*Két évvel később*
Mindhármunk szülei „szülő tanács”-ot hívtak elő. Nálunk voltunk, és amíg a felnőttek beszéltek, addig mi a szobámban ültünk.
- Hiányzik Gigi Oppa (Suga)! – forgott a forgósszékemen Tina.
- Nekem Namy (NamJoon)! – könyökölt a térdén Anikó.
- Nekem meg JuKo (JungKook)! – dőltem hátra a szőnyegemen.
- Áh, nehéz dolog a távolság! – nézte a plafonomat Betti.
Pár perc múlva nyílt az ajtóm. Kivonultunk a nappaliba, ahol a szüleink tartózkodtak.
- Beszélgettünk egy kicsit… - kezdte Anikó anyukája.
- Van egy ismerősünk Dél-Koreában, és azt mondta, hogy tud nektek ott szerezni lakást – folytatta apum.
- Ja, két év múlva – mondtuk keserűen.
- Nem! Most! Utána érdeklődtünk és nagyon jó iskolák vannak ott, és amúgy is ott vannak azok a fiúk!
- Mi?! – értetlenkedett Betti.
- Ez azt jelenti, hogy… - gondolkozott Anikó.
- Kiköltözünk Dél-Koreába mi hárman? – esett le.
- Nehéz búcsút mondani nektek, de igen. Elengedünk benneteket! – sóhajtotta Betti anyukája.
- Édes istenem – suttogtuk, majd elkezdtünk sikítozni.
*** Dél-Koreában ***
Éppen hogy megérkezett a gép. Az út botrányos volt, egy cseppet elültem a fenekemet, de semmi probléma, mert túléltem. Valamikor éjfélre érkeztünk meg, így a bőröndjeinkkel együtt mentünk az ideiglenes közös házunkba. Azért „ideiglenes”, mert ha majd elkezdünk dolgozni, akkor majd mindannyian veszünk magunknak sajátot.
- Ah, de jó lesz majd élőben találkozni a fiúkkal – ábrándozott Ani, miközben bement abba a szobába, amit választott. Én is megtaláltam a megfelelő hálót. Közepes méretű volt, a falai kékes színűek, pár fa szekrény és egy aranyos ágy. A falakat egyből szétragasztottam poszterekkel, különböző együttesekkel. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Haló? – vettem fel, miközben lefeküdtem az ágyba.
- Szia Kiki! – hallottam JungKook koreai hangocskáját.
- Oh, szia Oppa! Mi újság? – túrtam bele a hajamba.
- Semmi különös Dongsaeng. És veled? – kérdezett vissza.
- Velem se. Nem vagy álmos?
- Veled bármikor beszélnék, még ha álmos is lennék. És Te? Nálatok mennyi az idő?
- Nem tudom… Éjfél körül… - rántottam meg a vállamat a semmibe vigyorogva.
- Az nem lehet, mert itt van most fél egy… Várj csak… Hol vagy most? – És utána mondott valamit, csak azt nem értettem, mert bedarálta, pedig már egyszer megbeszéltem vele, hogy beszéljen egy kicsit lassabban koreaiul, mert gyorsan még nem tudok.
- Az országodban.
- Most komolyan itt vagy? Jesszus Isten! Egyedül vagy? – aggódott. – Mivel jöttél? Hol alszol? Szóltál volna, kimentem volna eléd!
- JungKook! JungKook! JungKook! – szólongattam, mert még folytatta volna. – A lányokkal jöttem, repülővel, és volt egy ismerősöm, aki tudott nekünk szerválni ideiglenes házat. Azt hittem, hogy örülni fogsz neki…
- Örülök neki! Félre ne értsd! Találkozzunk, mondjuk hat órakor, jó? Hozd a lányokat is! – És megadta a helyet.
- Jól van, köszi! Akkor szia! Jó éjt!
- Jó éjszakát! Szépséges álmokat! – tette le.
- Csajok! – rohantam ki a nappaliba kiabálva. – Hatkor találkozunk a fiúkkal! – Visítva jöttek ki.
- Komolyan? Ezaz! – ugrándozott Ani. Végül három óra múlva mindannyian lefeküdtünk aludni.
Másnap kettőkor keltem fel, de még úgy is fáradt voltam.
- Jó reggelt! – sétáltam ki a konyhába ásítva.
- Neked is! Te is mosott rongy vagy? – túrt bele a hajába Anikó.
- Igen! De fel kell kelnünk, mire találkozunk velük – dörzsöltem meg a szememet.
- Drágaságom létezik smink is! – hunyorgott Betti.
- Én nem sminkelem magamat, Te batman! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- You are not a batgirl! – énekelte hamis hangon.
- Na jól van csajszi, vége az X-Faktornak! – intette le fáradtan Anci.
- Hah! – dobta hátra a haját Tina. – Ki mit kér reggelire? Anikó? Maknae?
- Tök mindegy! Gabonapehely! – rántottam meg a vállamat és már el is készítettem.
Mindhármunk szülei „szülő tanács”-ot hívtak elő. Nálunk voltunk, és amíg a felnőttek beszéltek, addig mi a szobámban ültünk.
- Hiányzik Gigi Oppa (Suga)! – forgott a forgósszékemen Tina.
- Nekem Namy (NamJoon)! – könyökölt a térdén Anikó.
- Nekem meg JuKo (JungKook)! – dőltem hátra a szőnyegemen.
- Áh, nehéz dolog a távolság! – nézte a plafonomat Betti.
Pár perc múlva nyílt az ajtóm. Kivonultunk a nappaliba, ahol a szüleink tartózkodtak.
- Beszélgettünk egy kicsit… - kezdte Anikó anyukája.
- Van egy ismerősünk Dél-Koreában, és azt mondta, hogy tud nektek ott szerezni lakást – folytatta apum.
- Ja, két év múlva – mondtuk keserűen.
- Nem! Most! Utána érdeklődtünk és nagyon jó iskolák vannak ott, és amúgy is ott vannak azok a fiúk!
- Mi?! – értetlenkedett Betti.
- Ez azt jelenti, hogy… - gondolkozott Anikó.
- Kiköltözünk Dél-Koreába mi hárman? – esett le.
- Nehéz búcsút mondani nektek, de igen. Elengedünk benneteket! – sóhajtotta Betti anyukája.
- Édes istenem – suttogtuk, majd elkezdtünk sikítozni.
*** Dél-Koreában ***
Éppen hogy megérkezett a gép. Az út botrányos volt, egy cseppet elültem a fenekemet, de semmi probléma, mert túléltem. Valamikor éjfélre érkeztünk meg, így a bőröndjeinkkel együtt mentünk az ideiglenes közös házunkba. Azért „ideiglenes”, mert ha majd elkezdünk dolgozni, akkor majd mindannyian veszünk magunknak sajátot.
- Ah, de jó lesz majd élőben találkozni a fiúkkal – ábrándozott Ani, miközben bement abba a szobába, amit választott. Én is megtaláltam a megfelelő hálót. Közepes méretű volt, a falai kékes színűek, pár fa szekrény és egy aranyos ágy. A falakat egyből szétragasztottam poszterekkel, különböző együttesekkel. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Haló? – vettem fel, miközben lefeküdtem az ágyba.
- Szia Kiki! – hallottam JungKook koreai hangocskáját.
- Oh, szia Oppa! Mi újság? – túrtam bele a hajamba.
- Semmi különös Dongsaeng. És veled? – kérdezett vissza.
- Velem se. Nem vagy álmos?
- Veled bármikor beszélnék, még ha álmos is lennék. És Te? Nálatok mennyi az idő?
- Nem tudom… Éjfél körül… - rántottam meg a vállamat a semmibe vigyorogva.
- Az nem lehet, mert itt van most fél egy… Várj csak… Hol vagy most? – És utána mondott valamit, csak azt nem értettem, mert bedarálta, pedig már egyszer megbeszéltem vele, hogy beszéljen egy kicsit lassabban koreaiul, mert gyorsan még nem tudok.
- Az országodban.
- Most komolyan itt vagy? Jesszus Isten! Egyedül vagy? – aggódott. – Mivel jöttél? Hol alszol? Szóltál volna, kimentem volna eléd!
- JungKook! JungKook! JungKook! – szólongattam, mert még folytatta volna. – A lányokkal jöttem, repülővel, és volt egy ismerősöm, aki tudott nekünk szerválni ideiglenes házat. Azt hittem, hogy örülni fogsz neki…
- Örülök neki! Félre ne értsd! Találkozzunk, mondjuk hat órakor, jó? Hozd a lányokat is! – És megadta a helyet.
- Jól van, köszi! Akkor szia! Jó éjt!
- Jó éjszakát! Szépséges álmokat! – tette le.
- Csajok! – rohantam ki a nappaliba kiabálva. – Hatkor találkozunk a fiúkkal! – Visítva jöttek ki.
- Komolyan? Ezaz! – ugrándozott Ani. Végül három óra múlva mindannyian lefeküdtünk aludni.
Másnap kettőkor keltem fel, de még úgy is fáradt voltam.
- Jó reggelt! – sétáltam ki a konyhába ásítva.
- Neked is! Te is mosott rongy vagy? – túrt bele a hajába Anikó.
- Igen! De fel kell kelnünk, mire találkozunk velük – dörzsöltem meg a szememet.
- Drágaságom létezik smink is! – hunyorgott Betti.
- Én nem sminkelem magamat, Te batman! – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- You are not a batgirl! – énekelte hamis hangon.
- Na jól van csajszi, vége az X-Faktornak! – intette le fáradtan Anci.
- Hah! – dobta hátra a haját Tina. – Ki mit kér reggelire? Anikó? Maknae?
- Tök mindegy! Gabonapehely! – rántottam meg a vállamat és már el is készítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése