajta!
- Dehogyis! – legyintettem.
- Pedig higgy nekem! – puszilta meg a homlokomat.
- Egyébként most hova megyünk? – kérdezte Ani.
- A dormba – felelték egyszerre.
- De nem akarunk ám zavarni! – rázta a fejét Betti.
- Ti?! Zavarni?! Hát hülyék vagytok! – nevetett Suga.
Az út többi része csendesen telt. Vagyis, mi lányok álmosak voltunk, a fiúk meg toleránsak. Körülbelül tizenöt perc múlva egy nagy tömblakáshoz értünk, melynek a harmadik szintjén laktak Ők.
- És végül ez a fürdőszoba! – vezettek minket körbe.
- Aranyos – mosolyogtunk. Mindenki hamar elviharzott, hogy hova azt nem tudom pontosan, csak azt, hogy JungKook-al egyedül maradtunk.
- Gyere a szobámat még nem is láttad belülről! – fogta meg a kezemet, és húzott magával. A szobában két ágy bújt meg két sarokban, plusz kettő szekrény. – V hyunggal vagyok egy szobában.
- Értem. Nagyon aranyos! – JungKook térfelén volt pár kép a falon, amiket meg is nézegettem. Egy édes kép róla, még egy édes kép róla, egy rajongótól kapott rajz, és egy nyomtatott fotó ahol együtt vannak a fiúkkal. – És… Ez az egész hogy kezdődött? Mi a nevetek? Hogy lehet az, hogy nem hallottam még rólatok?
- Hát… Először is nyugodtan leülhetsz! – mosolyodott el, én meg helyet foglaltam az ágyán. Mit ne mondjak, eléggé kényelmes volt. – Szóval, hát… Jelentkeztünk gyakornoknak. Aztán felvettek minket. A nevünk BangtanBoys, de a BTS egyszerűbb. Nem tudom hogy lehet, de azt hittem, hogy hallottál már minket…
- Pedig nem. Ha tudtam volna, mikor debütáltatok, már felhívtalak volna, hogy imádlak, nagyon tehetséges vagy, gratulálok, Te Pabo! – ütöttem meg a hasát (mert előttem állt) poénból.
- Nagyon szomorú voltam, hogy nem gratuláltál akkor… Azt hittem, hogy nem örülsz neki… - mondta szomorú arckifejezéssel.
- Pabo! – álltam fel. – Nagyon büszke vagyok rád! – öleltem meg. – El sem tudod hinni, hogy milyen hihetetlen érzés az, hogy ennyire tehetséges vagy, és… Köszönöm, hogy megismerhettelek! – szorítottam még jobban magamhoz a mellkasába dünnyögve.
- Köszönöm Kiki-ya! – tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Ahhoz képest, hogy nem vagy ázsiai, rendkívül szép szemed van…
- Köszi… - hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa, hogy rák vörös.
- Tényleg igaz, hogy a „magyar lányok a legszebbek” – gondolkozott.
- Oppa! – nevettem. – Elééég!
- Ya! – emelte fel a fejemet. Valamit mondani akart, de megakadt benne a szó.
- Igen? – vontam fel az egyik szemöldökömet. Ahelyett, hogy válaszolt volna, mélyen a szemembe nézett, és közeledett felém. Nem tudtom mit csináljak. Leállítsam? Ne? Ha leállítom, akkor mi lesz, ha soha többet nem jön el az alkalom? Ha nem, akkor lehet, hogy ez az utolsó vagy……. Te idióta! Szereted Őt! Ismered, több éve beszélsz vele! Lehet, hogy Ő is így érez irántad! Használd ki! Pabo! Pár másodperccel később éreztem JuKo puha ajkait, az enyémeken. Úgy véltem, hogy megállt az idő. Ha nem kapaszkodtam volna belé, talán elájultam volna, a lábaim simán feladták volna a szolgálatot. Mikor óvatosan eltávolodtunk egymástól, csak néztem nagy szemekkel rá, és próbáltam felfogni. Egyszerűen… A realizálódást nem nekem találták ki, az biztos.
- JungKook… - suttogtam még mindig megszeppenve.
- Sajnálom… Elragadott a hév… - tolt el magától, és meghajolt előttem. Elég rosszul éreztem magamat. Lehet, hogy félreérti? Nem szabad félreértenie! Abban a pillanatban, hogy felegyenesedett, nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Szeretlek! – mondtam neki magyarul, mosolyogva. Szegény teljesen nem értette mit közöltem vele.
- Ez mit jelent?
- Idővel megtudod! – nyújtottam ki a nyelvemet.
- Szemét! – húzta össze a szemeit. – Menekülj!
- Ne! JungKook! – felpattantam az ágyra, de sajnos, megfogta a derekamat, felemelt, és velem együtt bedőlt az ágyba. – Ne! – sikítoztam nevetve.
- Senki nem fog neked segíteni! – poénkodott, majd elkezdett csikizni.
- JungKook! Hhagyd abbah! – Már szinte fulladoztam a nevetéstől. Hmm… Fulladozni… Hirtelen felindulásból elkezdtem köhögni, mire Ő abbahagyta, és rémülten kémlelt.
- Jól vagy? – Köhögve felültem. – Mianhae! – Befejeztem a köhögést.
- Most véged! – Ráugrottam, csak ez nem úgy sült el, mint ahogy azt vártam. A térdemmel véletlenül megrúgtam egy érzékeny testrészét.
- Bassz… - káromkodta el magát majdnem, majd csak annyit tudott kinyögni, hogy: - Áú…..
- Úristen! Oppa, ne haragudj! – tettem a szám elé a kezemet.
- Még szükségem van rájuk! – nevetett. – Nem csak keresztapuka szeretnék lenni!
- Bocsánat! – röhögtem.
- Nem baj… - sóhajtott. Egy hirtelen mozdulattal fölém kerekedett. A kezeimet lefogta.
- Te kis gonosz!
- Nem vagyok én olyan gonosz, mint ahogy azt gondolod… - Ujjait összekulcsolta az enyéimmel, és nyomott egy puszit a homlokomra. – Felemelő érzés, hogy végre itt vagy velem, és nem csak Skype-on beszélgetünk.
- Bizony… - mosolyogtam. – De egy kényelmesebb pózban is megbeszélhetnénk – Leszállt rólam, majd mellém feküdt. Óvatosan ránéztem, és örömömben a mellkasára dőltem. Nehezen és sokára, de lereagálta, és elkezdte simogatni a hátamat.
- Két éve csakis erre várok… - bámulta a plafont.
- Mármint mire?
- Hogy végre itt lehess mellettem igaziból, megölelhesselek, láthassam a való életben a gyönyörű tekintetedet, a mosolyodat, és hallhassam a hangodat.
- Oppa – néztem fel rá. – Saranghe! – nyújtottam ki a nyelvemet.
Hirtelen benyitottak az ajtón.
- Halihó gyerekek, csak annyit kérdeznék, tőled is JungKook, hogy itt aludhatunk? – kukucskáltak be a barátnőim.
- Először is, a kopogást nem találták még fel, mi? – ültem fel. – Másodszor pedig, nincsenek is itt a ruháink…
- „Először is”… Szerintem nem terveztétek egymást ilyen körülmények között lekapni… „Másodszor pedig”… Jin hazadob gyorsan minket! – tette karba a kezét Betti. JungKook csak úgy kapkodta a fejét köztünk, amolyan „mi van?” fejjel. Persze. Mert általában magyarul beszélünk egymással.
- Nem tudom, hogy miről beszéltek, de felőlem itt aludhattok! – mosolygott.
- Köszi JuKo! Imádunk! – gyorsan megölelték Őt, majd az ajtóban még visszafordultak. – Elhozzuk a cuccainkat, oké? Na, gyere Maknae! – intettek, és kimentek.
- Jin elvisz minket. Mindjárt visszajövünk! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Rendben! De vigyázzatok magatokra!
Kikászálódtam JungKook mellől, majd kimentem a szobájából. Az ajtó előtt várt valaki…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése